Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

A brit mecsetek nyílt nappal küzdenek az iszlamofóbia ellen

2017.02.03. 17:25

Az Egyesült Királyságban több mint 150 mecset várja a nem-muszlim látogatókat most vasárnap, a Visit My Mosque napon. Ez idén már a harmadik ilyen nyílt nap, a mostanit közvetlenül Trump erősen muszlimokra kihegyezett beutazási tilalma utánra szervezték, írja a Guardian. A brit muszlim közösség vezetői azt remélik, az ilyen programokkal ténylegesen tehetnek az egyre súlyosabb iszlamofóbia ellen.

A nyílt napon a legnagyobb nagy-britanniai mecsetek mellett kisebb vidéki imahelyek is látogathatóak lesznek. Ha a rendezvény tartja az eddigi látogatottságát, akkor többezer résztvevő várható. Az összes résztvevőt térképre tették, ha esetleg a környéken él vagy pont kiutazik, itt böngészheti a közeli mecseteket. 

Az mecsetek építészeti különlegessége mellett a nyílt nap legfontosabb része, hogy a látogatók szabadon kérdezhetnek, és így jobban megérthetik az iszlám vallást. A hit öt alaptanítását is bemutatják, ezek közül a zaka, az éves jótékonykodás kerül majd előtérbe: a brit muszlim közösségek ételosztástól menekültek megsegítéséig sokféleképp jótékonykodnak egész évben. Különösen Ramadán ünnepekor hajlamosak adakozni (ahogy a keresztény országokban karácsonykor jelentkeznek a legtöbben önkéntesnek), tavaly közel 100 millió fontra, majdnem 36 milliárd forintot adtak jótékony célokra.

A szervezők azt remélik, a közelmúlt muszlimellenes hangulatában sokan részt vesznek majd a nyílt napon, ezzel is kimutatva szolidarításukat a nem szélsőséges iszlám vallású tömegek iránt.