A vendéget úgy kezelem, mint egy tárgyat

Például a 27 éves Szonjával is, akinek otthon négy kiskorú gyereke van, akiket nem ő, hanem állami gondoskodás keretében nevelőszülők nevelnek. Az elsőt tinédzserként szülte, és már 16 éves korában elvették tőle. Azt mondja azért, mert nyolcan laktak egy kis házban, és túl szegények voltak. „Ahol mi élünk, ott csak közmunka van, azt is csak egy hónapra adják, de abból nem lehet megélni. Ott van a hat testvérem, a gyerekek, a villany, a beteg anyám, amellé volt olyan alkalom, hogy el kellett menni lopni. Hogy meg tudjunk lenni. Amikor a második kislány megszületett, annyira nem volt pénzünk, hogy pelenkára se tellett, ruhából kellett csinálnom neki. Úgy gondoltam, belevágok ebbe az egészbe, mert nem bírtam elnézni, hogy a gyereknek nincs semmi, a családomnak sincs. Így kezdtem el ezt a munkát sajnos. Még Magyarországon. Ott utcán kellett dolgozni, kijelölt zónák vannak, és a kocsiban kell megoldani, nem lehet közben mosakodni sem. És napi szinten elmentem legalább öt-hat emberrel. A végén már ott tartottunk, hogy egy zsák krumpliért, kis zsírért vagy lisztért kellett emberekkel elmenni” - meséli.

Szonja és az összes többi itteni szexmunkás azt mondja, magyarországi prostituált körökben köztudottak a külföldi munkalehetőségek, neki is többet ajánlottak, ahová a nagyobb pénzért érdemes menni. Megjárta Hollandiát, Svájcot, más német városokat. Többször került összetűzésbe a rendőrséggel, most is épp kihallgatásra várják Magyarországon, és Stuttgartban börtönbe is került. Azt mondja azért, mert nem legális helyszínen strichelt, és nem volt pénze kifizetni a bírságot. „3600 euró büntetésem jött össze, ami eredetileg 500 volt, de kamatozódott fél éven át. Én meg azt hittem, majd eltörlődik, de nem. Ugyanúgy benne volt a kompjúterben.”

Ezután újra magyarországi utcákra került, miután rokonai kiváltották a börtönből, majd Bremerhavenbe, a legális vigalmi negyedbe hozták tavaly márciusban, ahol

Szonja mellett körülbelül nyolcvan magyar nő dolgozik a bremerhaveni türelmi zónában. Harry Götze, a helyi rendőrkapitány három éve a Taz német napilapnak 170-200 főre becsülte a városban dolgozó szexmunkások számát, és azt mondta, legtöbben közülük magyarok. Idén március elején a helyi rendőrségtől az Indexnek nyilatkozó sajtóreferens, Frank Schmidt azt mondta, a legális türelmi zónában, vagyis a Lessingstrassén „jelenleg körülbelül 125 prostituált dolgozik, akiknek majdnem kétharmada Magyarországról származik.”

Az utcában körülbelül tizenöt nagy bérház van, mindegyiknek az aljában hat-nyolc kirakat, amikben a majdnem-pucér nők vonaglanak, és a biznisz virágzik: nem tudunk olyan időpontban vagy időjárási viszontagság közepén érkezni az utcába, amikor minden ablak üresen tátongana.

„Mindig van olyan lány, aki dolgozik, de igazán hétvégén este tíz-tizenegykor indul be az utca, és reggel hétig tart. Valaki jön szórakozás előtt, valaki utána. Reggel 6 és 8 óra között van a munka előtti forgalom. Ezek azok a vendégek, akik nem tudnak eljönni otthonról, ezért a munkára hivatkozva hamarabb elindulnak. Hétköznap ebédidőben is van a forgalomban egy fellángolás” - mondja Schmitz Erzsébet, az a magyar nő, aki az utcában a munkát szervezi, és akinek itteni tevékenysége minden bizonnyal kimeríti a magyar Büntetőtörvénykönyv kerítés tényállását, ami akár tíz év szabadságvesztést is vonhat maga után. A magyar Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat ellene, ügyéről ebben a cikkben írtunk részletesen. Az ügye egy komplikált nemzetközi büntetőjogi eset, mert a munkaköre, amit legálisan, alkalmazottként végez, Magyarországon büntetendő. Németországban viszont – ahol állítása szerint kizárólag végzi azt – nem. Habár ismeretei szerint az európai elfogatóparancs tavaly december 23. óta érvényben van ellene, a német hatóságok (egyelőre) nem adják ki Magyarországnak.

