Nem indul az újraválasztásért a francia elnök
További Külföld cikkek
-
Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok
- Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember
- Átment a tehervonat egy részeg férfi fején Peruban, de csak az ujjai sérültek meg
- Donald Trump szerint senki sem volt keményebb Oroszországgal, mint ő
- Izrael leállította Gáza áramellátását
Francois Hollande francia elnök csütörtökön tévébeszédben jelentette be, hogy nem kívánja jelöltetni magát a jövő évi államfőválasztáson, magyarul egy ciklus kitöltése után távozik posztjáról.

Az önmagában meglepő dolog, hogy az elnök nem indul az újraválasztásért, a modern Franciaország történetében ő lesz ugyanis az első, aki nem száll ringbe a második ciklusért. Azonban Hollande népszerűségi mutatói már hosszú ideje csapnivalóak voltak, és gyakorlatilag semmi esélye nem lenne a győzelemre. Egy felmérés szerint mindössze a franciák négy százaléka elégedett a munkájával.
Hollande az Élysée-palotában tartott beszédében azt mondta, "tisztában van annak veszélyével, hogy jelöltként nem tudna elég embert mozgósítani", tehát hogy rettentő népszerűtlen, és nagyon kevesen szavaznának rá.
Visszavonulásával viszont a baloldalnak lehetősége lesz egy új és népszerűbb jelöltet találnia, bár még így sem valószínű, hogy beleszólhatnak a jövő évi elnökválasztásba, amely várhatóan a szélsőjobboldali Marine Le Pen és a konzervatív Francois Fillon között dől majd el. A felmérések alapján ha most vasárnap lenne a voksolás, ők ketten jutnának be a második fordulóba, ahol egyébként Fillon fölényesen nyerne.
Fillon megnyerte az előválasztást, ő a francia jobboldal elnökjelöltje
Sarkozy volt miniszterelnöke lehet a jobboldal jelöltje, Juppé alaposan lemaradt.
Az első találgatások szerint Hollande kvázi visszalépésével a mostani miniszterelnök, Manuel Valls lehet az esélyes a szocialisták jelöltségének elnyerésére. Ugyanakkor a francia baloldal elég megosztott, részben pont Hollande népszerűtlen elnöksége miatt is, így várhatóan elég sokan ringbe szállnak majd a baloldal januári előválasztásán.
Hollande 2012-ben az akkor államfőt, a konzervatív Nicolas Sarkozyt legyőzve lett Franciaország elnöke, azonban a voksolás után hamar elvesztette népszerűségét. A makacsul magas munkanélküliség és gyenge gazdasági növekedés mellett az is rombolta imázsát, hogy több választási ígéretét illetően visszatáncolt, és vezetőkészségével kapcsolatban is kételyek merültek fel a választókban, miután nem nyújtotta egy határozott és erélyes elnök képét.

Pártján belül is sokat rontott renoméján, hogy míg 2012-ben egy klasszikus baloldali programmal, a nagy cégek megregulázásával és a gazdagok radikális megadóztatásával kampányolt, addig 2014-ben gyakorlatilag 180 fokos fordulatot tett, és az ország rossz gazdasági teljesítményére hivatkozva egyre inkább üzlet- és vállalkozásbarát lépéseket tett. Így például rengeteg bírálat és erőszakos ellenállás érte a munkaerőpiac rugalmassá tétele érdekében tett lépéseit, de sok más kezdeményezéséből is balhé lett.
Szintén sokat rontott Hollande megítélésén, hogy elnöksége alatt több jelentős terrorcselekmény érte Franciaországot,
- tavaly januárban a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztőségében rendeztek mészárlást szélsőségesek;
- novemberben 130 embert öltek meg Párizsban iszlamisták;
- idén nyáron pedig több mint 80 embert öltek meg Nizzában.
A közbiztonságba vetett hitt megrendülése mellett magánéletének kiteregetése sem tett jót Hollande megítélésének, és hát az még Franciaországban is merőben szokatlan, hogy az elnök szeretőjén csámcsogjon a bulvársajtó .

Legutóbbi botránya pedig októberben tört ki. Ekkor jelent meg a Le Monde befolyásos francia lap két újságírójának egy könyve, amelyben Hollande interjúkon keresztül mindenkit elküldött a francba, saját politikai szövetségesei mellett bírókat, focistákat kritizált, és azt is elmondta, hogy négy esetben adott parancsot célzott emberölésre a titkosszolgálatoknak. A megnyilatkozását még támogatói is elnökhöz méltatlannak nevezték - írja a Reuters.
Hollande úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy az elnökségéből hátralévő időben "egyetlen feladatom az lesz, hogy az országot szolgáljam". Egyúttal azonban védte négy és fél éves munkáját, azt mondta, hogy ez idő alatt Európa és Franciaország különösen súlyos kihívásokkal nézett szembe, és ezekben a különösen nehéz időkben arra törekedett, hogy összetartsa a nemzetet.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban
Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.
március 2., 21:11
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
március 2., 20:52
- Mindeközben
Gáspár Zsolti a testvéréről: Nagyon szélsőséges a hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat
1 órája
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek
A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.
március 2., 20:53
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új Alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
- Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít
A környező városok lakosságát evakuálták.
március 2., 21:38
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
16 órája
- Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén
Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.
3 órája
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
5 órája
- Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak
Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.
2 órája
- Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember
Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.
1 órája
- Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban
Egy ember életét vesztette.
március 2., 13:47
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
8 órája
- Címlapon
Ő követheti az elnöki székben Donald Trumpot
Úgy véli, a jelenlegi elnököt nem szabad lebecsülni.
4 órája
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
március 2., 13:22
- Címlapon
Fordulat az időjárásban: több hullámban érkezik csapadék, az ég is megdörrenhet
Kiderült, milyen idő lesz március 15-én.
4 órája
- Címlapon
Grönland nem fogja lerohanni magát: az Egyesült Államok már teszteli, mire képes a sarkkörön túl
Bevásároltak az önvezető harctéri drónokból.
4 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
10 órája
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére
Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.
március 2., 15:31
- Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
március 2., 21:09