Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Lettország örül, hogy nincs domináns pártja

4O5A0091
2016.12.29. 17:32
Oroszországot nagyon eltérően, a Brüsszellel szemben erősítendő nemzetállamok Európáját eléggé hasonlóan ítéli meg Lettország és Magyarország. A balti állam szerint az Oroszországgal szembeni szankciók elérték céljukat. Interjú Edgars Rinkēvičs külügyminiszterrel.

Edgars Rinkēvičs

1973-ban született Jūrmalában. 17 éves, amikor a lett legfelső tanács kimondja Lettország függetlenségét, amelyet egy év múlva Moszkva is elismer hivatalosan.

A szovjet – ekkor már orosz – haderő 1994-ben vonul ki az országból.

Történelem és filozófia szakon végzett Lettországban, majd a hollandiai Groningen egyetemén tanult.

Egy rövid ideig külpolitikai újságíróként dolgozott, majd 22 évesen a lett védelmi minisztériumban vállalt munkát, hamarosan osztályvezető lett.

1996-ban már a védelmi minisztérium helyettes államtitkára, egy év múlva államtitkára.

2002-ben ő volt a NATO-csatlakozásról szóló tárgyalás lett bizottságának helyettes vezetője.

2008-tól három éven át az elnöki adminisztráció helyettes vezetője.

2011 óta Lettország külügyminisztere.

Franciául, oroszul és angolul beszél.

A lett politikusok között a harmadik legtöbb követője van a Twitteren. Két évvel ezelőtt épp itt tudatta a világgal, hogy homoszexuális, és küzdeni fog a különböző partneri kapcsolatok törvényesítéséért.

December 19-én Edgars Rinkēvičs Budapesten találkozott Szijjártó Péterrel. A lett külügyminiszter a találkozó előtti interjúban elárulta, hogy az Oroszországgal szembeni szankciókat is megvitatják. Rinkēvičs szerint óvakodni kell a túlzott orosz energiafüggéstől, és az sem baj, hogy egy országban a vezető kormánypárt kénytelen koalíciós partnereket találni, ha működni akar. 

Ha a Baltikumban szóba kerül az orosz fenyegetés, a politikusok mindig nagy feszültségről beszélnek, de gyorsan hozzáteszik, hogy a közvetlen katonai támadás esélye csekély. Mit jelent akkor az orosz veszély?

Öt évvel ezelőtt még az is elképzelhetetlen volt, hogy Oroszország elfoglalja a Krímet, és katonai szerepet vállaljon Kelet-Ukrajnában. 2014 megtanította a világot arra, hogy minden valószerűtlennek tűnő eshetőségre készülni kell: ezért növelte a NATO a balti és lengyelországi jelenlétét. Ez is csökkentette az esélyét annak, hogy Oroszországban bármiféle katonai támadással kapcsolatos ötlet felmerüljön. Most nem is annyira a klasszikus katonai támadás veszélye, mint inkább a hibrid, információs háború, a hekkertámadások keltenek aggodalmat, de aggasztó a paramilitáris csapatok megjelenése is Kelet-Ukrajnában.

Elég garanciát nyújt a NATO Oroszországgal szemben?

Jó okunk volt a NATO-hoz és az EU-hoz csatlakozni, ahogyan Magyarország is tette. A történelmi hátterünk ismeretében bizonyos vagyok abban, hogy a tagság a balti államokban vagy Magyarországon is a legjobb garanciáját nyújtja a biztonságnak. Nem hiszem, hogy Oroszország kihívná maga ellen a NATO-t, ám ha Moszkva úgy érezné, hogy a NATO gyengül, változik a biztonsági helyzet, akkor lehet, hogy tovább feszegetné a határokat. Ezért kell mindent megtennünk a szövetség megerősítéséért. Eközben viszont zajlik a hibrid háború a tv-csatornákon, az interneten keresztül, folynak a kibertámadások és a diplomáciai manipuláció.

A kétmilliós Lettország lakosságának 25 százaléka az orosz kisebbséghez tartozik, míg a fővárosban, Rigában 40 százalék ez az arány. Őket használja fel Oroszország a befolyás növelésére?

Lettország

Területe: 64,5 ezer km²

Lakosainak száma: 2,01 millió

Fővárosa: Riga

Egy főre eső GDP: 24 700 dollár – Magyarországé: 26 200 dollár

A munkanélküliség aránya 10 százalék, a 30 év alattiak körében 17 százalék. 

