Edit
9 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

72 ezer menekültet fogad be Németország

2016.04.01. 20:19

Hétfőn érkezik Németországba a menekültválság kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás keretében Törökországból befogadandó szír menekültek első csoportja - közölte pénteken Berlinben a német belügyminisztérium szóvivője.

A szóvivő elmondta, hogy nagyjából 50 szíriai állampolgár, többnyire gyermekes családok érkeznek majd a menekültválság terheinek az EU és Törökország közötti megosztását szolgáló program első csoportjában.

Az alsó-szászországi Friedlandban helyezik el őket a tartományi központi menekültügyi befogadóállomáson.

72 ezren indulnak Németországba

Az EU-Törökország megállapodás alapján uniós országoknak egyelőre egy szíriai menekültekből álló 72 ezer fős kontingenst kellene befogadniuk Törökországtól, cserébe azért, hogy Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba átkelő menedékkérőket.

A szóvivő hozzátette: a német kormány azzal számol, hogy hétfőn megkezdődik a megállapodás másik központi elemének végrehajtása is, vagyis elkezdik visszaszállítani Törökországba az Égei-tengeren a görög szigetekre átkelt menedékkérőket.

Németországba az idén eddig nagyjából 100 ezer menedékkérő érkezett, pontos számukat várhatóan a jövő héten közli a belügyminisztérium. Az év első heteiben még rendre 2000 ezer körül volt a naponta érkezők száma, az utóbbi hetekben pedig ez a szám a 100 körüli szintre süllyedt.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter erről a folyamatról a Münchner Merkur című bajor lapnak azt mondta, hogy Ausztria és a nyugat-balkáni országok nagy szolgálatot tettek Németországnak, hiszen a balkáni migrációs folyosó osztrák kezdeményezésre végrehajtott lezárásából mindenekelőtt Németország profitál.