Trump és Putyin a terrorizmusról beszélt telefonon

2017.01.28. 21:32 Módosítva: 2017.01.28. 23:17

Donald Trump szombaton telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A megbeszélés egyik fő témája az volt, hogy közös erőfeszítéseket tesznek a nemzetközi terrorizmus legyőzésére. Az orosz elnöki hivatal közleménye szerint a két nagyhatalom vezetője arról tárgyalt, hogyan tudják együttes erővel legyőzni az Iszlám Államot Szíriában. 

Sokan attól tartottak, hogy az amerikai elnök feloldaná az Oroszország elleni gazdasági szankciókat, de ez nem történt meg. Bár Vlagyimir Putyin és Donald Trump is hangsúlyozta a gazdasági kapcsolatok helyreállítását, a Kreml tájékoztatása szerint nem került szóba a szankciók enyhítése.  

Trump és Putyin ezen kívül számos más témáról is szót ejtett, köztük a közel-keleti helyzetről, az arab-izraeli konfliktusról és az iráni atomprogramról. A Kreml közleménye szerint "érintették az ukrajnai krízis fontos aspektusait" is. A telefonbeszélgetésen megállapodtak arról, hogy egy későbbi személyes csúcstalálkozóról is egyeztetést kezdenek.

Angela Merkel német kancellár és Trump közös közleménye szerint számos témáról részletesen beszéltek, így a NATO-ról, a távol-keleti és a közel-keleti helyzetről, Észak-Afrikáról, az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokról és a kelet-ukrajnai helyzetről. A Bild szerint a beszélgetés 45 percig tartott. Mindketten megerősítették, hogy szükség van a szoros együttműködésre Németország és az USA biztonsága és jóléte érdekében. A kétoldalú kapcsolatokat a jövőben még jobban szeretnék elmélyíteni.

A közlemény szerint Merkel és Trump egyetértett abban, hogy alapvető fontosságú a NATO-nak a transzatlanti kapcsolatokra gyakorolt hatása, és szerepe a béke és a stabilitás megőrzésében. A két politikus szerint a NATO-t fel kell készíteni a 21. század kihívásaira, a katonai képességek fejlesztése érdekében pedig minden tagállamnak megfelelő pénzügyi hozzájárulást kell tennie, ami a közös biztonságot szolgálja. Trump elfogadta Merkel meghívását a júliusi hamburgi G20-as csúcsra, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan vendégül láthatja Washingtonban a német kancellárt.  

Mint pénteken bejelentették: Donald Trump amerikai elnök szombaton telefonon beszélt több ország vezetőjével, Putyinon és Merkelen kívül Abe Sindzó japán kormányfővel, Francois Hollande francia elnökkel és Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnökkel is. 

Kapcsolódó
Trump valamire készülhet, felhívja Putyint és Merkelt is

Trump valamire készülhet, felhívja Putyint és Merkelt is

Washingtonban attól félnek, az oroszok elleni szankciók egyoldalú feloldására elnöki rendelet készül.

Francois Hollande francia elnök figyelmeztette Donald Trump amerikai államfőt a protekcionizmus veszélyeire a szombaton folyatott telefonbeszélgetésük során, közölte a francia elnöki hivatal. A francia elnök szerint Trump protekcionista megközelítése gazdasági és politikai következményekkel járhat. "Egy instabil és bizonytalan világban a bezárkózás zsákutcába vezet" - fogalmazott Francois Hollande. Hollande emellett felhívta Trump figyelmét arra, hogy tiszteletben kell tartani a demokratikus értékeket. A NATO-ra kitérve hangsúlyozta, hogy a katonai szövetség alapvetően szükséges, és felhívta amerikai kollégájának a figyelmét a párizsi klímavédelmi megállapodás fontosságára, írja az MTI.

Abe Sindzó japán miniszterelnökkel Trump arról beszélt, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a szigetország biztonságának védelme mellett. A két politikus áttekintette James Mattis amerikai védelmi miniszter tokiói látogatásának tervét és az észak-koreai "nukleáris fenyegetés" kérdését. Megegyeztek abban is, hogy elmélyítik a két ország kapcsolatát a kétoldalú kereskedelem és a beruházások terén.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
Dachauba is ellátogatott J. D. Vance Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt

Dachauba is ellátogatott J. D. Vance Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt

Az amerikai alelnök nem csak a müncheni biztonsági konferencián vesz részt.

38 perce

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.

február 6., 07:26

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Donald Trump átvenné az övezet irányítását.

február 6., 10:06

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

59 perce

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

29 perce