Az utcában a kirakatok mögötti hat-nyolc négyzetméteres kabinok közül körülbelül tízet láttunk belülről, ezek tiszták és rendesek, egy széles heverő, zuhanyzó, mosdó, egy bárszék, néhány jól fejlett plüssállat és giccses kép a berendezés. Érvényes bérleti szerződéssel naponta 60 eurót fizetnek a nők a munkahelyként szolgáló kabinért, és további 20-30 eurót a lakásért, 

Ebben a rezsi is benne van. Veronica Munk, a szexmunkások jogaival foglalkozó érdekvédelmi hálózat, a TAMPEP hamburgi szakembere szerint ez a bérleti összeg teljesen általánosnak tekinthető a németországi bordélyokban. (A cikk szerzőjének és a szakértő nevének egyezése teljesen véletlen, nem állnak rokoni kapcsolatban).

A szexmunkások szerint itt nincs rejtett költség, míg más vigalmi vállalkozásokban igen. Zsaklin például zürichi munkahelyét azért hagyta ott, mert az összes bevételének 40 százalékát a tulajnak kellett adnia.

Egy kilenssel töltött húsz perc 30 eurót (kb. 9200 forintot), fél óra 50 eurót (kb. 15 ezer forintot), egy óra 100 eurót (kb. 30 ezer forintot) hoz a konyhára. A hétvégi csúcsidőszakban egymásnak adják a kilincset a kliensek. Egész sportcsapatot látunk érkezni az egyesület kisbuszával, kerekesszékben fekvő mozgássérültet gurítanak egy másik kabinba, sőt, találkozunk egy helyi politikussal is, aki tíz évvel ezelőtti válása óta heti-kétheti rendszerességgel jár az utcába szexelni. Alexander Niedermeier, a szélsőségesen liberális, és transzparenciát hirdető politikai párt, a helyi Kalózpárt képviselője. „Szégyellem ugyan, hogy ide járok, be kell valljam, de politikusként őszintének kell lennem, ezért beszélek róla. Amikor választok a nők közül, azt figyelem, milyen az arcuk. Ha boldogtalannak tűnnek, nem megyek be hozzájuk, mert akkor tiszta nekem, hogy nem szeretik ezt csinálni. És akkor nem is kell. Szerintem azért csinálják, mert nincs más munkalehetőség számukra” – mondja Niedermeier. Pártja információs irodát szeretne nyitni a környéken, hogy segítse a prostituáltakat. Egyéb helyi lehetőségeket és más munkákat szeretnének találni nekik.

Extrának számít az anális szex, a fétisjátékok, a szado-mazo szex, a domina szerepjáték, a gumi nélküli szex, de egészen különleges esetek is vannak. Diamond, az egyik magyar szexmunkás erről így mesélt:

„Van, hogy bele kell köpködni a szájába, hoz egy hatalmas vibrátort és azzal meg kell dugni, és ezért hagy itt nagyon sok pénzt. Meg van úgy, hogy a használt óvszert a szemetesből ki kell venni és az egészet bele kell csorgatni a szájába. És lehet, hogy akkor nem 40-50-et, hanem 400 eurót fog adni. Meg legalább nem kell vele lenni. Inkább én hadd csináljak vele bármit, mint ő csináljon velem bármit” - fogalmaz.

Ez a hozzáállás teljesen általános a bremerhaveni prostituáltak körében, nem volt olyan interjúalanyunk, aki ne emelte volna ki, hogy mennyire gyűlöli és megalázónak érzi, amit csinál. Szerepet játszanak, hogy a kliens azt higgye, élvezik a munkát. Így beszéltek erről:

• „A pénzen kívül mit lehetne szeretni ebben? Az hogy idegen férfiak nyúlnak hozzám? Vagy hogy hajnali 5-6-ig kell dolgozni?”.
• „Van egy szerep, amit kitaláltam magamnak, és azt játszom akkor is, ha rossz kedvem van, vagy nincs kedvem semmihez.”
• „Néha olyan büdösek, hogy másfél órát kell szellőztetni, meg elmegy egy egész flakon illatosító.”
• „A szüleim nem is tudják, hogy kijárok, és nem is szeretem. De a pénzem az megvan belőle”.
• „A vendéget úgy kezelem, mint egy tárgyat. Hogy megkapja, amiért fizet, és minél hamarabb megkapja, amiért fizet. Hét éve dolgozom, ha átlagot számolok, akkor volt napi 12 vendégem. Soha senki nem mozgatott meg bennem semmit.”

