Obama ki van akadva Cameronra

2016.03.11. 17:30

Az Atlantic áprilisi számában hosszú, elemzéssel összegyúrt interjú jelent Barack Obama külpolitikájáról. Ebben először beszélt többé-kevésbé nyíltan a brit külpolitikával kapcsolatos frusztrációjáról.

Amikor a kaotikus líbiai viszonyok miatt sajnálkozott, Obama a felelősség egy részét az európai vezetőkre hárította. "Cameron figyelmét egy csomó egyéb ügy köti le" – fogalmazott félreérthetetlen rosszallással, hozzátéve, hogy ennél többre tartotta az európaiakat.

Beszélt a nemzetközi közösség potyázóiról, akik a válság idején a katonai erőforrásaikat nem bocsájtották rendelkezésre, szintén meglehetősen egyértelműen utalva a britekre (augusztusban a parlament nem hagyta jóvá a brit csapatok szíriai bevetését).

A cikk szerzője, Jeffrey Goldberg megemlíti, hogy David Cameron csak azután emelte meg a katonai kiadások arányát a GDP 2 százalékára (ez a NATO által előírt arány), hogy a tavalyi, bajorországi G7 csúcstalálkozón Obama arra állítólag külön figyelmeztette. Az amerikai elnök sajtóértesülések szerint azt mondta, hogy az alacsony brit védelmi büdzsé London és Washington különleges kapcsolatát veszélyezteti, és a lapok a testbeszédük alapján már akkor a viszony romlásáról cikkeztek.

GettyImages-566454891
Fotó: Universal History Archive / Europress / Getty

A BBC most arról számolt be, hogy az Atlantic-cikk megjelenésekor a Fehér Ház szokatlan módon maga jelentkezett be washingtoni irodájuknál, hogy enyhítsék a diplomáciai kárt. A nemzetbiztonsági bizottság szóvivője lényegében elismerte, hogy vannak feszültségek, de azt hangsúlyozta, hogy azokat időközben kezelték.

A BBC hírháttere szerint azonban nem csak Líbia és a brit védelmi költségvetés szintje okoz feszültséget a két kormány között. Washingtonban egyre idegesebbek, amiért London Kínára kacsintgat. Ezt ugyanis annak a jelének tekintik, hogy a britek már nem biztosak abban, hogy hosszabb távon az USA marad a vezető globális hatalom.

Obama kétségkívül Angela Merkelt tekinti Európa legnagyobb befolyású politikusának, Obama és Cameron viszonya pedig nem mérhető a Thatcher és Reagan, vagy a George W. Bush és Blair közötti szoros kapcsolathoz – írja a BBC. A Washingtonhoz fűződő bensőséges viszony a háború óta a brit külpolitika megkérdőjelezhetetlen alapja, és a legkisebb súrlódásra is érzékeny műszerek Obama interjúja miatt most szélsőségesen kilengnek – értékelte a helyzet súlyosságát a brit közszolgálati média online lapja.