Keresztülhúzta a népszavazást a holland parlament

2016.04.20. 07:09

Bár a holland népszavazáson 60 százalék elutasította, a parlamentben 75-71 arányban kiálltak a képviselők amellett, hogy az EU fenntartsa az Ukrajnával kötött társulási szerződést, amely az első lépés lehet a 47 milliós ország még távoli EU-tagsága felé.

A szavazást a 150 fős parlamentben 74 helyet birtokló ellenzék kezdeményezte, összehozva így a szocialistákat és a nacionalistákat, akik a szerződés felmondását támogatták. A kétpárti kormánykoalíció, és két független képviselő azonban a szerződés fenntartása mellett szavazott.

Ezzel a holland kormány azonban csak időt nyert, még nincs szó arról, hogy a minden tagország által jóváhagyott, már Hollandia által is ratifikált szerződésről végleges döntés született volna. A kormány két hónapon belül kíván végleges választ adni arra, hogy visszavonja-e az EU és Ukrajna piacait kölcsönösen megnyitó, vámmentességet biztosító szerződés ratifikációját.

Ez tehát azt jelenti, hogy a kormány megvárja az EU-tagságról szóló népszavazást, és az EU soros elnöki tisztét Hollandiára kiosztó félév végét.

Az április eleji népszavazás – amely 2 százalékponttal lépte túl az érvényességhez szükséges 30 százalékos részvételi küszöböt – csak véleménynyilvánító jellegű volt, jogilag nem kötelezi a kormányt, amely bejelentette, figyelembe fogja venni a szavazás eredményét. Mark Rütte kormányfő ennek megfelelően a szerződés felülvizsgálatát javasolta.

Az ukrán külügyminiszter üdvözölte a holland parlament „bölcs döntését” a szerződés melletti kiállásról – írta az Unian.ua.