A sebész, a bolond, a sztár: köztük a válasz a Fekete Dália rejtélyre?

Nagy nap volt a 74 éves kaliforniai exnyomozó, Steve Hodelnek, amikor májusban megjelent a Guardian róla szóló cikke. Világszerte újabb olvasók tízezreihez jutott el az elmélet, amire az utóbbi 17 évét feltette: a saját apja a megoldás Amerika egyik leghírhedtebb felderítetlen bűntényében, ő, George Hodel volt a Fekete Dália gyilkosa. (Hodel nyomozásáról és a teóriájáról itt találja a cikkünket.)

Hodel örömét csak egyvalami árnyékolta be: a cikk miatti méregtől új erőre kapott legrégebbi és legkitartóbb kritikusa, akit különösen egy mondat bőszített fel a cikkből, nevezetesen az, hogy Hodelre még senki nem tudta rábizonyítani a tévedést.

A Los Angeles-i újságírónak, Larry Harnischnak már az sem esett jól, hogy a Guardian riportere megkereste ugyan a Hodel-cikk miatt, de végül semmit sem használt fel abból, amit mondott. Harnisch, aki lassan 19 éve foglalkozik a Fekete Dália-üggyel, úgy érzi, számtalanszor cáfolta már a nyomozót. A rejtély két megszállottja között kiújult az online vita, a kölcsönös odamondogatás, az újságíró egy ponton – a Hodel-nyomozás egyik tartóoszlopát gúnyolva - még azt is megtette, hogy újságból kivágott betűkből szép akkurátusan kirakta:

az elméleted szemét.

Lassan hetven év telt el azóta, hogy egy Los Angeles-i parkban megtalálták a 22 éves Elizabeth Short borzalmas állapotban lévő holttestét. A Fekete Dáliaként elhíresült szép lányt, aki fekete ruhákban szeretett járni, és aki színésznőnek készült, a gyilkosa megcsonkította, a testét a derekánál szabályosan kettévágta, az  arcára Glasgow-vigyort hasított.

Kilenc nappal a holttest felfedezése után valaki küldött az Examinernek egy borítékot tele Short holmijával: a tb-kártyájával, a születési anyakönyvi kivonatával, pár fotóval és egy öreg címgyűjtő notesszel, amelyből pár lapot kitéptek. A borítékot újságból kivágott betűkkel címezték meg, és az egészre benzint öntöttek, hogy ne maradjanak ujjlenyomatok.

Az ügyben soha senkit nem tudtak bíróság elé állítani, pedig gyanúsítottakból és teóriákból sosem volt hiány. Jó esély van rá, hogy – bárki is volt a gyilkos – mostanra halott. Ha például Harnischnak van igaza, csak egyetlen évvel élte túl áldozatát.

A Times egyszer megkérte az FBI sorozatgyilkosokkal foglalkozó részlegének egykori vezetőjét, John Douglast, hogy nézze át az ügyet. Ő ezt a profilt állította fel a Fekete Dália gyilkosáról: fehér férfi, legalább a 20-as évei végén járt, de jó eséllyel idősebb volt, középfokú végzettséggel bírt, egyedül élt, inkább kétkezi munkából, mint szellemiből, ügyesen bánt a késsel, jól bírta a vért.

A Fekete Dália rejtély hét évtizedes története alatt felvetődött még pár szempont, ami fogódzót jelenthet a gyilkos keresésekor, de – ha az amúgy nagyon valószínűnek tűnő alapfelvetés mégis téves – félre is viheti a nyomozót.

• Elképzelhető, hogy a holttest kettévágásának egyetlen oka a könnyebb szállíthatóság volt. Ebben az esetben a gyilkos gyengébb fizikumú ember lehetett, aki nem bírta volna egy darabban a parkba cipelni az alig ötvenkilós áldozatot.
• A gyilkos ismerte az áldozatát, erre utal a brutalitás, amellyel megkínozta, megcsonkította. A feltételezés szerint ilyet az tesz, akit a személyes düh, gyűlölet, bosszú mozgat.
• A gyilkosnak jelentett valamit a helyszín, ahol a holttestet megtalálták. A gyilkosság nem ott történt, a testet úgy kellett odavinnie. Ha el akarta volna rejteni, nem ezt parkot választja.

