Tudom, ki ölte meg a Fekete Dáliát: az apám!

Egy kicsi fényképalbum a halott apja holmija között, akkora csak, hogy belefért a tenyerébe: saját bevallása szerint ezzel kezdődött a kaliforniai Steve Hodel megszállott nyomozása Amerika egyik leghírhedtebb megoldatlan bűnténye, a Fekete Dália-gyilkosság ügyében.

A Fekete Dália nevet a korabeli bulvársajtó aggatta rá - egy Kék dália című filmre utalva - a 22 éves korában brutálisan meggyilkolt Elizabeth Shortra, akinek meztelen, megcsonkított holttestét 1947. január 15-én találták meg egy Los Angeles-i parkban. A holttestet a gyilkos a derekánál szabályosan kettévágta, a lány arcát a szája sarkainál felhasította, mintha egy borzalmas vigyorba torzulna.

A Fekete Dália gyilkosa olyan fantomnak bizonyult, mint Hasfelmetsző Jack. A tettest soha nem kapták el. Volt rengeteg gyanúsított, akadtak jó páran olyanok is, akik magukra vállalták a gyilkosságot, de hamisan, és ahogy teltek az évek, sorban születtek az elméletek arról, hogy ki a gyilkos valójában. A bűnügyről James Ellroy remek fikciós regénye alapján készült gyenge hollywood-i film is Scarlett Johanssonnal az egyik főszerepben, és hogy a Fekete Dália rejtélye mennyire alapvető mozaikja lett az amerikai kriminalisztika történetének, jól mutatja, hogy nem maradt ki az American Horror Storyból sem: a sorozat első évadában Mena Suvari tűnt fel Fekete Dáliaként.

Egy fekete hajú nő fotója

A Kaliforniában élő, most 74 éves Steve Hodel váltig állítja: az övé nem csupán egy a számtalan teória közül, hanem maga a bizonyítékokkal alátámasztott igazság. A férfiról a Guardian közölt a héten hosszabb portrét, miután meglátogatták kaliforniai otthonában.

Steve Hodelnak sohasem volt szoros a kapcsolata apjával, George Hodellal, aki orvos volt, és aki nem sokkal Steve kilencedik születésnapja után elhagyta a családját, elköltözött a Fülöp-szigetekre. Amikor az öreg Hodel meghalt, Steve már nyugalmazott nyomozó volt.

A hagyatékban talált fényképalbumról eleinte úgy látszott, átlagos, szokványos képekkel van tele. Csakhogy a családi fotók között, az album vége felé megbújt két fotó, amin megakadt Steve Hodel szeme: egy fiatal nő volt rajtuk, lesütött szemmel, göndör, fekete hajjal.

Istenem, úgy néz ki, mint a Fekete Dália

– jutott Steve eszébe, amikor meglátta őket. Máig sem tudja, miért ez volt az első gondolata.

A gyanú mindenesetre elég erős volt benne ahhoz, hogy módszeres nyomozásba kezdjen. 1999-ben látott munkához. Az első könyvet az ügyről négy évvel később publikálta, az gyakorlatilag csak egy alig több mint 100 oldalnyi felsorolás volt a Hodel által bizonyítéknak tartott dolgokról, mégis a New York Times bestsellerlistáján landolt.

Orvosi technikát használt a gyilkos

Hodel elméletében fontos szerep jut annak, hogy az apja orvos volt. Elizabeth Short testét az egyetlen olyan ponton vágták ketté, ahol ezt csonttörés nélkül meg lehet tenni. Az exnyomozó szerint az apja pontosan ismerte ezt az eljárást, hiszen tanították az 1930-as években az orvosi egyetemen, amikor oda járt.

Aztán ott vannak a levelek. Annak idején küldözgetett leveleket a rendőrségnek egy ember, aki a Fekete Dália gyilkosának mondta magát. Hodel szerint a kézírás meglehetősen hasonlít az apjáéhoz, és akadt szakértő is, aki szerint igen nagy az egyezés valószínűsége, ugyanakkor a kézírás-szakértők szakvéleményei ellentmondásosak.

Nem Hodel az első, aki azt állítja, hogy megoldotta a rejtélyt, és még csak nem is az egyetlen, aki azt mondja, hogy a saját apja volt a gyilkos. De tény, hogy a többséggel ellentétben ő nemcsak elméletet gyártott, hanem annak alátámasztására elő is ásott mindent, amihez hozzá tudott férni. A testvére, Kelly Hodel szerint olyan, mint egy pitbull: amibe egyszer belemélyeszti a fogát, azt nem ereszti.

Előkotorta a régi tanúvallomásokat, feltúrta az újságarchívumokat, adatigénylést nyújtott be az FBI-hoz, hogy hozzáférjen a gyilkosság aktáihoz és azokhoz az adatokhoz, amiket az apjáról gyűjtött az iroda. Az egyik aktában például megtalálta a gyerekkori otthonában végzett építkezési munkálatok dokumentációját. Volt ott egy számla egy beszerzésről: olyan kiszerelésű, olyan márkájú cementről, mint amilyen zsákot a bűnügy helyszínén, nem messze a holttesttől találtak.

A rendőrök szerint abban vihette oda Shortot a gyilkosa.

Elég lenne a vádemeléshez?

