Mihály
2 °C
16 °C

Elfogadták: csak óvszerrel szexelhetnek a német prostituáltakkal

2016.09.23. 19:36
Elfogadta a német parlament azt a törvényt, ami egyéb más intézkedések mellett illegálissá teszi az óvszer nélküli szexet a prostituáltakkal. A bordélyok tulajdonosainak erre fel is kell hívni a látogatók figyelmét, a védekezés nélküli szexet pedig tilos lesz reklámozni.

Az új törvénnyel a prostitúció szabályozását szeretnék szigorítani, írja az Independent. Ez 2002 óta legális az országban, de még mindig gyakori az embercsempészet, bántalmazás és a megbélyegzés.

A törvény kötelezővé teszi a bordélyok bejegyeztetését, ezzel garantálva, hogy megfelelnek a minimális követelményeknek, illetve az egészségügyi és biztonsági előírásoknak. Emellett több ellenőrzésre is lehet számítani, amivel a különféle bandákat, csempészeket és bűnözőket próbálják meg kiszorítani az iparból. 

A szexmunkásokról is rendelkezik a törvény, nekik ezentúl kötelező lesz a helyi hatóságoknál regisztrálni, valamint az így kapott igazolást kétévente meg is kell újítaniuk és évente egy egészségügyi tanácsadáson is részt kell venniük. A 21 év alatti prostituáltakra még szigorúbb szabályozás vonatkozik majd, nekik évente kell megújítaniuk a papírt és félévente becsekkolniuk az egészségügyi szerveknél.

A törvénysértők - tulajdonosok, munkások, sőt akár vásárlók - komoly, akár 50 ezer eurós (több mint 15 millió forintos) bírságra is számíthatnak majd, a hatóságok pedig indokolt esetben a bordélyok engedélyét is bevonhatják. A törvény jelenleg Joachim Gauck szövetségi elnök aláírására vár, és 2017 július 1-jén lép majd hatályba.

A törvény vegyes fogadtatásra talált. A nőkért és családokért is felelős miniszter, Manuela Schwesig szerint a szexmunkások eddig teljesen ki voltak szolgáltatva a bordélyok tulajdonosainak, de reméli, ez a törvény megvédi majd őket a kihasználástól és az erőszaktól. Más politikusok is üdvözölték a dolgot.

Ezzel szemben sokan úgy gondolják, a törvény csak a bürokrácia szerepét növeli meg, ami hatalmas rúgás lesz a szexmunkások és a hatóságok egyébként sem rózsás viszonyába, ez pedig még nehezebbé teheti a két fél közti kommunikációt. Az Amnesty International és a BesD Szexmunkás Unió azt nyilatkozta, a törvény nem védi meg a prostituáltakat. Fabienne Freymadl, a BesD elnöke szerint az intézkedés diszkriminatív, ellenkezik az adatvédelmi törvényekkel és hosszú távon az illegális szexmunkások számának növekedéséhez fog vezetni.

Néhány tartomány saját szabályozásokat is bevezetett 2002 óta, Saarlandban és Bavariában már jelen van a kötelező óvszerhasználat.