Törökország kincsesbányát talált, nem mond le róla

Tavaly ősszel még egymilliárd, később hárommilliárd eurót utasított vissza Törökország cserébe azért, hogy megállítsa a rajta keresztül Európába tartó menekültáradatot. Angela Merkel októberi törökországi látogatása után novemberben mégis egyezséget kötött az EU-val, hogy hárommilliárdért érdemi lépéseket tegyen az Égei-tengerre szálló menekültek feltartására.

Ez az EU szeptemberben körvonalazott tervével vágott egybe: elvi lehetőségük maradjon a menekülteknek arra, hogy az EU-ba jussanak, de lehetőleg mindenki maradjon Ázsiában.

Valójában azonban nem történt semmi.

ami inkább a hűvösebb időnek, semmint a török hatóságok közbelépésének köszönhető.

Októberben csaknem kétszázezer, novemberben 108 ezer ember jött Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból, Bangladesből és Nyugat-Afrikából Görögországba, tehát érdemi csökkenés a szerződés megkötése előtt történt, azóta a visszaesés sokkal mérsékeltebb volt. Hogy mennyire nincs változás, azt jelzi a görög külügyminiszter kifakadása is: „Ha meg akarjuk állítani a menekülteket, le kell bombáznunk őket” – mondta Nikosz Kociasz.

Törökország hátradől

A megállapodás után a török hatóságok látszólag aktivizálták magukat: 1300 embert állítottak meg Nyugat-Törökországban, a lendület azonban nem folytatódott. Ugyanakkor az Amnesty International már jelentésében kritizálta a szigorodó menekültpolitikát és az ezt szorgalmazó EU-t is.

„Nem pénzkérdés, persze, nem utasítjuk el, ha az EU pénzt ad a menekültügy kezelésére” – mondta még októberben a török kormány szóvivője. Valóban nem csak pénzkérdés volt a november végi megállapodás: a hárommilliárd euró mellé az EU megígérte, hogy felgyorsítja Törökországgal a csatlakozási tárgyalásokat – Törökország 52 éve társult tagja az EU-nak, illetve elődjének, az Európai Gazdasági Közösségnek – és enyhíteni fognak a vízumrendszeren.

Pénteken azonban a török kormányfő a a davosi világgazdasági fórumon járva közölte: a hárommilliárdos összeg kevés, „csupán a politikai szándék kinyilatkoztatását jelzi, hogy az EU kész a terhek megosztására” – mondta a Dpa-nak Ahmet Davutoğlu.

A kormányfő visszautasította, hogy eddig Ankara nem tett volna semmit:

• Egy új rendszer megvalósításába fogott az elmúlt két hétben, így a szíriaiaktól, ha nem közvetlenül Szíriából érkeznek, vízumot követel.
• A múlt héten Törökország jogilag engedélyezte a szíriaiak törökországi munkavállalását.

Eddig ugyanis a szíriaiak foglalkoztatása szürke zóna volt, nagy teret engedve a menekültek munkaerejének kihasználására. Ahhoz képest, hogy Törökországban négy éve jöttek az első szíriai menekültek és Ankara szerint már 2,5 millióan vannak az országban, elgondolkodtató, hogy foglalkoztatásuk mindeddig rendezetlen jogi keretek között zajlott. Ráadásul úgy, hogy ebből a 2,5 millióból alig kétszázezren élnek menekülttáborban, és havi juttatást csak ők kapnak.

De az első pont is inkább csak látszatintézkedés: igen csekély lehet azoknak a száma, akik nem egyenesen Szíriából mennek a szomszédos Törökországba – gyakorlatilag csak Irak jöhet számításba és döntően kurdokról lehet szó, így az intézkedés inkább csak a kurd menekülteknek jelent többletterhet. Ráadásul ez semmilyen hatással nincs a már Törökországban lévőkre, akik ettől még útnak indulhatnak nyugat felé.