Ha csak az alapszolgáltatásokat (óvszeres orális szex és dugás) számítjuk, akkor nagyjából 2-3 kliensből megvan a szexmunkás napi leadója, vagyis az ingatlan bérleti díja. Ez elvileg akár remek fizetésnek is hangozhatna, de ahogy erre később még kitérünk, a maradék nem (feltétlenül) lesz mind a prostituálté.

Az utcában álló bérházak közül kilenc a Feda Ug. nevű cégé, aminek két holland férfi, Jan Engel és Jeroen Pols a tulajdonosa. Alkalmazottjuk Schmitz Erzsébet, a vigalmi negyed menedzsere, madámja. (A többi épület német tulajdonosoké.) Német cégadatok szerint a Feda lakások és kereskedelmi egységek kiadásával foglalkozik. A cégadatokban ez nem szerepel, de 

„A német jog meglehetősen liberálisan kezeli ezt a kérdést, az egyetlen kikötés, hogy ez a tevékenység a kijelölt területeken folyjon” - fogalmaz Jeroen Pols. A Hollandiában ingatlanjoggal foglalkozó ügyvédként tevékenykedő Pols azt mondja, nem azért jött társával 2008-ban Bremerhavenbe, hogy prostitúcióval foglalkozzon, mint mondja, tulajdonképpen ez véletlenül alakult így. „Akkoriban Hollandiában nagyon nehéz volt olyan újbóli befektetésre alkalmas épületeket találni, amelyek aztán elfogadható profitot termelnek, ezért Németországban kezdtünk nézelődni. Valaki Bremerhavent ajánlotta, ezért eljöttünk megnézni, és eléggé meglepődtünk, mert nem tudtuk, hogy olyan épületről van szó, amiben prostitúció folyik. Se tapasztalatunk, se szándékunk nem volt arra vonatkozóan, hogy prostitúcióval foglalkozzunk, de végül mégis megvettük az épületet, és így ennek a kuplerájnak tulajdonosai lettünk.”

A cég a szexmunkásokkal egy olyan ingatlanszerződést köt, amiben a nyújtott szexuális szolgáltatásokra, a munkarendre vonatkozóan semmilyen információ nem szerepel. A 2002-től hatályos német prostitúciós törvény szerint nem is szerepelhet, a szexmunkás nem kényszeríthető a munkára, akkor és annyi dolgozik, amennyit akar. „Azt csinálnak, amit akarnak, ha akarnak, bridzs-esteket is tarthatnak” - mondja Jan Engels, a cég egyik tulajdonosa. „A szerződést bármelyik fél felmondhatja legkésőbb a következő szombatot követő hét első munkanapjával. Ez nem zárja ki a rendkívüli azonnali hatályú felmondás jogát” – fogalmaz a szerződés.

A nőt tehát kedve ellenére nem tarthatják ott, viszont a dokumentum az azonnali hatályú felmondás lehetséges okait nem részletezi, így pedig eléggé önkényesnek tűnik.

Ez egy fontos kivétel a hagyományos bérleti szerződésekhez képest. Tehát a függő viszony a szerződés szövege alapján erőteljes: a bérletet bármikor – gyakorlatilag bármilyen indokkal - felmondhatja a bérbeadó, és akkor a dolgozó nő utcára kerül. Ezen kívül az is megkülönbözteti a szokványos bérbeadó-bérlő viszonytól, hogy

De ugyanezek a biztonsági őrök azok, akik meg is védik a lányokat, és ez nem sok bordélyban jellemző alap-szolgáltatás. A prostituált beszélgetőparteink mindegyike hálásan beszél az őrök hathatós védelmének jelentőségéről. „Orosz volt, részeg volt, beengedtem, elkezdett fojtogatni” – mondja szenvtelenül Amanda. Pillanatokon, és azon múlt az élete, hogy a magyar biztonsági őrök meghallották a dulakodást és leszedték róla az oroszt.

