A berlini tömegbe hajtó kamion eredeti sofőrjét lelőtték

berlin terkep2
2016.12.20. 09:59 Módosítva: 2016.12.20. 15:41

Hétfő délután négy órakor hívta fel a felesége annak a kamionnak az eredeti, lengyel sofőrjét, amelyik egy támadó vezetésével aztán néhány órával később a berlini karácsonyi vásáron a tömegbe hajtott. A 37 éves kamionsofőr mobiltelefonja ugyan délután négykor kicsengett, de senki nem vette fel. 

A kamion egy lengyel cégé. A cég tulajdonosa, Ariel Zurawski azt mondta, a teherautó eredetileg Olaszországba ment, acélgerendákat szállított. Olaszországból visszafelé Berlinen keresztül ment Lengyelországba. Zurawski szerint a kamiont eredetileg vezető unokatestvére azért parkolt le Berlinbe, mert a szállítás csúszása miatt várakoznia kellett és csak kedden tudott volna továbbmenni.

Eszerint a szállítmányt Berlinben pakolta ki és azért kellett várakoznia, mert még nem rakodták le a járműről az árut. (Ennek egyébként ellentmond, hogy a berlini rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a kamiont Lengyelországban, egy építkezésről lopták el.)

A sofőrrel utoljára hétfő délben beszélt telefonon Zurawski, aki szerint akkor még minden rendben volt az unokatestvérével. Négy órával később a felesége már nem érte el mobilján a férfit, tehát a kamiont dél és négy óra között rabolhatták vagy lophatták el. A német Bild című lap azt írja, hogy délután 3 és 4 óra között rabolhatták el a kamiont a jármű GPS adatai szerint.

A GPS adatai szerint 3 óra 19 és 3 óra 44 perc között a kamiont többször is megpróbálták elindítani, sikertelenül, majd egy ideig várakoztak is vele. Ez lehetett azért is, mert a sofőr megpróbált elmenekülni a támadótól.

Ezután kis távolságokat tett csak meg a jármű 5 és 5 óra 30 perc között, de a karácsonyi vásár irányába. Az adatokból arra következtetnek, hogy a sofőrtől a kamiont megszerző támadó kezdő vezető volt. Ebben az időszakban a kamiont üzemeltető lengyel cég próbálta elérni a sofőrt többször, de nem sikerült. A kamion végül 7 óra 34 perckor indult meg újra és vette irányba a vásárt, röviden 8 óra után pedig a terrorista belehajtott a tömegbe. 

Volt olyan információ, hogy a sofőrt leszúrták, és ez okozta a halálát, de később Karl-Heinz Schröter brandenburgi belügyminiszter azt mondta, lelőtték. Azt még nem tudni, hogy mikor gyilkolták meg: akkor, amikor a kamiont ellopták vagy később.

Zurawski egy fénykép alapján azonosította unokatestvérét, akin szúrt sebek voltak láthatóak. Szerinte rokona minden bizonnyal szembeszállt a támadóval, mielőtt végül lelőtték volna. Zurawski azt mondta, rokonáért tűzbe tenné a kezét, gyerekkora óta ismeri, biztos abban, hogy ő nem lett volna képes ilyen merényletet elkövetni.

A német hatóságok eredetileg azt feltételezték, hogy a Németországba menekültként érkezett pakisztáni Naved B. rabolta el a kamiont, azonban a berlini rendőrség vezetője kedden délután jelezte, hogy egyelőre nem biztos, hogy ő volt a támadó. Kedd estére derül ki biztosan, hogy szabadlábon van-e még a támadó.