Vendel
3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Aláírták a kolumbiai békemegállapodást

2016.11.24. 18:24

Aláírták az új békemegállapodást a kolumbiai kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szélsőbaloldali gerillaszervezet között - jelentette az AP hírügynökség.  A lakosság két hónapja egy népszavazáson elutasította az egyezmény korábbi változatát.

Juan Manuel Santos kolumbiai elnököt a békéért tett erőfeszítéseiért idén Nobel-békedíjjal tüntették ki, kedden bejelentette, hogy a szerződést csütörtökön írják alá a fővárosban, Bogotában. Azután beterjesztik a törvényhozó hatalom, a kongresszus elé, de újabb referendumot nem tartanak - írja az MTI.

Az egyezmény arra hivatott, hogy lezárja a dél-amerikai országban több mint ötven éve tartó véres konfliktust, ami miatt 220 ezer ember halt meg, 60 ezren tűntek el és 7 millióan otthonuk elhagyására kényszerültek.

Az első békemegállapodást a kolumbiaiak szűk többsége nagy meglepetésre elutasította október elején a lázadókkal szembeni túlzott engedékenység miatt. A kormány és a FARC így új megállapodást dolgozott ki, ami nem tér el jelentősen az első változattól, sőt annak vitatott pontjai közül több továbbra is szerepel benne. Ezek egyike, hogy 2026-ig tíz mandátumot biztosítanak a FARC-nak a kolumbiai parlamentben, vagyis a szervezet indulhat a választásokon. A kormány és a FARC november 12-én fogadta el az új békemegállapodást a kubai fővárosban, Havannában.

Az ellenzék követelései között szerepel a büntetésüket töltő személyek választhatóságának megtiltása, a kábítószer-kereskedelem törlése a közkegyelem által érintett politikai bűncselekmények közül, valamint az, hogy a megállapodást ne rögzítsék az alkotmányban.