Etnikai összetétele: lett 61 százalék, orosz 25, belarusz 3,5, ukrán 2,3 lengyel 2,2, litván 1,3, egyéb 3,5 százalék. Lettországban 300, Kárpátaljáról származó magyar él.

Az ország a 2004-ben, Magyarország után öt évvel lépett a NATO-ba. Ugyanekkor, Magyarországgal egy időben lett az EU tagja.

2014-ben bevezette az eurót.

Sokszor kérdezték ezt 2014 előtt is, azóta is. Kétségtelen, az orosz kisebbség tagjai orosz tévét néznek, orosz híreket hallgatnak és sokszor egyetértenek az orosz külpolitikai törekvésekkel. Ám a felmérések szerint nem szeretnék, ha Moszkva az ukrajnai forgatókönyvet valósítaná meg ott, ahol élnek. De világossá kell tennünk, hogy itt a tét már sokkal nagyobb. Már nem az észt- vagy lettországi orosz kisebbségről van szó. Oroszország célja az, hogy hatással legyen a teljes politikai spektrumra, az egész társadalomra, és nemcsak a balti államokban, hanem akár Németországban is. Jövőre az EU és a NATO három fontos tagországában lesz választás: Németországban, Franciaországban és Hollandiában. Az orosz befolyásolási eszközök már ezeket célozzák meg.

A lett parlament legnagyobb pártja az ellenzéki Harmónia Centrum (SC), amelynek bázisát az orosz anyanyelvű választók adják. Veszélyt jelentene, ha ez a párt kormányra kerülne?

Valóban, az orosz kisebbség integrálása egy hosszabb folyamat. Még mindig nagy azok száma, akik a szovjet megszállás idején telepedtek le Lettországban. De egyre többen vannak köztük is, akik felveszik a lett állampolgárságot. Nem igaz, hogy nem képviseltethetik magukat a politikai életben vagy a közigazgatásban. Az SC külpolitikai, gazdaságpolitikai nézeteit elutasítja a többi párt, ezért is van ellenzékben, nincsenek szövetségesei. Nálunk ugyanis nincs olyan párt, amelynek abszolút többsége volna, a koalíciós kényszer magától értetődő. Nem tudom elképzelni, hogy az SC képes lenne partnereket találni a kormányzáshoz, hiszen rengeteg érzékeny kérdésben – államnyelv, szovjet megszállás megítélése – másokkal összeegyeztethetetlen nézeteket vall.

Lettország liberalizálja energiapiacát, és új forrásokat keres az orosz földgázzal szemben. Ez gazdasági vagy politikai kérdés?

Mindkettő. Ha egy forrás van, akkor az eladó diktálja az árat. És tíz éve láttuk azt is, ahogyan a földgázból politikai fegyver lett az ukrán–orosz gázárvitában. Lettországgal szemben Oroszország ezt sosem vetette be, de ha ezt egyszer máshol már megtette, nem szabad kizárnunk ennek a kockázatnak a lehetőségét. A Gazprom természetesen partner marad a jövőben is, de csak a piaci verseny alapján. Lettország balti szomszédaival és Lengyelországgal is vezetékeket épített ki, de Litvániában a cseppfolyósított földgázhoz (LNG) szükséges infrastruktúra is kiépült. Ott  vállalták a kockázatát annak, hogy egy drágább forrásba ruháznak be, de megérte: az orosz földgáz ára pusztán az alternatív forrás megjelenésére 20 százalékkal csökkent. Ez is mutatja, hogy nem érdemes egyetlen forráshoz kötnie magát egy országnak.

Magyarország mintha más utat járna be a paksi atomerőmű bővítésével, amelyet Oroszország végez, és a hitelt is az orosz fél adja.

Ez nyilván a magyar kormány döntése. Csak annyit fűznék hozzá, hogy a mi tapasztalatunk szerint, ha túlságosan nagy az Oroszországtól való függés, akkor előállhat olyan helyzet, amelyben ez a függés politikai eszközzé válik. Mi az energetikai források kiegyensúlyozására törekszünk.

Eltér a helyzet az Oroszországgal szembeni szankciók lett és magyar megítélésében is. A magyar felet gyakran éri az a vád, hogy túlzottan együttműködő lenne Oroszországgal, a kormány a gazdasági károkat hangsúlyozza, ezért nem ellenezné a szankciók feloldását.