Tömérdek embert hoztak összefüggésbe az eltelt évtizedekben a gyilkossággal, volt, akire egész jól illett a leírás, volt, akire egyáltalán nem, mégis akadtak, akik valamiért erősen hittek benne, hogy az ő személyük jelenti a választ a rejtélyre. A Fekete Dália-ügyben született spekulációkkal könyvespolcokat lehetne megtölteni, mi most bemutatunk ötöt a legvalószínűbb és a legkülönösebb elméletek közül.

A beteg sebész

Bár van diplomája, a munkája jó részét a két kezével végzi, magabiztos a késsel, és nem lesz rosszul a vértől: sokan gondolták úgy, hogy sebész lehetett a Fekete Dália gyilkosa. Steve Hodel elméletében is fontos szerep jut az apja orvosi hivatásának, a riválisa, Larry Harnisch gyanúsítottja pedig nem is akármilyen orvos, hanem egyenesen egy sebész.

Úgy hívták, Walter Bayley. A magánpraxisa mindössze öt háztömbnyire volt a Biltmore Hoteltől, ahol utoljára élve látták Elizabeth Shortot, és sokáig egy saroknyira lakott attól a parktól, ahol a holttestet hagyták. Mindössze egy hónappal a gyilkosság előtt költözött el onnan. Bayley családos ember volt, de 1946-ban elhagyta a feleségét egy fiatalabb nőért. A feleség, akit később az örökségből is kitagadott, arra gyanakodott, hogy a szerető zsarolta a férfit, talán rájött egy titokra, amivel tönkretehette volna őt.

A férfi 67 éves volt a gyilkosság idején, és agylágyulásban szenvedett. Nem csak fizikailag nem volt éppen ereje teljében, a betegség – a Harnisch által összegyűjtött információk alapján – a viselkedését, a személyiségét is megváltoztatta. Arra nincs bizonyíték, hogy valaha személyesen találkozott volna Elizabethtel, de az tény, hogy Bayley lánya jó barátja volt Elizabeth Virginia nevű nővérének.

Harnisch, aki eredetileg a Los Angeles Times újságíróként kezdett foglalkozni a sztorival, működtet egy, a felületes, szenzációra vadászó olvasókkal nem túl barátságos honlapot, de ide nem tölt fel minden információt, amit kiderített, mert – ahogy írja – tartogat pár dolgot a könyvére is. Ellensége, a nyomozó Hodel előszeretettel gúnyolódik azon, hogy ez az állítólagos könyv már jó régóta készül.

Hodel, ahol csak tudja, egy olyan információval próbálja azonosítani (és ezen keresztül hitelteleníteni) a Bayley-teóriát, ami Harnisch saját szövegeiben jellemzően meg sem szokott jelenni, és semmiképp sem mondható az elmélet alapjának. Hodel viszont úgy tesz, mintha az ellensége pusztán ezt az egybeesést fújta volna fel egész elméletté. Ez a részlet, amit az exnyomozó idézget, az, hogy a sebésznek volt egy kisfia, akit évtizedekkel a Dália-gyilkosság előtt, 11 éves korában halálra gázolt egy kamion, Elizabeth Short pedig néha mesélt az ismerőseinek egy hazugságot arról, hogy volt egy gyereke, aki meghalt. A Bayley fiú születésnapja állítólag a Fekete Dália megtalálása előtti napokra esett, elképzelhető, hogy a nőt éppen aznap ölték meg.

A szadista apa

A Fekete Dália-rejtély önjelölt megfejtőinek sorában a legszomorúbb és legkülönösebb alak egy Janice Knowlton nevű nő volt. Knowlton Steve Hodelt évekkel megelőzve, a kilencvenes évek elején állt elő azzal, hogy a saját apja volt a tettes. Könyvet írt ő is, 1995-ben jelent meg az „Apu volt a Fekete Dália gyilkosa”. Ekkoriban körbeturnézta az amerikai médiát a történetével, szerepelt például Larry King műsorában is, és bár később hátrébb húzódott a reflektorfényből, haláláig hitt az igazában.

