Megszavazták Trump emberét, fájhat a környezetvédők feje
A republikánus többségű Szenátus pénteken megszavazta Donald Trump elnök jelöltjét az amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) élére – írja a BBC. Scott Pruitt beiktatását a demokraták sikertelenül próbálták késleltetni.
Pruitt kinevezése azért ütközött nagy ellenállásba, mert éppen az EPA nagy kritikusaként ismert, aki évek óta az ügynökség jogköreinek szűkítéséért küzd, mert az szerinte – Donald Trump véleményével összhangban – túlságosan elburjánzott, és a klímaváltozásra hivatkozva megfojtja az amerikai cégeket a környezetvédelmi túlszabályozással. Az ügynökség több száz korábbi alkalmazottja nyílt levélben szólalt fel ellene, ebben például "képzetlen szélsőségesnek" nevezték.
A kinevezést ellenző demokrata képviselők szerint Pruitt túl szoros kapcsolatokat ápol az energetikai szektor cégeivel, ezért nem alkalmas a részben éppen az ezeknek a cégeknek a megregulázására hivatott ügynökség vezetésére. Egy oklahomai bíró csütörtökön arra utasította, hogy jövő keddig hozza nyilvánosságra az olaj- és gázcégek képviselőivel még oklahomai főügyészként folytatott levelezését, amire eddig Pruitt nem volt hajlandó. A demokraták próbálták elhúzni a szenátusi ülést, hogy a szavazást az emailek kiadása utánra kelljen halasztani, de ez nem jött össze. A Szenátus 52-46 arányban megszavazta Pruitt kinevezését.
A Politico a kinevezés alkalmából 5 pontban szedte össze, milyen lépésekkel teheti tönkre Pruitt az EPA-t. A félelmek lényege, hogy a vezetésével az ügynökség lazítja a fosszilis energia felhasználásának korlátozását, visszavágja a megújuló energia támogatását, megkísérli felmondani a párizsi klímaegyezményt, újraírja a természetes vizek védelméről 2015-ben nagy nehezen elfogadott törvényt, és általában a nagy energetikai cégeknek kedvező irányba kormányozza az EPA-t.