Húsz éve pontosabban megjósolta a jövőt, mint Nostradamus

Iskolás korában szinte mindenki találkozik azzal a feladattal, hogy jóslatot kell írnia a 10, 25 vagy 100 évvel későbbi jövőről. Én például hatévesen azt tippeltem, hogy 2017-re már benépesítjük a Holdat, és közvetlen Budapest–Mars-járatok lesznek. Meg azt, hogy elfogy az olaj, és vízzel mennek majd az autók. Ehhez képest rekordalacsony a kifogyni csak nem akaró kőolaj hordónkénti ára, a Holdon pedig jó 30 éve nem járt az emberiség, miközben a Mars csak távlati célja az űrügynökségeknek. Tehát nagyon nagy lemaradást kellene a NASA-nak bepótolnia, hogy legalább félig igazam legyen.

Sokkal nagyobb jóstehetség nálam a New Jersey-i Christopher Janitz, aki kilencévesen mind a technológiai fejlődés irányát, mind a sporttörténelem alakulását viszonylag pontosan lőtte be. Janitz harmadikos korában így oldotta meg az iskolai feladatot:

Húsz év múlva 2016 lesz, nem a földön gurulnak majd az autók. Repülni fognak. Az iskolák nem kőből épülnek majd, hanem fémből, mindenféle furcsa és vicces alakban. Robotrendőrök és bolti eladók lesznek. Nem lesz normális asztal, számítógépek lesznek, bizarr formájú ceruzákkal. [...] 20 év múlva a New York Giants nyeri a Super Bowlt és Dallas Cowboys soha többé nem nyer egyet sem.

Bár nem telitalálat Janitz jóslata, de egy kapufáról becsorgó gólnak simán elmegy. Roboteladóknak bőven megfelelnek az önkiszolgáló kasszák a hipermarketekben, robotzsaruknak meg ott vannak az egyre több helyen rendszeresített automata drónok. Az iPad és az érintőképernyőkre fejlesztett stylusok világában a normál asztalokról szóló belelátása is találat.

„Szerintem a legmeglepőbb jóslatom, hogy a Cowboys nem nyer több Super Bowlt. Azután írtam a levelet, hogy utoljára nyertek 1996-ban (innen a gyűlölet!). Azóta viszont az én Giantsem kettőt is nyert” – mondta Janitz az ABCNewsnak , aki akkor szembesült 20 évvel ezelőtti előrevetítésével, amikor 29. születésnapjára édesanyjától megkapta a jóslevelét.

A szülő állítása szerint nagyon vigyázott a 9 éves fia írására, de azért időről időre elővette, és mindig megmosolyogta. Janitzot nemcsak a levél, de anyja gondoskodása is meghatotta. „Anyukám el se tudja képzelni, hogy mennyit jelent nekem, hogy félretette ezt” – mondta a férfi, aki azt állítja, soha sem felejtette az iskolai feladatot, mert valahány beszélgetésben előjött a jövő, akkor eszébe jutott a saját levele.