Ez Magyarországon nem történhetne meg
Michel Temer ügyvezető elnök szövetségeseinek számító, vezető brazil politikusok letartóztatását kezdeményezte a latin-amerikai ország főügyésze, azzal vádolva őket, hogy akadályozzák a Petrobras olajipari vállalat kiterjedt korrupciós botrányának vizsgálatát – írja az MTI a TV Globo hírcsatorna értesülésérehivatkozva.
A főügyész José Sarney volt államfő mellett egy volt miniszter szenátort, valamint a törvényhozás alsó és felső házának elnökeit vetetné őrizetbe. Mind a négyen az államfői posztot ideiglenesen betöltő Temer centrista Brazil Demokratikus Mozgalom Pártjához tartoznak, és május elején kulcsszerepet játszottak Dilma Rousseff elnöknek a hivatalából való felfüggesztésében.
A főügyész kezdeményezéséről a szövetségi legfelsőbb bíróság vezetője dönt majd. Az ügy egy május végén közzétett hangfelvételen alapul, melyen az említett személyek arról tanácskoznak, milyen törvénnyel lehetne korlátozni a Petrobras-botrány folyamatban lévő vizsgálatát, amely már számos politikus letartóztatásához vezetett.
Az idei nyári olimpiának otthont adó Brazíliában hónapok óta súlyos belpolitikai válság dúl a Petrobras állami olajvállalat korrupciós botránya miatt. Május közepén ráadásul 180 napra felfüggesztették hivatalából az országot 2011 óta irányító Dilma Rousseff elnököt, akit azzal vádolnak, hogy újraválasztása érdekében kozmetikázta az államháztartási mérleget, és vesztegetésekből finanszírozták 2010-es és 2014-es elnökválasztási kampányait.
Borítókép: Dilma Rousseff brazil elnök felfüggesztéséért tüntető tömeg Rióban (2016. március) Europress / Getty - Victor Moriyama
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Washington továbbra is fütyül a népirtási vádakra, ismét fegyverekkel halmozná el Izraelt
Utolsó napjaiban sem tétlenkedik a Joe Biden vezette kormányzat.
január 4., 15:36
- Külföld
Grönland nem eladó, de a dánokról már leválnának
Jöhet a népszavazás a függetlenségről, de Trumppal nincs miről tárgyalniuk.
január 4., 13:45
- Külföld
Súlyos fertőzés terjed, veszélybe kerültek a nyaralások
Durva számokat produkál a norovírus.
január 4., 14:19
- Címlapon
Kőkemény üzenet: Egyáltalán nem engedjük meg, hogy állami ellenőrzésen kívül legyenek fegyverek
Miután az iszlamista felkelők bevették Damaszkuszt, és megdöntötték az Aszad-rendszert, Szíria nem lett a béke szigete.
2 órája
- Címlapon
Békecsúcs: Budapestre szerveznék Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozóját
Ideális helyszínként beszélt róla egy orosz szenátor.
5 órája
- Címlapon
Rossz üzletet köthet Donald Trump Grönland megszerzésével
Három célja lehet az Egyesült Államoknak a szigettel, már jelenleg is teljesül mindegyik.
6 órája
- Mindeközben
Így nézett ki fiatalon a Házasság első látásra Szabolcsa, már akkor sem szűkölködött az izmokban
5 órája
- Címlapon
Kijev készülhet, itt van Fico bosszúja az elzárt gázcsap miatt
Retorziós csomagot állított össze a szlovák miniszterelnök.
10 órája
- Címlapon
Kirúgtak egy lengyel tábornokot, miután eltűnt páncéltörő aknákat találtak az IKEA raktárában
Az aknák eltűnését állítólag eltitkolta a felettesei elől.