Törökország szerint az EU a tizedét sem kapta annak a tehernek, ami neki jutott a menekültekből, bár bizonyos, hogy Ankara érdemben nem állította meg a menekültáradatot, és a hatóságok látványos passzivitással figyelték az embercsempészek működését. „Ez nem török krízis, a gyökerei nem itt vannak, és Törökország nem is exportálja a problémát, ellenkezőleg, a probléma kívülről jött ide. Most pedig európai krízissé vált” – tárta szét a karját a török kormányfő.

Milliós és milliárdos számmisztika

Ankara ősszel még csak 2,1 millió szíriairól beszélt – fenntartva, hogy táborokban csak tizedük él, és a 2,1 millión felül további háromszázezer az EU-ba ment –, ezért meglepő, hogy Davutoglu ehhez az egyébként is magas számhoz legutóbb még négyszázezret hozzátett, miközben Európába is legalább 600 ezer szíriai menekült és még ugyanennyi afganisztáni, pakisztáni, bangladesi észak-afrikai menekült és bevándorló érkezett. 

Az ugyanis kizárt, hogy Törökországba négyszázezer menekült jött az elmúlt két hónapban úgy, hogy a már ott lévő 2,1 millióból senki nem hagyta el az országot nyugat felé. Ráadásul emellé Davutoglu még háromszázezer iraki menekültről is beszélt. A számok tehát nem stimmelnek.

A számok ellenőrzése már csak azért is nehéz, mert Törökország állítása szerint bár a menekültek minden adata rendelkezésére áll, ujjlenyomatokkal együtt, ezeket azonban jogi okokból nem adhatja át az EU-nak.

És hát legalább ennyire meglepő az összeg is, amit Ankara állítólag a menekültekre fordított. Októberben még azt állították, négy év alatt 7,5 milliárd dollár ment el rájuk, Davutoglu most pedig tízmilliárdról beszélt.

Törökország egyszerűen felismerte, hogy olyan adut tart a kezében, amit hárommilliárd dollárért nem szabad kijátszania. Az EU-nak jóval többet is megér a menekültáradat visszafogása, hiszen 2015-ben a fő célországba, Németországba 1,1 millióan érkeztek, döntően Törökországon keresztül, és idén még ugyanennyi lehetséges. Angela Merkelen pedig egyre nagyobb a nyomás – már ő is a gazdasági menekültek visszafordításáról beszél –, különösen a kölni szilveszteri, főként észak-afrikai migránsok által elkövetett támadássorozat után.

Ám mielőtt szenvtelen önzéssel vádolnánk a török kormányt, fontos megjegyezni, hogy Olaszország ellenzi a hárommilliárdos megállapodást, amely szerint egymilliárdot az EU büdzséjéből, a többit a tagállamok arányos hozzájárulásaiból dobnák össze. Az olasz tiltakozás oka az lehet, hogy a megállapodás nem oldja meg az ő menekültproblémáit: ha Törökországon át meg is állítaná a menekültáradatot, az könnyen vezethetne oda, hogy Olaszország újra első számú célpont lesz a tengeren, ahogyan Észak-Afrikából korábban az volt, mielőtt ott is inkább áttértek a Törökországon át vezető útra.

Az ankarai olasz nagykövet azonban biztosította Törökországot, hogy a pénzt nem fogják blokkolni, csupán „az EU belső szerkezetéből adódó belső viták vannak a kifizetés módjáról” – mondta Luigi Mattiolo.

Ezzel szemben a német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier azzal vádolta az „EU néhány tagját”, hogy nem teljesítik vállalásaikat, és akadályozzák a segélycsomag összeállítását.

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főbiztosa, Federica Mogherini a héten azonban ígéretet tett rá, hogy a két hónapja kötött megállapodásban ígért összeget Törökország hamarosan megkapja.

