Konstantin
10 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Németországból 294 menedékkérőt küldtek vissza Magyarországra tavaly

2017.01.19. 11:58

Tavaly 294 menedékkérőt küldtek vissza Magyarországra Németországból csütörtökön ismertetett német kormányzati adatok szerint - írja az MTI a Neue Osnabrücker Zeitung (NOZ) című lapra hivatkozva. A NOZ a szövetségi belügyminisztérium kimutatása alapján azt írta, hogy Németország több mint 12 ezer menedékkérőt fogadott vissza európai országoktól, és mintegy négyezret küldött vissza más országokba 2016-ban.

A visszafogadási, illetve visszaküldési eljárásokat a menekültügyet európai szinten szabályozó dublini rendelet alapján folytatták le, amely főszabályként előírja, hogy abban az államban kell lefolytatni a menekültügyi eljárást, amelyben regisztrálták a kérelmező belépését az EU, illetve a menekültügyi együttműködésben résztvevő európai országok alkotta területre.

Németország a legtöbb menedékkérőt - nagyjából 3700-at - Svédországból fogadta vissza. A második helyen Hollandia áll 1686 fővel, majd Svájc, ahonnan 1277 menedékkérőt fogadtak vissza, majd Dánia 1109, és Belgium 763 fővel. A legtöbb embert azért fogadták vissza, mert Németországban nyújtottak be menedékjogi kérelmet, de az eljárás vége előtt továbbutaztak.

Németországból a legtöbb menedékkérőt - 916 embert - Olaszország fogadta vissza. A második helyen Lengyelország áll 884 fővel. A NOZ-ban ismertetett belügyminisztériumi statisztika szerint Olaszország és Lengyelország után, jóval lemaradva Spanyolország következik, ahol 351 menedékkérőt fogadtak vissza Németországból, majd Magyarország 294 fővel, és Svédország 280 fővel.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!