Dél-Korea történelmének legnagyobb tüntetése zajlik
![2016-11-12T063645Z 298965724 S1BEUMJADHAC RTRMADP 3 SOUTHKOREA-P](http://kep.index.hu/1/0/1401/14019/140192/14019244_2a3276f9945dcad1449c71c8c71a0f94_wm.jpg)
A szervezők szerint egymillióan, a rendőrség szerint 260 ezren vonultak utcára azért, hogy lemondassák Pak Gun Hje államfőt, aki korrupciós botrányba keveredett. A hetek óta zajló tüntetéssorozat legújabb, Szöulban zajlott akciójáról a számháború ellenére is kimondható, hogy az ország 30 évvel ezelőtti demokratizálódása óta ez volt egyik legnagyobb tüntetés.
A közfelháborodást az váltotta ki, hogy kiderült, az államfő közeli barátja, Csoj Szun Szil - akinek soha semmilyen hivatalos tisztsége nem volt - közkapcsolati és kommunikációs tanácsokat adott az elnöknek, beszédeket írt Paknak, kinevezésekbe szólhatott bele, bizalmas iratokhoz, államtitkokhoz férhetett hozzá, és a gyanú szerint közpénzeket sikkasztott. Sőt, Csoj lánya is belekeveredett a botrányba, a Samsung állítólag közel egymilliárd forintnak megfelelő összeget adhatott a cégnek, hogy finanszírozza a lány lovaglóedzéseit Németországban.
A civilekkel szemben az ellenzéki pártok nem követelik az államfő lemondatását vagy vád alá helyezését, mivel attól tartanak, hogy ez negatív hatással járna a jövő évi elnökválasztási kampányra. Az államfő eddig annyit reagált a vádakra, hogy felajánlja a parlamentnek a kormányfő megválasztásának jogát.
![Tüntetés Szöulban Pak Gun Hje államfő lemondatásáért, 2016. november 12-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1401/14019/140192/14019240_970701bdd272cebc8c56dd63f5e05960_wm.jpg)
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Pak népszerűsége 5 százalékra süllyedt, ami a legalacsonyabb érték az eddigi dél-koreai elnökök között azóta, hogy az ország több évtizednyi katonai diktatúrát követően az 1980-as években a demokrácia útjára tért.
(Borítókép: Tüntetés Szöulban Pak Gun Hje államfő lemondatásáért, 2016. november 12-én. Fotó: REUTERS / Kim Hong-Ji)