Záródnak az ajtók

Az EU ezt láthatóan nem bírja ki – a párizsi merényletsorozat is a menekültáradat kemény eszközökkel való visszafogására lett vitathatatlan érv –, olyannyira nem, hogy Donald Tusk az Európai Parlamentben kijelentette: „Kevesebb, mint két hónapunk van arra, hogy irányítás alá vegyük a menekültkérdést, máskülönben összedől Schengen.” Az Európai Tanács elnökének szavait támasztja alá több tagország határellenőrzésről szóló döntése. (Igaz, ez nem jelenti Schengen felfüggesztését, hiszen a rendszer ideiglenes jelleggel eddig is megengedte a határellenőrzés bevezetését, akár egy nagyobb nemzetközi sport- vagy politikai rendezvényre hivatkozva is, de politikailag mégis egyértelműen a rendszer megingását jelzi.) Még akkor is, ha az összetartó erők sokkal nagyobbak és az apokaliptikus nyilatkozatok nagyrészt csak retorikai fogások.

A menekültáradat megállítására Ausztria bejelentette: február elejétől csak azokat engedik az országba, akik ott vagy Németországban telepednének le. Ausztria arról is döntött, hogy idén már csak 37 500 menekültet fogad be, azaz kevesebb mint felét a tavalyi számnak.

Az osztrák kancellár szerint láthatóan nincs európai szintű megoldás, nem működnek az EU külső határaira tervezett hotspotok, és hiába várnak arra, hogy Görögország ellenőrizné és regisztrálná a menekülteket. Ezért Ausztria nemzeti hatáskörben saját határai védelmében kényszerült erre a lépésre. Az osztrák kancellár utalt arra, remélik, hogy ez a lépés végre felrázza az EU többi országát. A német kancellár egyelőre nem akar hallani a határok lezárásáról.

Szlovénia igazodik az osztrák döntéshez, de már Szerbia is csak azokat engedi be, akik Ausztriában vagy Németországban telepednének le. Macedónia ideiglenesen lezárta a görög-macedón határt. A szlovének kezdeményezésére Macedónia már november 19-től egyébként is csak a szír, iraki és afgán menekülteket engedi át a határain, őket is csak görög menekülttáborokban kiállított érvényes papírokkal.

Ez még nem oldja meg

Törökország alkupozícióit látszólag gyengíti, hogy az EU szigorúbb fellépéssel gátját szabná a menekültáradatnak, de ez nincs így, hiszen az EU nem tudja az Égei-tengeren megállítani a menekültáradatot. Ankarával mindenképp szükség van az együttműködésre a menekültkérdés kezelésében, még ha Görögországból kész is az EU menekülttábort csinálni. Az EU nem kerülheti el, hogy fizessen a menekültek visszatartásáért és azért, hogy legalább humanitárius fügefalevélként megfelelőnek mondott körülményeket teremtsen a szíriai menekülteknek Törökországban, Jordániában és Libanonban. A két utóbbi országban összesen 11 millió ember él, kétmillió menekülttel. Ám mivel az áradat onnan közvetlenül nem jut Európába, érdekérvényesítési képességük kisebb, mint Törökországnak, amely ráadásul a menekültáradat megállításának alapvető előfeltételében, a szíriai rendezésben is megkerülhetetlen szereplő.

Törökországnak azonban a szíriai rendezés sokkal többet jelent, mint hogy többé ne akarjanak déli szomszédjából a fegyverek elől menekülni az emberek. Fontos szempont számára, hogy ne alakuljon ki olyan kurd terület, amely hátországát adhatja a Kurd Munkapártnak (PKK). A törökországi kurd autonómiáért harminc éve fegyveresen küzdő erő – amellyel a tűzszünet is felbomlott – Ankara szerint sokkal nagyobb veszélyforrás, mint a szíriai háború vagy az Iszlám Állam.

De arra is gondolnia kell, hogy a menekültáradat olyan kincsesbánya, ami nem csak pénzt hoz, hanem az EU-csatlakozási tárgyalásokat is érdemben előmozdíthatja. Így valószínűleg addig nem is érdeke a szíriai rendezés – ami persze nem csak tőle függ –, amíg nyugati irányú, sok évtizedes célja nem teljesül. Ehhez képest a lehetőséghez képest hárommilliárd euró tényleg nevetséges összeg.