Megölték az al-Kaida nyolcszáz tagját

2016.04.25. 06:36

Visszafoglalták Mukalla kikötővárosát és megölték az al-Kaida több mint nyolcszáz feltételezett tagját a dzsihadista terrorszervezet ellen két napja indított dél-jemeni offenzívában, írja az MTI a szaúdi vezetésű arab katonai koalícióra hivatkozva.

A hadművelet az al-Kaida több mint 800 tagjának és néhány vezetőjének halálával zárult, a dzsihadisták egy része elmenekült

– állították egy közleményben.

A jemeni hadsereg szaúdi és emírségekbeli különleges erők által támogatott offenzívájának célja az volt, hogy a kormány „visszaszerezze az ellenőrzést a korábban az al-Kaida által elfoglalt jemeni városok, mindenekelőtt a terrorszervezet egyik fellegvárának számító Mukalla felett” – tette hozzá a közlemény.

A város, amely Hadramaut tartomány székhelye, 2015 áprilisa óta volt az al-Kaida kezén.

„Bevonultunk a város központjába, és semmilyen ellenállásba nem ütköztünk az al-Kaida dzsihadistái részéről, akik nyugati irányban visszavonultak” – tette hozzá egy, a helyszínről nyilatkozó parancsnok.

Mukalla az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) olajban gazdag, az Arab-tenger partja menti területeinek a központja. A kikötőváros elvesztésével egyben a bevételeinek fő forrásától esnek el az iszlamisták.

Jemen északi felét az Irán támogatását élvező lázadó síita törzsek és szövetségeseik tartják irányításuk alatt, míg a délnyugati országrészben a Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök vezette, nemzetközileg elismert kormány van uralmon, de csak külső segítséggel tudja fenntartani magát. A Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség 2015 márciusában avatkozott be a konfliktusba a jemeni kormány oldalán, és idővel kiszorította a húszikat a délnyugati országrészből. Az országban uralkodó káoszt kihasználva az al-Kaida is megvetette lábát a távoli déli területeken, ahol viszonylag szabadon tevékenykedett.

A jemeni konfliktus szemben álló felei csütörtök óta béketárgyalásokat folytatnak Kuvaitban. Iszmail Ould Sejk Ahmed, az ENSZ jemeni különmegbízottja előzőleg úgy vélekedett, hogy a jemeni béke közelebb van mint valaha, még akkor is, ha tárgyalások kihívást jelentenek a következő napokban.