Mit mondana közvetlenül a halála előtt?

„Először is bocsánatot szeretnék kérni mindazért a fájdalomért, amit nektek okoztam. Sajnálom, hogy nem tudom őket visszahozni. Bárcsak másként lett volna. Tudom, hogy nehéz lenne megérteni, hogy mi történt aznap éjjel, és nem tudom őket visszahozni, bármennyire is szeretném. Szeretem a kislányomat és mindenkit, aki támogat. Imádkozom Istenhez, hogy vigyázzon rátok. Senkinek nem kívánok semmi rosszat. Megértem a felháborodásotokat és hogy dühösek vagytok rám. Isten legyen mindannyiunkkal”

– ezek egy 58 éves férfi szavai, akit idén március 9-én az Egyesült Államokban végeztek ki azért, mert még 1997-ben egy vadászpuskával megölte a volt feleségét, és azt a három férfit is, akivel a nő éppen szexelt.

A texasi büntetés-végrehajtási intézet nyilvánosságra hozta egy méretes adatbázisban az összes halálbüntetésre ítélt és kivégzett bűnözőnek a kivégzés előtti percben elhangzó utolsó mondatait, ezeket bárki elolvashatja. Két amerikai pszichológus 407 elítélt utolsó mondatait válogatta ki a listából, és tartalomelemző szoftverrel vizsgálták, hogy mekkora arányban tartalmaznak pozitív és negatív kifejezéseket.

Az 1982 és 2015 között Texasban kivégzett elítéltek listájából vettek mintát, akik közül a legfiatalabb 24 éves, a legidősebb 67 éves volt, és átlagosan 11 évet töltöttek el a halálsoron. Sőt, volt olyan is, aki 31 évet.

„Csak úgy kezdjek el beszélni? Oké. A fal mindkét oldalán lévőknek mondom, azt szeretném, ha tudnátok, hogy szeretlek titeket. Sajnálom, hogy a gyereknek meg kellett halnia, de nem kellene itt lennem. Mondjátok el a családomnak, hogy szeretem őket és találkozunk a Mennyországban. Végeztem. Mindannyiótokat szeretem”

- mondta egy másik halálra ítélt.

A két amerikai pszichológust, Sarah Hirschmüllert és Boris Egloffot elsősorban az érdekli, miként nézünk szembe félelmeinkkel és a közelgő halál tudatával. Ezért böngészték végig a texasi halálsoron várakozó elítéltek utolsó szavainak gyűjteményét. Ők azok az emberek ugyanis, akik nem csupán félik a halált, de pontosan tudják is, hogy számukra mikor következik be. Az utolsó szó jogán elmondott mondatok után pár perccel.

„Imádom Joannát, fontos nekem és nagyra tartom. Van egy rajz, amiről elfelejtettem szólni, azt add oda Stacynek. És mondd meg a családomnak, hogy szeretem őket. Trix, téged is. Teresa, nagyon sajnálom, és kérlek, ne legyen gyűlölet a szívedben. Remélem, megtalálod a békét a szívedben és boldog leszel. Ha bosszúból megölsz valakit, az sehova nem fog vinni. Joanna, szeretlek. Indulás.”

A Frontiers in Psychology című lapban megjelent cikkükben a két kutató azt elemezte, hogy az elítéltek miként értékelik és magyarázzák azt, ami történt velük, illetve azt, ami pár perccel később történni fog, amikor a halálos méreginjekciót megkapják. „Komoly erőfeszítéseket képes tenni az ember, hogy szabályozza azt a szorongást, amit a közelgő halál tudata vált ki. Ezek az önbecsülés fenntartását és az élet értelmének felülvizsgálatát célzó védelmi mechanizmusok” – írják januári tanulmányukban. Elméletük szerint az azonnali halál tudatában lévőknek ezért nem szomorú vagy ijedt gondolatai vannak, ugyanis tudatuk igyekszik megóvni őket a – saját szemszögükből – rettenetes helyzetben fellángoló félelemtől. Ezért pozitív gondolatok irányába kényszeríti elméjüket.

"Igen, szeretnék most köszönetet mondani a szüleimnek, akik végig támaszaim voltak. A testvéreimnek is, és az összes családtagomnak, akik támogattak, és szerettek a hibáim és tökéletlenségeim ellenére. Meg szeretném köszönni Williams atyának a tanácsokat és az iránymutatást. Ahogy jobbra nézek, látom a családomat ... Remélem, hogy ez közelebb hoz titeket valamiféle békéhez. Remélem, hogy ez segíteni fogja a családomat, a fiamat és szeretteimet. Ez egy hosszú utazás volt, megvilágosító. Ez nem a vég, ez csak a kezdet”

– mondta a 459-es elítélt a kivégzése előtt.