A balti államokat meg gyakran vádolják azzal, hogy túl agresszívan, kendőzetlenül nyilatkoznak bizonyos ügyekben. Nem tartom fairnek az ilyen vádaskodásokat. A szankciók kérdését megvitattuk az EU-n belül, 2017. július végéig biztosan érvényben maradnak. Ez is szóba kerül a budapesti találkozómon, nyílt és őszinte párbeszéd kell ebben az ügyben is. De azt gondolom, sokszor túlzott szerepet kap a vádaskodás, és kevesebb a párbeszéd.

Ami szankciókat illeti, elérték a céljukat. A kritikusok szerint nem, hiszen nem változott az orosz politikai kurzus a Krím és Kelet-Ukrajna vonatkozásában. De nagyon erős figyelmeztetés volt arra, hogy Oroszország ne rontson tovább a helyzeten. 

A szankciókkal több forrófejű orosz politikust is visszatarthatunk attól, hogy messzebbre menjenek ezen az úton. Mellesleg azt is jobban meg kellene vizsgálnunk, mennyibe kerül valójában a szankciók fenntartása, szerintem ezt sokszor túlbecsülik. A turizmus visszaszorulását például a rubel esése és az alacsony olajárak is okozhatták, nem pedig a szankciók. A szankciókból adódó,

az EU-t érintő károk túlbecslése egyébként része lehet az orosz információs háborúnak is.

Persze van gazdasági hatása, Lettországra is. De be kell látnunk, hogy a szokásos diplomácia nem vezetett eredményre. Láttuk az utasszállító lelövését Donyeck felett, azt, hogy egy ország felrúgja a nemzetközi rendet. Ez egyébként üzleti szempontból sem mellékes: ha egy ország felülírja nemzetközi kötelezettségeit, nem biztos, hogy a gazdasági együttműködés területén bízhatunk benne. 

Orbán Viktor szerint gátat kell szabni Brüsszel térnyerésének, és meg kell őrizni a nemzetállamok közösségét. Néhány éve Brüsszel és Moszkva között vont párhuzamot. Van értelme összevetni a Szovjetunióval az EU-t?

Egyáltalán nincs. De azzal egyetértek, hogy az EU erős nemzetállamok erős szövetsége kell hogy legyen, nem jött el az ideje az Európai Egyesült Államoknak. Nő a távolság a társadalom és az EU intézményei között, erre megoldást kell találni. De ez semmilyen formában nem állítható párhuzamba a Szovjetunióval. Az EU-ba önként léptünk, a Szovjetunióba kényszerítettek bennünket, a különbség mindenki számára egyértelmű, aki akkor élt.

A brüsszeli túlhatalommal kapcsolatos magyar kormányzati kritikák ellenére Orbán Viktor aktívan támogatná egy közös európai haderő felállítását. Elsőre meglepőnek tűnik, hogy ezt viszont Lettország és a többi balti szomszéd ellenzi.

Tegyük világossá: támogatjuk az EU biztonsági együttműködésének erősítését, de kétségeink vannak az európai hadsereg ötletével kapcsolatban. Védelmi képességeinket ugyanis a NATO előírásainak megfelelően kell fejlesztenünk érthető, hogy nem akarunk párhuzamosságot, vagy a NATO-val ellentétes erő létrehozásában részt venni.

Az egész ötlet már a politikai alapoktól kezdve bizonytalan: ki dönt a hadsereg bevetéséről? Az EU-n kívül is tevékenykedhetne, vagy csak azon belül? Hogyan viszonyul ez a tagországok önállóságához? Mi a helyzet az EU semleges tagjaival? Tényleg készen állnának a tagországok arra, hogy a nemzeti parlamentektől további jogokat delegáljanak Brüsszelbe? Kétlem.

De pénzügyileg is kérdéses a helyzet: az eddig védelmi kiadásokon túl kellene költeni a közös haderő felállítására? Lettország GDP-je két százalékát költi a védelemre, ez nem túl jó, de sok tagország ezt sem éri el. Honnan lennének további források? Ugyanakkor erősíteni kell az EU-tagok biztonsági együttműködését, csakhogy erre elvileg már vannak eszközök: az Európai Tanács ellenőrzése alatt álló, 2005-ben létrehozott EU Harccsoport, amely mindeddig kihasználatlan. Először a meglévő eszközöknek kellene funkciót találnunk, utána lehetne elgondolkodni az újabb erők felállításán.