Veszélyes munka ez, és nem csak a kliensek, a stricik miatt is. Habár a 2002 óta hatályos német prostitúciós törvény azt támogatja, hogy a prostituáltak szabad akaratukból, önállóan döntsenek a szexuális szolgáltatásokat nyújtó tevékenységükről, és tilos a prostituáltak kihasználása, kényszerítése. Mégis, kevés kivétellel az itteni magyar nők férfiakkal együtt érkeznek, akit a barátjuknak, férjüknek, vagy olyan rokonuknak neveznek, aki vigyáz rájuk. Ez a viszony olykor szerelmi viszonyt, olykor pénzügyi függést jelent, illetve kényszerítést is jelenthet, gyakran szerelmi viszonynak induló, aztán kihasználásba torkolló kapcsolatokról is szó lehet, mondja Piroska, aki korábban prostituált volt hét évig, de már nem áll az ablakban, mert az egyik biztonsági őrrel összejött. Gyereket vállalták és Piroska kiszállt a szexiparból. Előző élettársa vette rá arra, hogy kurválkodjon. „Érettségi előtti évben ismertem meg, ő mondta, hogy próbáljam meg. Aztán meg kezelte a pénzem. Minden reggel, amikor hazamentem, kivette a pénzt a táskámból.”

Egy másik szexmunkás szerint a strici és a kurva viszonya mindig hasonló forgatókönyv szerint alakul. „Vannak olyan párosok, akik felesbe vannak a pénzzel, de gyakoribb, hogy a lány rossz sorból való, megismerkedik a férfival, szerelmes lesz, és először minden habos-babos. Sokszor direkt csinál a csajnak egy gyereket, hogy aztán azzal is zsarolhassa. Aztán pár hónap múlva egyre gyakrabban felmerül, hogy mennyire nincs pénz. És akkor mondja a pasi, hogy csak egy kicsit, csak amíg megszedjük magunkat, talpra állunk, megpróbálunk egy normálisabb életet kialakítani, aztán leállsz. És ez mind kamu. Mert ha a lány belekezd, onnan nincs megállás. A lánynak úgysem lesz belőle több, mint amit megeszik vagy felvesz.”

A hatóságoknak nincs egyszerű helyzete, mert 

Több olyan történetet meséltek a szexmunkások, hogy a nő feljelentette ugyan kényszerítőjét, de pár nap múlva visszavonta állításait. Erről a nehéz helyzetről a helyi rendőrkapitány is beszélt egy korábbi interjúban: „sajnos nagyon nehéz megbízható tanúvallomásokat felvenni. Sokan az érintettek közül nem tudnak olvasni, sem írni németül, és mindezek felett rettegnek a bosszútól. Ráadásul a gyerekeik az anyaországukban élnek, ahonnan nem azt a tapasztalatot hozzák, hogy érdemes bízni a hatóságokban” – fogalmazott Harry Götze.

A TAMPEP szexmunkás hálózat jelentése is kiemeli, hogy a Németországba külföldről – tehát például Magyarországról – érkező prostituáltak helyzete nehezebb, mint a németeké, mert sokkal nagyon nyomás van rajtuk amiatt, hogy otthon maradt családjukat kell támogatniuk, és még az otthoninál magasabb német költségeket is ki kell termelniük. Ráadásul - bár a német törvény egyértelműen a strici nélküli önálló szexmunkát ismeri el legálisnak -, addig a gyakorlatban a jelentés szerint nagyon gyakori, hogy a prostituált erős függésben van valakitől. A dokumentum szerint a bevándorló prostituáltak nyolcan százaléka valakivel megosztja a jövedelmét, ők átlagosan mindössze a keresetük harminc százalékát tarthatják meg maguknak.

Mindenesetre, jelenleg a bremerhaveni piros lámpás negyed békés. Frank Schmidt, a helyi rendőrség sajtóreferense az Indexnek azt mondta, „a Lessingstrasse a bremerhaveni helyi rendőrség kiemelt fontosságú területe, amit ennek megfelelően gyakran ellenőriznek. Az ellenőrzések célja a prostituáltak helyzetének vizsgálata és a bűncselekmények megakadályozása. Annak ellenére, hogy néhány bűncselekmény napvilágra került - egyebek mellett emberkereskedelem és kényszerprostitúció terén -, mégis meg kell állapítanunk, hogy jelenleg a Lessingstrasse nem tartozik a bűnügyi szempontból hangsúlyos területek közé” - fogalmazott.

Arra a helyi rendőrség nem válaszolt, hogy az említett korábbi emberkereskedelmi és kényszerprostitúciós esetekben magyar áldozatokról volt-e szó, de a helyi újságok archívumában nem találtunk magyar vonatkozású esetet. Megkérdeztük a hazai, külföldről érkező emberkereskedelem-áldozatokat bújtató védett házak fenntartóit is, és statisztikáik szerint az elmúlt öt évben nem érkezett Bremerhavenből áldozat. „Ettől még elképzelhető, hogy családsegítő, áldozatsegítő szolgáltatók belefutottak valakibe, de azt rendkívül nehéz volna felgöngyölíteni” – fogalmazott Toszeczky Renáta, a Baptista Szeretetszolgálat egyik védett házának vezetője.