Knowlton azt állította, nem egyszerűen csak tudja, ki volt a tettes, hanem egyenesen a saját szemével látta a holttestet gyerekként. A nő mindezt úgynevezett „helyreállított emlékekre” alapozta, amelyek felnőttkorában, terápia során kerültek felszínre. Jim Frey, a terapeutája olyan páciensekre specializálódott, akiket bántalmaztak gyerekként, és felnőttkori tüneteiket poszttraumás stressz szindróma okozza. Mindketten azt állították, hogy Knowlton terápiája alatt kiderült: a nő mentális problémáit olyan szörnyű gyerekkori élmények okozták, amelyeket aztán évtizedekre eltemetett magában.

Janice Knowlton szerint az apja valódi szörnyeteg volt: őt kisgyerekkora óta molesztálta, állatokat kínzott, egy csecsemőt és több nőt is megölt, áldozatai közül csak egy volt a Fekete Dália, akivel viszonya volt, és akit a westminsteri családi otthon garázsában vert agyon egy kalapáccsal. A nő azt bizonygatta: az apja rákényszerítette, hogy ott legyen, amikor megszabadul a holttesttől, és azt is látta, amikor a férfi őrjöngve kettévágta az áldozatot.

A Los Angeles-i rendőrség nyomozója, John P. St. John annak idején kereken megmondta az LA Timesnak, hogy a nő sztorija nincs összhangban a gyilkossági ügy ismert tényeivel, de a rendőrök azért nem hagyták ezt a nyomot sem ellenőrizetlenül. Felásták az egykori Knowlton-ház alatt a földet, de mindössze bizsukat, szerszámokat, egy kést és egy kutya csontvázát találták meg.

George Knowlton 1962-ben meghalt autóbalesetben. Janice Knowlton állításai mellé nem álltak oda a testvérei, bár abban megegyeztek, hogy az apjuk gonosz ember volt, egyikük szerint verte is őket. Janice-ről a legtöbben úgy gondolták: nem hazudik, ő tényleg őszintén hisz abban, amit mond.  Amilyen vidám, viccelődő egyébként, úgy törik meg a hangja, és fakad sírva, mint egy gyerek, amikor a története bizonyos pontjaihoz ér, írta róla az LA Times újságírója 1993-as találkozásuk után. Janice Knowlton végül 2004-ben halt meg gyógyszer-túladagolásban, öngyilkos lett.

A vörös ügynök

Egy vörös hajú, fiatal ügynök, Robert M. Manley volt az utolsó ember, aki a halála előtt bizonyítottan találkozott Elizabeth Shorttal.

Shortnak rengeteg udvarlója, férfi ismerőse volt: a nyomozók kezében landolt noteszében 75 férfi neve szerepelt. A rendőrök lenyomoztak mindenkit, akit tudtak, a sztorik mind hasonlóak voltak: az utcán vagy egy buszmegállóban találkoztak a lánnyal, elmentek vacsorázni vagy egy klubba, és ennyi volt, többé nem látták.

A nős Manley is egy volt ezek között a felcsípett férfiak között, San Diegóban találkozott Shorttal. A nő később őt kérte meg, hogy vigye el Los Angelesbe. Útközben megszálltak egy motelben (a férfi állítása szerint nem történt köztük ott semmi), aztán a következő nap, január 9-én megérkeztek Los Angelesbe, segített még cipelni a bőröndjeit, és végül a  Biltmore Hotel előterében elbúcsúzott tőle.

