Valter
16 °C
31 °C

Német hatóságok: Visszaszivároghatnak az európai dzsihadisták Szíriából

2016.09.11. 15:19

 A német hatóságok szerint félő, hogy egyre több dzsihadista tér vissza Európába - ezt írta vasárnap a biztonsági szolgálatoktól származó információkra hivatkozva a Welt am Sonntag című német lap. A újság szerint ahogy az iszlám Állam nevű terrorszervezetet egyre súlyosabb veszteségek érik Szíriában és Irakban, várhatóan egyre több, Európából a Közel-Keletre utazott harcos próbál majd hazamenni.

A német szövetségi bűnügyi hivatal vezetője, Holger Münch arra figyelmeztetett, hogy a közel hatezer, Irakba és Szíriába utazott európai dzsihadista egyharmada térhet vissza, ami komoly kockázatot jelent, hiszen a Közel-Keleten katonai kiképzést és harci tapasztalatot is szereztek a radikális nézeteik mellé. 

A szíriai vagy iraki háború sújtotta övezetekben lévő dzsihadisták szoros kapcsolatokat létesítenek egymással, és hazatérésük után határokon átnyúló hálózatokat építenek ki, amelyek már elérték Európát, amire bizonyíték volt a párizsi és brüsszeli merényletek elkövetői közötti kapcsolat is. Münch szerint a terrorfenyegetettség növekedése miatt hatékonyabb információcserét kell teremteni az európai hírszerző szolgálatok között.

Az Interpolhoz egyre gyakrabban érkeznek Szíriából és Irakból olyan információk, hogy üres útlevelekhez jutnak hozzá a dzsihadisták. Jelenleg mintegy ötezer ilyen szíriai és 250 iraki útlevelet tartanak számon a bűnüldöző hatóságok, és ilyen útlevelei voltak a novemberi párizsi merényletek legalább két elkövetőjének, aki álnéven érkezett Európába.

A Welt am Sonntag információi szerint egyre gyakrabban érkeznek Szíriából a dzsihadisták haláláról érkező álhírek. Megakadályozandó a halottnak vélt dzsihadisták beutazását a kontinensre,

a schengeni információs rendszerből újabban nem is törlik a halottakat.

Thomas de Maziere német belügyminiszter a Bild című napilapban szombaton megjelent interjúban arra figyelmeztetett, hogy jelenleg Németországban mintegy 520 iszlamista harcos van, aki képes lenne önállóan vagy többedmagával, csoportban elkövetni merényleteket. A "potenciális támadókon" kívül 360 olyan emberről tudnak, akik közeli kapcsolatban állnak velük.

Maziere szerint Németországra egyaránt fenyegetést jelentenek a terrorcsoportok és a fanatikus "magányos farkasok" is. A titokban Európába szivárgott terrorsejtek észrevétlenül készítik elő merényleteiket - amint a párizsi és brüsszeli támadások elkövetőiről utólag kiderül -, de a magányos merénylőkre még nehezebb fényt deríteni.
   
Németországot mindeddig elkerülték a párizsi és belgiumihoz hasonló brutális merényletek, de július végén az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta a würzburgi és an ansbachi támadások elkövetését. A Würzburgnál július 18-án történt támadásban 5 ember, a július 22-én Ansbachban végrehajtott robbantásos merényletben 15 ember sebesült meg. A würzburgi merénylővel végeztek az elfogására érkezett rendőrök, az ansbachi támadó a robbanásban életét vesztette.