A kutatás többféle beszélt- és írott szöveggel hasonlította össze az elítéltek szavait, például öngyilkosságoknál talált búcsúlevelekkel, illetve olyan iskolai fogalmazásokkal, amiket diákok a saját (majdani) halálukról írtak. Eredményeik szerint a kivégzés előtt állók lényegesen több pozitív dolgot mondanak, mint az átlagemberek, vagy azok, akik öngyilkosságot követnek el.

„Összefoglalva, a texasi halálsor elítéltjeinek utolsó szavai kiemelkedően sok pozitív kifejezést tartalmaznak, ami a halandósággal szembeni küzdelem érzelmi folyamatára utal” – írják a szerzők.

A halállal és haldoklással foglalkozó tanatológiai szakirodalom szerint a halál tudatában az ahhoz vezető úton mindenki hasonló fázisokon megy keresztül. Elisabeth Kübler-Ross pszichiáter írta le a haldoklás stációit, igaz, ő terminális állapotú betegekkel kapcsolatban kutatott, nem pedig kivégzésre váró elítéltek körében. Kübler-Ross szerint a fázisok a következőek:

1. Elutasítás és izoláció
2. Düh
3. Alkudozás (istennel, családtagokkal, orvosokkal)
4. Depresszió
5. Belenyugvás

A felosztás a valóságban – mivel a méreginjekciós kivégzést kivéve a halálhoz vezető út más és más – bonyolultabban játszódnak le ezek a jelenségek: egyes fázisok kimaradhatnak, visszatérhetnek, és az sem ritka, hogy egyes stádiumoknál a haldokló megreked. De ahogy a cikkben hivatkozott utolsó mondatokból is látszik, az utolsó fázis a megnyugvásé, amikor a halál előtt álló ember leginkább a szeretetről, szerelemről, megbocsátásról, szeretett családtagokról beszél és mindenről, ami kicsit is jó volt az életében. Dr. Márvány Veronika végstádiumú rákbetegekkel foglalkozó hospice orvosként nagyon gyakran találkozik haldokló betegekkel, de azt mondja, ritkán van jelen éppen a halál pillanatában. Így a halál előtti utolsó mondatokat is ritkán hallja. „Persze azért előfordul, hogy jelen vagyok, hiszen ebben élek. De mivel a betegek legtöbbször nagyon gyengék, gyakran zavartak is, ritkán van az, hogy valamilyen nagy sommás életbölcsességet halljunk tőlük” - mondta.

Elisabeth Kübler-Ross azt írja, hogy „mivel tudatalattinkban mindannyian halhatatlanok vagyunk, majdnem elképzelhetetlen, hogy nekünk is szembe kell néznünk a halállal. Nagyrészt attól függően fogja a beteg fokozatosan feladni elutasító magatartását és fog alkalmazni kevésbé radikális védekező mechanizmusokat, hogy miként világosítják fel, mennyi ideje van arra, hogy tudomásul vegye az elkerülhetetlent.” És a halálra ítélt bűnözőnek gyakran egy egész évtizede van a halálsoron arra, hogy tudomásul vegye, élete a végéhez közeledik.

„Anyu, sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam neked. Kérlek, bocsáss meg. Vigyázz magadra. Ernest és Otis, vigyázzatok a családra. Köszönöm mindenkinek, aki segített nekem.”

Magyarországon a rendszerváltáskor egy alkotmánybírósági határozat törölte el a halálbüntetést, az utolsó kivégzést 1988 júliusában tartották, egy V. Ernő nevű férfit akasztottak fel. A hazai kivégzések menetét egy 1966-os rendelet rögzítette. E szerint az akasztásokat kora reggel kellett végrehajtani és terhes nőt, amíg terhes, illetve pszichiátriai betegséggel küzdőt, amíg beteg, nem lehetett kivégezni.

Halála előtti utolsó este a halálraítéltet egy erre a célra kijelölt zárkába vitték, ahol beszélhetett az ügyvédjével és családtagjaival, de nem érinthették meg egymást, és nem adhattak neki semmit. A bv-dolgozók visszaemlékezéseiből lehet tudni, hogy a kivégzés előtt álló elítéltek az utolsó este a szokásosnál minőségibb ételt és cigarettát is kaphattak. A kivégzettek utolsó mondatait a szocialista büntetés-végrehajtás rendszerében nem rögzítették.