Verekedés tört ki a török parlamentben
Recep Tayyip Erdogan Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) képviselői közül többen összecsaptak az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) egyes képviselőivel, írja a BBC.
A CHP képviselői az ellen tiltakoztak, hogy több kormánypárti képviselő nem a titkos szavazásra való fülkében adta le szavazatát, majd a szónoki emelvény előtti tömörülést az egyik ellenzéki képviselő elkezdte rögzíteni a telefonjával. A lökdösődés akkor kezdődött, amikor az AKP-sok megpróbálták elvenni tőle a telefont.
Éppen azokról az újabb alkotmányos változtatásokról ment a vita a parlamentben, amik újabb jogköröket adnának Erdogannak az elnöki rendszer keretében. A reformjavaslatok szerint a következő elnök- és parlamenti választások 2019-ben lennének Törökországban. A megváltoztatott alkotmány értelmében Erdogan nevezhetne ki és meneszthetne minisztereket, és elnökként egészen 2029-ig hatalmon maradhatna.
A CHP és a kurdbartát Népek Demokratikus Pártja (HDP), a második legnagyobb ellenzéki párt szerint ezzel csak még inkább tekintélyelvű rendszer épülne ki Erdogan alatt. Az AKP mellett a nacionalista MHP is támogatja az alkotmányreformot.
Az alkotmánymódosításhoz 60 százalékos többség kell, de a változtatásokról népszavazást is rendeznének.