Visszavették az Iszlám Államtól Fallúdzsa központját
Az iraki különleges erők behatoltak pénteken az Iszlám Állam ellenőrzése alatt lévő Fallúdzsa központjába, és heves harcok árán elfoglaltak egy kormányzati épületegyüttest, amely a helyi tanács, a rendőrség és a biztonsági szolgálatok épületeiből áll - közölte az MTI egy iraki parancsnokra hivatkozva.
Haider al-Obeidi az AP amerikai hírügynökségnek beszámolt arról is, hogy a katonák jelenleg a központi kórház felett igyekeznek átvenni az ellenőrzést a nyugat-iraki Anbár tartomány városában.
Mint a parancsnok mondta, a különleges erők helyi idő szerint reggel 6 órakor, a dzsihadistákkal vívott összecsapások után léptek be a városközpontba, és kitűzték az iraki zászlót a visszafoglalt komplexumra.
A hadsereg előzőleg felszabadította a déli városrészt, így több mint 30 ezren tudtak elmenekülni onnan. A központban viszont még mindig tízezrek lehetnek, akiket az Iszlám Állam védőpajzsként használhat.
Fallúdzsát 2014-ben foglalták el a dzsihadisták, az iraki hadsereg májusban indított nagyszabású offenzívát a város visszaszerzésére. A hadműveletet a levegőből a Washington vezette nemzetközi koalíció és az iraki légierő is támogatja. A város a második legnagyobb település, ami az Iszlám Állam kezén van. A hadművelet végső célja Moszul visszavétele.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Modern kori vonatrablás, aranyrúd helyett több mint 760 millió forint értékben loptak cipőt Amerikában
A probléma nem új keletű, már tíz éve is történt hasonló eset.
február 25., 17:03
- Külföld
Orbán Viktor szövetségese fenyegetőzött, elmondta, mit tesz, ha elítélik
Egy ország jövője múlhat rajta.
február 25., 12:44
- Külföld
Magyarország teljes átláthatóságot kér az Európai Bizottság NGO-finanszírozásában
Magyar javaslat született a titkos szerződések ellen.
február 25., 13:29
- Külföld
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
tegnap, 21:59
- Külföld
Izrael demilitarizált övezet kialakítását követeli Dél-Szíriában
Alacsony a bizalom az új szír vezetés iránt.
február 25., 18:08
- Külföld
Az orosz–amerikai tárgyalások miatt félő, hogy a történelem megismétli önmagát
A Szudéta-vidék átadása? Jalta 2.0? Amikor a nagyhatalmak a kelet-európaiak feje felett döntöttek a sorsukról.
február 25., 14:35
- Külföld
A brit miniszterelnök Washingtonba repül, hogy emlékeztesse Donald Trumpot a NATO lényegére
Évente 13,4 milliárd fonttal növelik a védelmi kiadásokat.
február 25., 14:19
- Külföld
Döntött a NATO, harci repülőgépek jelentek meg Lengyelországban
Tartottak attól, hogy az orosz bombázók elérik a lengyel határt.
február 25., 12:01
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
tegnap, 19:12
- Külföld
Továbbra is válságos Ferenc pápa állapota
Az orvosok még mindig nem nyilatkoznak a prognózisról.
február 25., 21:10
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
tegnap, 16:05
- Külföld
A pusztítás öröksége: mi lesz a háborús fegyverek sorsa?
Szijjártó Péter Magyarország globális leszerelésnél betöltött szerepéről beszélt.
február 25., 12:06
- Külföld
Vlagyimir Putyin terítette lapjait, 15 milliárdos ajánlattal közeledne Donald Trumphoz
Az orosz elnök keményen odaszólt az európai vezetőknek, szerinte az amerikai elnök azt tesz, amit akar.
február 25., 10:02
- Külföld
Emmanuel Macront még soha nem alázták meg úgy, mint Donald Trump a Fehér Házban
Az orosz−ukrán háborúról egyeztettek a felek, amikor furcsa jelenet zajlott le.
február 25., 09:21
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- Külföld
Videóra vették, ahogy összeomlott egy híd Dél-Koreában
A balesetben négyen meghaltak.
február 25., 08:44
- Külföld
Folytatják az oxigénterápiát Ferenc pápánál, továbbra is kórházban van a szentatya
Telefonálni viszont már tud.
február 25., 09:18
- Külföld
Ellopták az aranyvécét Winston Churchill otthonából, bíróság elé állt a három tolvaj
Öt perc alatt tulajdonították el a műtárgyat.
február 25., 07:29
- Külföld
Letartóztatták a Szerbiai Vasutak menedzserét az újvidéki tragédia miatt
A menedzser mellett további felelősök letartóztatása is folyamatban van.
február 25., 07:24
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
tegnap, 18:04
- Külföld
Ismeretlen, halálos járvány terjed Kongóban, miután denevért ettek a helyiek
Már több mint 50 áldozata van.
február 25., 16:30
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
tegnap, 14:05
- Külföld
Felrobbant egy Ukrajnának gyártott harckocsi Szlovákiában
A szlovák védelmi miniszter nem zárja ki egy harmadik fél beavatkozását.
február 25., 16:12
- Külföld
A bandák átvették az irányítást, elkeseredett küzdelem zajlik az ország rendjéért
február 25., 06:38
- Külföld
A levegőben csípte meg a pilótát egy tarantula
A pilótának orvosi ellátásra volt szüksége.
február 25., 10:30
- Külföld
Meghalt egy orosz turista, miután kihajolt a vonatból egy fotó kedvéért
Az 53 éves nő a világ egyik legszebbnek tartott vasútvonalán utazott.
február 25., 06:25
- Külföld
Meghalt egy nő Bukarestben, miután jégdarab zuhant rá egy épületről
Az ügyben büntetőjogi vizsgálat indult.
február 25., 20:50
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
tegnap, 10:23
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
tegnap, 05:59
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
tegnap, 09:19
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
tegnap, 20:06