1 órája
- Külföld
Megérkezett a karácsony egy berlini állatkertbe, ahol az ott „lakók” elfogyaszthatják a fenyőfákat
Az állatok friss karácsonyfákat kaptak ajándékba.
január 4., 14:23
- Külföld
Trump álma: több mint egy éven át ünneplik az Egyesült Államok 250. születésnapját
Nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyint és Kim Dzsongunt is meghívja majd az elnök.
január 4., 11:41
- Külföld
Jelen volt az összes katonai nagyhatalom, mindenki harcolt mindenkivel
Lenyugszanak a kedélyek, sikerül tűzszünetet kötni, vagy súlyosabb konfliktus fenyeget a Közel-Keleten?
január 4., 17:16
- Külföld
Újabb szomszédos ország akadt ki a nagy-magyarországos ajándékatlasz miatt
Sikerült Szlovákiát is magunkra haragítani.
január 4., 11:14
- Címlapon
Cáfolhatatlan bizonyítékról számolt be Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elfogott két észak-koreai katonát
10 órája
- Címlapon
Csak alkotni akart, de a hírnév lett a veszte
Avicii elvesztette magát a siker felé vezető úton, és már nem tudott időben kimászni a gödörből.
6 perce
- Külföld
Rendőrök vitték földre az olimpiai bronzérmes amerikai sprintert
Az akciót egy testkamera rögzítette.
január 4., 17:14
- Mindeközben
Stohl András kifejezetten szerette a sorkatonaságot: „Nem voltam egy jófiú, voltam többször fenyítve”
7 órája
- Külföld
Mianmarban a junta több ezer foglyot enged szabadon tömeges amnesztia keretében
Nagy-Britanniától való függetlenségének 77. évfordulója alkalmából tették.
január 4., 09:00
- Külföld
Az FBI öngyilkosságként kezeli a Las Vegas-i Trump-szállodánál történt robbantást
A férfi súlyos PTSD-vel küzdött.
január 4., 10:36
- Címlapon
Korábbi riválisa segítségével írna történelmet Djokovics, rajtol az év első nagy dobása
Az utóbbi évek legjobban várt Australian Openjeként emlegetik az idei tornát.
2 órája
- Címlapon
Tömegsír volt a játszótér alatt, a bulinegyed közepén
Nyolcvan éve szabadult fel a budapesti gettó, emlékére különleges jelek kerültek a járdákra.
6 órája
- Külföld
Rejtélyes Mária-szobor bukkant fel egy erdőben
Egyelőre senki sem tudja, hogyan került oda.
január 4., 09:48
- Mindeközben
Gyémántgyűrűt kapott párjától Jázmin Viktória, jövőre házasodna a szépségkirálynő
tegnap, 22:10
- Címlapon
Karácsony Gergely bejelentette, jönnek a fizikailag is védett kerékpársávok a Nagykörúton
A főpolgármester szerint jövő év végén indulhat a kivitelezés.
1 órája
- Külföld
Republikánus képviselő lett az amerikai Kongresszus alsóházának elnöke
A korábbi vezetőnek ismét bizalmat szavaztak.
január 4., 08:25
- Külföld
A függöny buktatta le a szlovák kormányfőt, megtalálták Robert Ficót
Két hétig teljesen eltűnt szem elől.
január 4., 10:50
- Külföld
Több száz állat elpusztult egy dallasi bevásárlóközpontban keletkezett tűzben
Az oltás két órán tartott, de az állatokon már nem tudtak segíteni.
január 4., 14:41
- Külföld
Négy tinédzser tervezett pokolgépes támadást Oroszországban
Egy betiltott terrorszervezet ideológiáját követték.
január 4., 15:36
- Külföld
Többen meghaltak egy kínai piacon történt tűzesetben
Legalább 15-en megsérültek.
január 4., 13:09
- Címlapon
Amerikában világsztár volt, ő mégis Budapesten maradt meghalni
57 éve követett el öngyilkosságot az egyik leghíresebb magyar dalszerző.
8 órája
- Címlapon
Könnyed délutáni séta a parkban, Szoboszlai messze átlagon felüli osztályzataival
A magyar válogatott csapatkapitánya jól tért vissza kisebb betegsége után.
16 perce
- Külföld
Fájó gyomra buktatta le a magyar drogcsempészt Ausztráliában
Akár 25 év börtönbüntetést is kaphatnak szintén magyar bűntársával.
január 4., 09:50