Egy holland mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó egészségügyi központ 26 nőnek, illetve párnak küldött tájékoztatást arról, hogy nem biztos, hogy a kezelésben résztvevő nőket azzal a spermával termékenyítették meg, mint amivel szerették volna, írja a BBC.
A utrechti egyetem egészségügyi központja szerint eljárási hiba történhetett 2015 áprilisa és 2016 novembere között a lombik bébi programban. A 26 pár felénél a nő már vagy terhes, vagy már meg is szülte a gyermeket. Az egyetem igazgatótanácsa nagyon sajnálja, hogy a programban résztvevőknek ezt a hírt kellett elküldeniük.
![GettyImages-452830408](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1433/14338/143388/14338892_9ae1aaa6115c51e9a5983c8aa02991a2_wm.jpg)
A megtermékenyítési eljárás során a kezelésben résztvevő egyik pár férfi tagjának hímivarsejtje végül egy másik pár női tagjának petesejtjében köthetett ki, írja az egyetem a közleményében. Hozzáteszik, hogy bár ennek az esélye nagyon kicsi, azonban kizárni nem lehet.
A BBC megemlít egy 2012-es szingapúri esetet, amikor egy nő férjének spermáját összekeverték egy idegen férfi spermájával, és a szülés után a gyerek bőrszínén látták, hogy valami nem stimmel.