Putyin cinikusnak nevezte az isztambuli merényletet
Vezető politikusok is megszólaltak a szilveszter éjjelén 39 ember életét követelő isztambuli merényleg kapcsán. A Guardian tudósításában idézi többek között Vlagyimir Putyin, Tayyip Erdogan és más tisztviselők reakciót is.
Az orosz államfő szerint nehéz ennél cinikusabb bűncselekményt elkövetni, mint az újévet köszöntő ártatlan civileket megtámadni, de a terrorizmustól teljesen idegen az emberi erkölcs és ezért is kötelességük a világ vezetőinek, hogy harcoljanak a terrorizmus ellen.
A török államfő Tayyip Erdogan szerint a a terrorcsoportoknak nem csak a fegyveres támadásaival, de gazdasági, politikai és szociális támadásaival is szembe kell nézni. Erdogan szerint ezeknek a támadásoknak Törökország demoralizálása és destabilizálása a célja, ezért a török nemzetnek meg kell őriznie hidegvérét.
Francois Hollande francia elnök is szolidaritását fejezte ki. Az Élysée-palota közleménye szerint Hollande szerint mindenképpen folytatni kell a terrorizmus elleni harcot.
Együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjainak és mielőbbi gyógyulást kívánt az isztambuli terrorcselekmény sérültjeinek Orbán Viktor abban a levélben, amelyet Binali Yildirim török kormányfőnek írt - írja az MTI.
"Magyarországon nagyra értékeljük, hogy Törökország és a török emberek aktív szerepet vállalnak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. Ez az embertelen támadás megerősíti kormányom elkötelezettségét a terrorizmussal szembeni fellépés és Törökország erőfeszítéseinek támogatása mellett" - mondta Orbán.
A támadást nyíltan elítélte Dalia Grybauskaite litván elnök, Stefan Lofven svéd és Erna Solberg norvég kormányfő, Boris Johnson angol külügyminiszter is.
Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn bővítési biztos közleményben fejezte ki az unió szolidaritását a török néppel. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökének, Ausztriának a külügyminiszter e, Sebastian Kurz, illetve Lamberto Zannier, a szervezet főtitkára elítélte a "megdöbbentő támadást". Több arab ország - Egyiptom, Bahrein, Kuvait, Libanon és az Egyesült Arab Emírségek - is határozottan elítélte a brutális terrorcselekményt.