Elfogták a négy hónapja üldözött párizsi támadót

2016-03-18T163817Z 1312166338 LR1EC3I1A7JP0 RTRMADP 3 FRANCE-SHO
2016.03.18. 14:33 Módosítva: 2016.03.18. 22:39

Késő délután rendőri akció kezdődött Brüsszel Molenbeek városrészében, melynek során őrizetbe vették a novemberi párizsi merényletek miatt négy hónapja keresett Salah Abdeslamot, és egy társát, Monir Ahmed Al Hadj-t. Mindketten fel voltak fegyverezve, és mindketten megsebesültek. A belga szövetségi főügyész bejelentette, hogy összesen öt embert kerítettek kézre; hármat azzal gyanúsítanak, hogy szállást nyújtottak a körözött Abdaslamak. A videón az egyikük elfogása utáni pillanatok láthatók: a férfi láthatóan biceg, feltehetőleg ő Abdeslam.

A párizsi támadó elfogása előtt egy társával együtt húzódott vissza egy épületbe. Abdeslamot estére az ujjlenyomata alapján hivatalosan is azonosították, és hamarosan bíró dönt az előzetes letartóztatásáról. CNN szerint fél nyolc előtt lövéseket, a BBC szerint robbanásokat lehetett hallani az apartman közelében, melyen a rendőrök rajtaütöttek. Később a Molenbeek-ben automata (sorozatlövő) fegyverek hangját hallották.

Az akció a belga hatóságok szerint jelenleg is tart, és az éjszakába fog nyúlni. Egy gyanúsított korábban elbarikádozta magát. Több mint tíz gyerek pedig egy iskolában ragadt, miután a rendőrség lezárta a környéket.

Az EU-csúcsról a helyszínre érkezett Charles Michel belga miniszterelnök is. A Le Soir szerint François Hollande francia elnök élőben jelentkezett be.

Hollande és Michel esti sajtótájékoztatójukon együtt mondtak köszönetet a belga biztonsági erőknek. Michel megerősítette, hogy három személyt fogtak el, és egyikük Salah Abdeslam. Hollande-nak, mint mondta, szemernyi kételye sincs, hogy Belgium a lehető leggyorsabban kiadja Abdeslamot Franciaországnak, mihelyt a francia ügyészek átadják a kérelmet, hogy bíróság elé állíthassák a november 13-i terrorcselekményekben játszott szerepéért.

Hollande azt is hozzátette, hogy a történet csak akkor ér majd véget, ha mindenkit, aki a támadások mögött álló kiterjedt hálózat részese volt vagy azt pénzelte, sikerül felelősségre vonni.

Michel a Twitterére is kirakta, ahogy együtt követték az akciót.

A belga igazságügyi miniszter ugyanazt írta ki Twitterre, ahogy az amerikaiak bejelentették egykor Szaddám Huszein elfogását:

Megvan!

Megtalálták az ujjlenyomatát

Az akció előzménye, hogy pénteken kiderült, megtalálták Salah Abdeslam DNS-ét és ujjlenyomatát abban a brüsszeli lakásban, ahol a hét elején razziázott a belga rendőrség, írja a BFMTV. „Információink szerint több mint valószínű, hogy (Abdeslam) az egyike a lövöldözés során megszökött két személynek" – írta honlapján az RTBF nevű belga közszolgálati csatorna.

Mások ennél óvatosabban fogalmaztak, egyes lapok arra figyelmeztettek, hogy ez csak azt bizonyítja, hogy a magát Yassine Baghlinak is nevező, belgiumi születésű Salah Abdeslam valamikor járt a kérdéses lakásban.

Brüsszel Forest nevű kerületében kedden rutinellenőrzést hajtottak végre a rendőrök, nem vártak komoly eredményt a tavaly novemberi párizsi merényletekkel összefüggésben tartott házkutatástól. Ehhez képest egy gyanúsított tüzet nyitott rájuk, őt lelőtték a belga-francia terrorellenes erők.

Két másik gyanúsított azonban a háztetőkön keresztül elmenekült. Voltak olyan hírek, hogy a két férfit már elfogták, a rendőrség azonban pénteken délután megerősítette, hogy még mindig keresték őket, és a feltételezések szerint egyikük Abdeslam volt.

A lakást nem sokkal a novemberi támadások után bérelték ki. Iszlám Állam-zászlót, rengeteg lőszert, egy Kalasnyikovot és egy szalafizmusról szóló könyvettaláltak a fegyveresek lakásában. A lelőtt Mohamed Belkaïd valódi neve Samir Bouzid lehet, akit szintén kerestek, és a novemberi támadások egyik koordinátorának tartottak.

Kedd este a belga hatóságok még tagadták, hogy az akció közvetlen összefüggésben lett volna az Abdeslam után már négy hónapja folyó hajszával. Péntekre azonban az is kiderült, hogy egy poháron ott volt Salah Abdeslam DNS-mintája is.

Régóta keresték

2015. november 13-án iszlamista terroristák hat helyszínen is merényleteket követtek el Párizsban. A támadásokban 130 ember halt meg, több százan megsebesültek.

A párizsi támadók közül heten meghaltak, de Salah Abdeslamot azóta is keresték. A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben.

Azt nem tudni, Abdeslam miért döntött úgy, hogy nem robbantja fel magát, de a támadás után felhívta belgiumi barátait, hogy vegyék fel autóval. Abdeslamról annyit lehetett tudni, hogy a támadások másnapján eljutott Brüsszelbe. Azt sem zárták azonban ki, hogy Németországban lehet, egyes források pedig azt feltételezték, hogy eljutott Szíriába.

A New York Times szerint Salah Abdeslam elfogásával kiderülhetnek a támadások még tisztázatlan részletei. A szökésben lévő támadót tartották a támadások logisztikai megszervezőjének, ő bérelte azt a két autót, és azokat a hotelszobákat, amit a terroristák használtak.