A helyi rendőrség tehát nem tartja különösebben bűnügyileg fertőzöttnek a vigalmi negyedet, a magyar rendőrség viszont nyomoz, bár a helyszínen Schmitz Erzsébet szerint eddig még nem jártak hazai nyomozók. A magyar rendőrség azon kívül, hogy a nyomozást tényét megerősítette, nem árult el részleteket arról, hogy pontosan milyen ügyben vizsgálódnak Schmitz ellen. A brémai ügyészi hivatalt is megkerestük, Mathias Glasbrenner ügyész annyit válaszolt, hogy mivel Schmitz Erzsébet nem közszereplő, nem nyilatkozik róla.

„Január óta informálom a helyi rendőrséget, mert nekem ez a hivatalos, bejelentett munkám. És úgy tudom, hogy az Európai Unióban mindenkinek joga van a szabad munkavállalásra. De nekem nincs. És a szabadsághoz is mindenkinek joga van, nekem mégis korlátozva van a szabadságom” – mondja a nő, és ezzel arra utal, hogy a helyi rendőrség kérésére nem hagyhatja el Bremerhavent. Azt mondja, itt szóban közölték vele a rendőrök, hogy amíg nem tisztázódik az ügye, nem fogják letartóztatni. A nő sérelmezi, hogy a magyar rendőrség nem vette fel az európai jogsegély-szolgálattal a kapcsolatot. Ez a jogi intézmény nemzetközi szerződések alapján biztosítja két európai ország közötti nyomozások hatékonyságát, például a tanúk utaztatása nélkül végezhető általa a kihallgatás.

A mérlegképes könyvelő végzettségű nő a hónapok óta tartó nyomozás és a december óta érvényes elfogatóparancs ellenére folyamatosan végzi a munkáját, amiről állítja, hogy Magyarország területére semmilyen módon nem terjed ki. „Németországban kezelem az érdeklődőktől érkező hívásokat, intézem a lányok szerződéseit, segítek nekik mindenben, ha esetleg nem beszélnek németül, szedem a bérleti díjakat, szervezem a takarítást. Ez Németországban ez egy teljesen hivatalos munka, és Németországban nekem a német törvényeket kell tartanom. Az is furcsa, hogy ellenem igen, de a két holland főnököm ellen nem folyik nyomozás. Senkinek nem kívánom ezt az egészet, amit átélek” – mondja. A nő nagyon közvetlen a szexmunkásokkal, nem egy szimpla főbérlő státusz az övé.

Annak a három lakásnak és körülbelül tíz kabinnak az állapota, amiben jártunk, kifejezetten jó volt, a szexmunkások kulturált környezetben dolgoznak. A cég 2010-ben kezdte felújítani az épületeket, amiknek az emeletein lakások vannak, itt élnek az utcában dolgozó szexmunkások, meglepően sokan gyerekkel, illetve férjekkel, élettársakkal. Götze rendőrkapitány szerint nincs még egy olyan német város, ahol méretéhez képest ekkora piros lámpás negyed működjön. Éppen ezért

ennek a munkatársai folyamatosan az utcai ügyeivel foglalkoznak. Amíg ott voltunk, naponta három-négy alkalommal láttunk rendőrautót. Szexmunkás interjúalanyaink a cég saját biztonsági embereinek vigyázó szemei mellett örömmel veszik a hatóságét is.

A 110 ezer fős Bremerhaven a szegényebb német városok közé tartozó észak-német kikötőváros, a helyiek szerint a prostituáltak legalább 150 éve dolgoznak ebben az utcában, ami kényelmes sétatávolságra van a kikötőtől. Az óceánjárók nagy létszámú személyzete és a hidegháborúban ide telepített hatalmas amerikai katonai bázis több tízezres legénysége a rossz gazdasági helyzet ellenére is elegendő klientúrát szolgáltatott a vigalmi negyednek. Pár éve az amerikai bázist felszámolták, ami a prostitúció aranykorának végét is jelentette, de a tulajdonosok most sem panaszkodnak.

Hamarosan bemutatjuk a bremerhaveni piros lámpás negyedben készített riportfilmünket.

A cikkhez segített fordításokkal, ezért köszönet illeti Pándi Balázst, Vincze Barbarát és Bitai Tamást.