Civilként azonban az eredeti rendőrségi iratok többségéhez nem jutott hozzá Hodel, a fizikai bizonyítékok nagy része pedig el is veszett az évek alatt. A tanúk többsége halott, ahogy az eredeti nyomozók is, akik dolgoztak az ügyön.

Steve Hodel így közvetlen tanúk helyett anekdotákra próbált támaszkodni, megpróbálta rekonstruálni, miről beszélgettek a régi nyomozók a barátaikkal, a családtagjaikkal, amikor a Fekete Dália gyilkosát keresték. Egyszer még egyikük fogorvosának a lányát is megkereste. Arra jutott, hogy a nyomozók gyanakodtak egy orvosra, aki a Franklik Avenue-n élt. Ott lakott akkoriban a Hodel-család.

Az exnyomozó két év kutakodás után megkérte a Los Angeles-i ügyészségen dolgozó ismerősét, Steven Kay-t, hogy nézzen rá arra, amit összeszedett. Kay hat héttel később levélben válaszolt: megdicsérte a bátor nyomozómunkát, és közölte, ha George Hodel még élne, gyilkosság miatt vádat emelne ellene. Steve-nek több se kellett.

Ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam: oké, az ügy megoldva

– mondta a Guardiannak. Ekkor kezdett bele az első könyv megírásába.

Volt, aki nem állt többé szóba vele

A munkáról kezdetben csak a barátnője tudott, a családtagjait csak az utolsó pillanatban értesítette. Az apja özvegyével akkor beszélt utoljára, a nő soha többé nem állt vele szóba. Akkor utoljára egyre csak azt ismételgette, hogy "ez nem igaz, az apád tudós volt".

A könyv megjelenése után nagy meglepetés érte a szerzőt. Egy újságíró, aki kritikát készült írni róla, hozzájutott egy olyan aktához egy ügyészségi pincéből, amihez ő nem. Ezt az egyik eredeti nyomozó, Frank Jamison állította össze. Voltak ott fotók, újságkivágások, több száz oldalnyi gépelt interjújegyzet és egy lista, amiből kiderült: George Hodel rajta volt a Los Angeles-i rendőrök legfőbb gyanúsítottjainak listáján.

Az exnyomozó kritikusai kétlik ezt, mondván Hodel testvére tudott a régi gyanúsításról, de Steve Hodel azt állítja, neki fogalma sem volt erről, amikor évekkel azelőtt az albumban talált fotók láttán nyomozni kezdett.

Kiderült az is, hogy az ötvenes években egy időre a rendőrség bepoloskázta a Hodel-házat. A rögzített anyag nagy része érdektelen, de van néhány kísérteties rész. Például ez a két mondat:

Feltételezik, hogy megöltem a Fekete Dáliát. Most nem tudják bizonyítani.

A gyilkosság mint műalkotás

És hogy mi volt a gyilkosság motivációja? Steve Hodel elmélete szerint a család barátja, a híres szürrealista művész, Man Ray személye a kulcs. Ray két alkotása, a Les amoureux és a Minotaur valóban hasonlít a Fekete Dália megcsonkított testére, jegyzi meg a Guardian. Hodel szerint az apja versenyre akart kelni a barátja művészetével: az ő „műalkotása” maga a bűntény, ami annyira sokkoló, hogy sosem merülhet feledésbe.

A Guardian újságírója megkérdezte Hodelt, szerinte mit szólna az apja a nyomozásához.

Büszke lenne rám

- válaszolta kis gondolkodás után.

Hodel mostanra négy könyvet írt, valamint egy színdarabot, és vezet egy gyakran frissülő blogot, sorolja a lap. Sok embert meggyőzött, de sokan vannak azok is, akik egyszerűen csak mániákus bolondnak tartják. Vannak, akik szerint az egész nyomozása kártyavár, mert a fényképek, amiket talált, nem is Elizabeth Shortot ábrázolják.

Bebizonyítani, hogy Hodel téved: ezt viszont még senkinek sem sikerült.

Na de a Zodiákus?

A Hodelt komolyan vehetetlennek tartók tábora akkor nőtt meg látványosan, amikor a férfi azután sem állt le, hogy - legalábbis a saját mércéje szerint - a Fekete Dália-gyilkosságot sikeresen rábizonyította az apjára. A nyugdíjas detektív úgy hiszi: a nyomozás során újabb és újabb, messzire vezető szálakra bukkant, és az apját valójában több tucat gyilkossághoz lehet kötni szerte Kaliforniában. A nyomozásai elvezették egy Manilában elkövetett gyilkosságig: egy 28 éves, Lucila Lalu nevű nő megcsonkított holttestét a Fekete Dáliáéhoz hasonló módon rendezték el. A helyszín nem volt egy kilométerre sem az apja otthonától, és volt ott egy utca is, amit úgy hívtak: Zodiac.

Hodel képtelen volt ezt véletlen egybeesésnek tekinteni. Már amikor elkezdte a nyomozást ezen a szálon, tudta, hogy őrültnek fog látszani, ha előáll azzal, hogy az ő apja volt a Zodiákus, a hírhedt San Franciscó-i sorozatgyilkos is. Mégis megtette, és az eredmény az lett, amire számított.  Miközben az első könyvének jó volt a fogadtatása, az újabb munkáin a rendőrség és a sajtó is jórészt keresztülnézett. Hodel a Guardiannak adott nyilatkozata szerint azzal vigasztalódik: bírája és esküdtszéke a közönség, és az olvasók igenis értik.