A nyílt társadalom védelmét kéri Soros György

2016.12.30. 02:04

Világszerte veszélyben van a demokratikus társadalmi berendezkedése, amelyet fasiszta diktatúráktól a maffiaállamig a zárt társadalmak különböző formái fenyegetnek – írta Soros György, aki saját élettörténetét példaként felhozva figyelmeztet a aggasztó folyamatokra.

„Egy 86 éves magyar zsidó vagyok, aki a második világháború után lett amerikai állampolgár. Hamar megtanultam, mennyire fontos, hogy milyen politikai rezsimek jönnek létre“ – írta Soros, aki Magyarország náci megszállására emlékezve elmondta, valószínűleg őt is megsemmisítette volna a rendszer, ha az apja nem látja át a helyzetet és nem szerez neki és még sok más zsidónak hamis személyazonosságot, amellyel túlélték a vészkorszakot. 1947-ben hagyta el a kommunista uralom alá kerülő Magyarországot, került Londonba és végezte el tanulmányait, amelyekből szintén azt szűrte le, hogy a világban nyílt – a választott politikai vezetéssel működő – és zárt – a manipulált választókat a rendszer szolgálatába állító – rendszerek működnek.

Soros az előbbiek megerősítését tartotta fontosnak, ám mostanra a nyílt társadalmak válságba kerültek. „Mi történt? Az egyetlen magyarázatom az, hogy a választott vezetők nem tudtak megfelelni a választók várakozásainak, akik emiatt csalódtak a demokráciában és a kapitalizmusban. Az emberek úgy érezték, az elit ellopta a demokráciájukat.”

Félre ment a globalizáció

Soros szerint a Szovjetunió összeomlása után a globalizáció újabb lendületnek indult, ám nem vezetett úgy az általános jólét terjedéséhez, mint kellett volna. „Figyelmen kívül maradt a tény, hogy a győztesek ritkán, ha egyáltalán, kárpótolják a veszteseket.”

Közelebb hozta ugyan a világ gazdag és szegény országait, de növelte az egyenlőtlenségeket a gazdag és a szegény országokon belül. A javak nagy része a felső egy százalék kezében összpontosult, az elosztórendszerek nem működtek – adta meg a társadalmi elégedetlenség, az elitellenesség lényegi okát a milliárdos üzletember, aki szerint az EU a nyílt társadalom képviselője, ezért is támogatta a kezdetektől.

„De valami kisiklott. A 2008-as válság nyomán az egyenlők önkéntes társulása hitelezők és adósok kapcsolatává alakult, amelyben az adósok nem tudták teljesíteni kötelezettségeiket, miközben a feltételeket a hitelezők szabták. Ez a viszony sem önkéntes nem volt, sem egyenlő.”

Németország önző

Soros Németország történelmi felelősségét is látja a kialakult helyzetben. Szerinte a II. világháború után az Egyesült Államok olyan politikát valósított meg a Marshall-tervvel, amely segített talpra állítani Európát, ezzel szemben a 2008-as válság után az EU vezető állama, Németország a szűkkörű érdekeit szolgáló megszorítási programot kényszerítette az EU-ra. Az egyesítés előtt Németország az integráció motorja volt, ám az NSZK és az NDK újraegyesítése túl költségesnek bizonyult, így 2008-ban Németország nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy újabb kötelezettségeket vállaljon át. „Angela Merkel helyesen érzékelte választói akaratát, és állt ki amellett,  hogy minden ország magáért feleljen. Ez volt a dezintegráció kezdete.”

Trump is diktátor szeretne lenni

A demokrácia mostanra krízisbe jutott, még az Egyesült Államok, a világvezető demokráciája is olyan embert választott, aki diktátor szeretne lenni. „Enyhített ugyan megnyilatkozásain megválasztása óta, de sem a viselkedésén, sem a tanácsadói összetételén nem változtatott. A kabinetje hozzá nem értő szélsőségesekből és nyugdíjas tábornokokból áll.” Soros szerint az Egyesült Államok képtelen lesz világszerte a demokrácia védelmére kelni .

Putyin vészesen erősödik

Az EU veszélyben van az orosz elnök befolyásának növekedése miatt is. Megérezte, hogy zárt társadalomként működő rendszere gyenge, földgázalapú gazdasága növekedésre képtelen, befolyását nem tudja megőrizni a volt Szovjetunió területén megjelenő színes forradalmakban. Így a médiát ellenőrzése alá vonva, hamis hírekkel operálva dezorientálta a külvilág társadalmait – így választották meg Trumpot is. Ugyanez történhet a 2017-es választási évben Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, ahol mindkét esélyes vezető Putyinhoz közelít.

Soros párhuzamot vont a gazdasági krízissel, a menekültválsággal nehézségbe került EU és az 1990-ben széteső Szovjetunió között. Ahhoz, hogy az EU ne végezze úgy, ahogyan a Szovjetunió, össze kell fogniuk mindazoknak, akik hisznek az EU-ban – vélte Soros.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota

Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota

Az egyházfő jól reagál a terápiára.

tegnap, 21:44

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25