Manley hivatalosan is gyanúsított volt, de a poligráfos vizsgálat azt hozta ki, hogy igazat beszél, amikor ártatlannak mondja magát. Hogy a rávetülő gyanúnak mennyi köze volt ehhez, nem tudni, de a felesége 1954-ben arra jutott, hogy Manley, akinek régebben is voltak mentális problémái, megbolondult. Azt állította, hogy hangokat hall. Az asszony bedugta egy elmegyógyintézetbe, ahol a doktorok még egyszer megkísérelték kiszedni belőle az igazságot a Fekete Dáliával kapcsolatban, beadtak neki egy „igazságszérumként" elhíresült szert. Ez a kísérlet megint csak azzal az eredménnyel végződött, hogy nem Manley a gyilkos. A férfi 1986-ban, magányosan halt meg.

Az ünnepelt rendező

Orson Wellest, az Aranypolgár rendezőjét Elizabeth Short egy gyerekkori barátja, Mary Pacios hozta összefüggésbe a gyilkossággal bő ötven évvel később. Pacios, aki 12 éves volt a gyilkosság idején, és 66, amikor megírta a könyvét, eredetileg nem a rejtély megoldását kereste, hanem arról szeretett volna beszélni, milyen volt nőként felnőni abban a korban, azon a vidéken. De persze ő is érezte, hogy a Fekete Dáliáról nem lehet úgy írni, hogy az ember egyáltalán ne foglalkozzon vele, ki lehet a bűnös.

A Salonnak nyilatkozva Pacios 2000-ben azt mesélte: Orson Wellesszel kapcsolatban a kíváncsiságát először az keltette fel, hogy a színész-rendező pár évvel korábban rendszeresen bemutatta a „kettévágott nő” bűvésztrükköt.

Amire az elméletét alapozza, az sem sokkal erősebb ennél: Wellesnek A sanghaji asszony
című 1947-es thrillerében feltűnik egy elvarázsolt kastély, a díszletet maga Welles tervezte és építtette, és ezt a bizarr kastélyt női testrészekkel dekorálták, volt egy próbababa hasonló módon megcsonkítva, mint Short, és volt egy félbevágott női test is. Az itt játszódó jelenetet Pacios szerint három hónappal a gyilkosság előtt vették fel. A filmből azt a részt, ahol ezek a tárgyak láthatóak voltak, kivágták végül.

Ehhez csapta hozzá még Pacios, hogy szerinte a rendezőt az alkotó folyamattal járó frusztráció agresszívvá tehette, illetve létezett egy étterem, ahová Welles és Short is járt, ezért akár találkozhattak is ott, valamint a lány nem sokkal a halála előtt azt mesélte a testvérének, hogy egy rendező megígért neki egy tesztfelvételt. Orson Welles neve a valódi rendőrségi nyomozásban sosem merült fel.

Az alteregó

Bő másfél évvel a gyilkosság után, 1948 októberében levelet kapott a Los Angeles-i rendőrség egy 27 éves liftes fiútól, aki írónak készült, de temetkezési vállalkozó segédjeként is dolgozott korábban. Az illető, egy bizonyos Leslie Dillon akkoriban Floridában élt, de nem sokkal azelőtt még Los Angelesben lakott. A levélben azt írta, olvasott a Fekete Dália-ügyről, és van neki egy saját teóriája. Szerinte az egyik barátja, Jeff Connors lehetett a gyilkos.

A levél a rendőrségen dolgozó pszichológus kezébe került, akiben feltámadt a gyanú, hogy Connors csak Dillon képzeletének a szüleménye, egy hasadt személyiségről van szó, és valójában ő maga az, aki megölte a lányt. Dillonnak nem volt meggyőző alibije arra a hétre, amikor Elizabeth Short meghalt. A pszichológus munka, illetve a nyomozásba való bekapcsolódás ígéretével Los Angelesbe csalta Dillont, akit megérkeztekor – teljesen törvénytelenül – gyakorlatilag foglyul ejtett egy csapat rendőr egy motelszobában, és megpróbálták vallomásra bírni. Sikertelenül.

Jeff Connorsról viszont később kiderült, hogy mégiscsak valós személy, bár az igazi neve Arthur Lane. A gyilkosság idején Los Angelesben volt, a Columbia Stúdiónál dolgozott karbantartóként. A stúdió azonban alibit igazolt neki a gyilkosság idejére.