200 szudáni katonát ölt meg egyetlen rakétatámadás
- Sorra bombázzák le a kórházakat Jemenben
- A szaúdiak tagadják a bombázást
- A szunnita-síita konfliktus és a Közel-Kelet árnyékháborúja
- Jemenben döntésre akarják vinni a háborút
- Jemenben mecsetet robbantotn az ISIS, 29-en meghaltak
- Egyiptom 800 katonát küld Jemenbe
- A Hezbollah és a síita félhold
Több mint 200 szudáni katona halt meg abban a rakétatámadásában, amit a jemeni síita felkelők, a húszik indítottak az al-Anad nevű katonai támaszpont ellen - írja az MTI a libanoni pánarab al-Majadín televízió csatornára hivatkozva. A robbanásban haditechnikai eszközök, többek között Apache helikopterek is megsemmisültek.
A szudániak a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció tagjaként tartózkodtak dél-jemeni Lahidzs tartományban lévő támaszponton. A jemeni felkelők állítását egyelőre nem kommentálta a Szaúd-Arábia vezette szövetség.
Eközben a Human Rights Watch emberi jogi szervezet közölte, a húszik hónapok óta akadályozzák humanitárius segélyek bejutását a heves harcok sújtotta közép-jemeni Taíz városába. A HRW közleményében felszólította a húszikat, hogy fejezzék be a civil lakosságnak szánt árucikkek törvénytelen elkobzását, és engedélyezzék a segélyszervezeteknek a városba való bejutást.
A közel 3 millió lakosú közép-jemeni Taízt - az azonos nevű tartomány székhelyét - a kormánypárti erők ellenőrzik, de már hetek óta ostromolják a húszi lázadók, akik többek között a fővárost, Szanaát is uralmuk alatt tartják. A jemeni konfliktusban az Irán támogatását élvező húszi lázadók és Ali Abdullah Száleh volt elnök hívei állnak szemben a Szaúd-Arábia által támogatott és a nemzetközi közösség által elismert, Abed Rabbó Manszúr Hádi vezette kormánnyal. A szaúdiak vezette katonai szövetség március óta hajt végre légi támadásokat a lázadók állásai ellen.