Befagyasztott számlákkal küzd Ferenc pápa a vatikáni pénzmosók ellen

2017.02.18. 18:51
2 millió eurót fagyasztottak be pénzmosás gyanúja miatt 2016-ban a Vatikánban - jelentették be az egyházi államban. Az intézkedést a közmondásosan zavaros pénzügyekkel rendelkező vatikáni árnyékgazdaság kifehérítésének részeként kommunikálják.

A zűrös vatikáni pénzügyek egyik újabbkori szimbolikus figurája az a „Monsignor Cinquecento”, magyarul 500 eurós úr néven emlegetett magas rangú vatikáni pénzügyi tisztviselő, aki arról volt ismert, hogy szívesen tartott nagy mennyiségben magánál az említett bankjegyekből, hogy illegális tevékenységeiben ne legyenek sem likviditási, sem transzparenciával kapcsolatos problémái. Nunzio Scaranót akkor tartóztatta le az olasz rendőrség, amikor 20 millió eurót próbált Svájcból becsempészni az országba.

Scarano az Apostoli Szék Vagyonkezelősége (Apsa) egyik embere volt. Ez a vatikáni pénzügyi háttérbirodalom legfontosabb intézménye, egy milliárd dollárnyi ingatlant kezel, méghozzá hagyományosan elég átláthatatlanul. A gyanú szerint a sötétebb ügyek inkább itt zajlanak, nem a közvéleményben jóval ismertebb Vatikáni Bankban, mely egyébként 6 milliárd euró fölötti tőkebetéttel rendelkezik.

A vatikáni pénzügyi konglomerátum sokak szerint pénzmosó paradicsom is egyúttal. Vagy legalábbis idáig az volt, ez  azonban az elmúlt években változóban van – mondják. A szokásos narratíva az, hogy XVI. Benedek alatt kezdődtek az érdemi reformok, majd Ferenc pápa alatt tovább erősödött a kifehérítés. Ferenc előbb a PricewaterhouseCoopers-t bízta meg a vatikáni pénzügyek vizsgálatával, majd a PwC-t külső tanácsadói szerepbe visszatéve belső vizsgálóbizottságot állított fel. A vizsgálók komoly dolgokat találtak: több ezernyi gazdátlan számla nagy összegű tranzakciókkal, a pénzmosás számára ideálisan laza szabályozók – a Vatikán minimum adóparadicsomként működött, a keményebb kritikusok szerint inkább azt lehetne mondani, hogy bűnszövetkezetek menedékeként.

Hogy mennyire alapvetőek az ezt felszámolni kívánó vatikáni intézkedések, kívülről alig ítélhető meg. A lépéseket mindenesetre kívülről is egyértelműen megdicsérték: az Európai Tanács pénzügyi ellenőrző testülete, a Moneyval 2016 végén azt közölte, hogy bár a folyamat lehetne gyorsabb is, az irány jó, a Vatikán egyértelműen közelebb került a nemzetközi pénzügyi sztenderdekhez.

Ez azonban egyáltalán nem mentes a belső harcoktól, ráadásul a pénzmosás kapcsolódik további érzékeny politikai kérdésekhez is a Vatikánban. A Vatikáni Gazdasági Titkárságot az a George Pell ausztrál bíboros vezeti, akit egyértelműen Ferenc pápa emberének tartanak; az argentin pápa rajta keresztül igyekezett megtörni a cikk elején említett pénzügyi birodalom, az APSA vezetőinek befolyását. A harc a szokásos nézett szerint „a régi vatikáni gárda”, vagyis a jól beágyazott olasz bíborosok és az ő háttérembereik, illetve a most Ferenc pápával azonosított reformer blokk között zajlik.

Ugyanez a front két másik kulcskérdésben: a bíborosok kinevezésében, ahol Ferenc szintén igyekszik a saját szempontjait érvényesíteni, valamint a talán legerősebb vatikáni intézmény, a Római Kúria reformjában. A pénzmosás elleni küzdelem újabb eredményeit éppen a Kúria reformjáról szóló bíborosi tanácsi ülésen jelentették be, azt is közölve, hogy 2013 óta összesen 13 millió eurónyi számlát fagyasztottak be.

Hogy mindez még nincs lefutva, azt az is mutatja, hogy a pénzügyi reformok ügye már az egyházi pedofíliával is összeér. A fő reformer Pell bíborosnak amiatt kellett bocsánatot kérnie, hogy a nyolcvanas években Ausztráliában nem tett meg mindent a pedofil papok ügyeinek kivizsgálásáért, és nem fordult világi hatóságokhoz a tudomására jutott ügyekben. Erről egy vatikáni ügyekben otthonosan mozgó olasz újságíró, a VatiLeaks néven ismert szivárogtatásokban főszereplő, de a régi Vatikán olasz köreihez bekötött Fittipaldi most könyvet is írt – Pell hívei szerint ebben nincsen semmi új, csak az a célja, hogy aláássa a pénzügyi reformszándékok hitelességét. Ha a reformok átlátható módon zajlanak, remélhetőleg nem pedofilmentegetők és pénzmosók között kell választani.