Az egyszerű olasz emberek lázadtak fel Renzi ellen
További Külföld cikkek
-
Pokoli taktikát vetett be Moszkva, Volodimir Zelenszkij a legkegyetlenebb orosz támadásról beszél
- Vérfürdő Szíriában, Aszad bukása után bosszút állnak az alavitákon
- Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota
- Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről
- Megérkezett Kim Dzsongun válasza a nyugati fenyegetésre, nukleáris meghajtású tengeralattjárót építenek
Az olasz népszavazás eredményét és Renzi lemondását értékelő hétfői olasz lapokból szemléz az MTI:
A legnagyobb példányszámú olasz napilapnak, a Corriere della Sera szerint most leginkább felelősségtudatra van szükség mind az államfő, mind a pártok részéről. Matteo Renzi miniszterelnök nagyon merész volt, amikor népszavazásra bízta kormánya sorsát, amely nem választások útján került hatalomra, és épp az általa kívánttal ellentétes hatást ért el. Rosszul ítélte meg, hogy most milyen a társadalom helyzete Olaszországban, mit gondol a közvélemény. Mint írják, nyilvánosan most minden ellenzéki párt előre hozott választásokat követel, de a színfalak mögött egyik sem akarja ezt, mert az ellenzéki pártoknak - a jobbközépnek, amelyet Silvio Berlusconi vezet, és szakadás fenyegeti, de az Öt Csillag Mozgalomnak is - meg kell erősödniük ahhoz, hogy választást tudjanak nyerni.
A La Repubblica, a kormányzó Demokrata Párthoz közel álló balközép napilap szerint Renzi népszavazási kezdeményezése ugrás volt az ismeretlenbe. Még nem volt olyan kormány a nyugati demokráciákban, amely ezer napos fennállás után túl tudott volna élni egy népszavazást, amelyen a miniszterelnök az igenek és a nemek arányához kötötte, hogy a helyén maradjon-e vagy sem. A lap szerint valószínű, hogy most a PD-ben is leszámolás következik. Keddre összehívták a párt vezetőségét, és valószínű, hogy Renzi a kormányfői szék után a párt vezetését is el fogja veszíteni.
Az Il Sole 24 Ore című gazdasági napilap azt hangsúlyozza, hogy nem lehet tovább várni a tettekkel a gazdaságban, a piacok nagyon gyors válaszokat várnak.
A La Stampa szerint az úgynevezett láthatatlanok, a Renzi által csendes többségnek nevezett egyszerű emberek szavaztak nemmel, azok, akik már nem hisznek a politikai vezetőknek. Az ország most rádöbbent, hogy létezik a nép, amely képes fellázadni. A lap szerint a népszavazáson a gazdasági válságban meggyengült középosztály - amely nem látja gyermekei és unokái jövőjét -, a munkanélküli fiatalok, valamint az állását a bevándorlóktól féltő munkásosztály szavazott nemmel, illetve mindazok, akik úgy érzik, magukra hagyták őket.
A jobbközép, ellenzéki Il Giornale című lap szerint Renzi beképzeltsége és hiúsága miatt nem tudta jól felmérni a helyzetet. Hatalmas politikai örökséget herdált el, pedig kezdetben, 2014 februárjában nagyon sok reményt fűztek hozzá. Ebben az instabil politikai helyzetben Brüsszel hamarosan ismét be fogja nyújtani Olaszországnak a számlát, többé nem fog szemet hunyni a túlzott olasz államadósság felett, meg fogja indítani miatta a túlzottdeficit-eljárást.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
március 2., 20:52
- Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek
A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.
március 2., 20:53
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze
Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.
március 2., 18:58
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában
A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.
március 2., 21:24
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
március 2., 13:00
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
március 2., 21:09
- Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel
A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.
március 2., 15:01