Auguszta
-3 °C
2 °C

Összeomlott egy templom Nigériában, 160-an meghaltak

2016.12.11. 10:26 Módosítva: 2016-12-11 10:36:25

Legalább 160 ember meghalt szombaton Nigéria déli részén, amikor egy templom tetőszerkezete ráomlott az istentiszteletre összegyűlt tömegre - írja az AP News egy helyi kórházigazgatóra hivatkozva. 

CzVmnnfW8AAa2gA
Fotó: Twitter

Etete Peters, a Uyoban található egyetemi gyakorlókórház vezetője szerint sok sérültet és halottat nem hozzájuk, hanem a város kisebb magánintézményeibe szállítottak, így az áldozatok végső száma még ennél is magasabb lehet.

A templom felújítás alatt állt, amikor a gyülekezet tagjai szombaton összejöttek egy püspökké avatási ceremóniára. A zsúfolásig megtelt épület tetőszerkezetét tartó fémszerkezet a szertartás közben összeroppant, és a fém hullámlemez az emberekre zuhant. A kormányzat nyomozást rendelt el hogy kiderítsék, ki követett el mulasztást. 

Az országban történt már egy hasonló eset 2014-ben, Lagosban: 116-an vesztették életüket, amikor egy nigériai tévéevangelista temploma és a hozzá tartozó többemeletes szálláshely összedőlt.