Rafael
17 °C
32 °C

Teljesen meglepett, hogy az orvos kezet fogott és bemutatkozott

DSZZS20070607009
2017.02.20. 15:30
Külföldre költözött magyarok találkozása az ottani egészségüggyel. Jó-e, hogy a kismamákat egyes országokban nem teszik ki mindenféle orvosi vizsgálatnak, és már a szülés másnapján hazaküldik őket? Hogy a gyerekeket hagyják taknyosan óvodába járni? Milyen a kórházi koszt, és miért kell fejhallgatót felvenniük a pácienseknek a vizit idején? És miért sokkal jobb egy csomó minden mégis a magyar egészségügyben?

Az angliai jó és rossz tapasztalatairól beszámoló Szakács Krisztina orvosnővel készült interjúnkban arra kértük az olvasókat, ők is írják meg, miben más, jobb vagy rosszabb az orvosi ellátás külföldön. A Szakács Krisztinával készített interjúban is arra voltunk kíváncsiak, Magyarországhoz képest miben tér el az a szemlélet, amivel a betegségekhez és a betegekhez közelítenek. Sok levelet kaptunk külföldre költözött magyaroktól. Ezekkel a szigorúan szubjektív hangvételű beszámolókkal semmiképpen nem szeretnénk azt sugallni, hogy a magyarországi orvosi ellátás és az orvosok rosszak vagy rossz gyakorlatot követnek. Van viszont néhány olyan tapasztalat, amit itthon is érdemes lenne megfontolni.

Anglia: szülés után egy nappal irány haza

Amikor a Londonban élő Zsuzsa gyereket várt, az otthon élő nagymamák folyamatosan azon pánikoltak, miért nem rángatják be hetente valamilyen vizsgalatra, ultrahangra, vérvételre, nőgyógyászati ellenőrzésre. Angliában az az elv, hogy ha a terhesség panaszmentes, a kismama keveset találkozzon egészségügyi személyzettel. Hiszen nem beteg, csak gyermeket vár. Zsuzsa így kórházi orvossal gyakorlatilag nem is találkozott, csak a jól képzett és igen kedves midwife-okkal (bábákkal). 

A kórházban kényelmes pihenőszobák voltak a szülőknek tévével felszerelve, különböző zsírtartalmú tejekkel megpakolt hűtőszekrények, konyhapult kekszekkel, gabonapelyhekkel, kávéfőző és teák választéka, lekvárok, péksütemény és kenyér.

A kórházi desszertekre meg most is nyálcsorgatva gondolok vissza.

A szülés után egy bába megvizsgálta, elmondott pár hasznos információt, kapott gyógyszereket, gumizoknit a visszerek ellen, és egy nagy doboz automata injekciót, amit magának kellett beadnia a vérrögképződés ellen. Bár gyereke koraszülöttként jött a világra, Zsuzsát lepte meg a legjobban, hogy a bába ezután azt javasolta neki: a délutáni turnussal nyugodtan haza is mehet. Azt mondta, jobb otthon kipihenni a szülés fáradalmait, aztán inkább minden nap járjon be a koraszülött osztályra, gyermeke jó kezekben lesz. Zsuzsa szerint a benne élő magyar beidegződést tükrözi, hogy ő végül kikönyörgött még egy éjszakát a kórházban. Mint utólag kiderült, ez nem volt jó ötlet: az éjszakai szülés után egy négyágyas szobában próbált pihenni három másik anyukával és újszülött csecsemőikkel. Zsuzsa felfigyelt arra, milyen fontosnak tartják a diszkréciót a kórházban. Az orvosi vizitek idején nem küldték ki őket a szobából, de egy fejhallgatót kellett feltenniük, amiben valami recsegő rádióadás szólt, hogy ne hallják, amit az orvosok szobatársuk babájáról konzultálnak.  

A koraszülöttosztályon a következő tíz napban mindenre megtanították a szülőket, amivel hatalmas önbizalmat adtak nekik. Az intenzív osztályról való elbocsátás előtt egy nappal kaptak egy apartmant, hogy bizonyítsák: képesek a babájukat 24 órán keresztül önállóan ellátni.  Zsuzsa ugyanakkor úgy látja: a koraszülött-utánkövetés az Egyesült Királyságban nem annyira alapos, mint Magyarországon, ahol a védőnői rendszer kiválóan működik. A kisfia egyébként Angliában most olyan gyógytornászhoz járt, aki a magyar Dévény Anna által kidolgozott módszerrel fejleszti a kisfiát. 

Epekőnek diagnosztizálták a tüdőembóliát

Az angliai orvosokkal szemben több külföldön élő levélíró is dicsérte a magyar gyermekorvosokat. Angliában nincsenek házi gyermekorvosi praxisok, az alapellátásban dolgozók felnőttekkel és gyerekekkel is foglalkoznak. Még csak saját orvos sincs. A körzeti rendelőből hol ehhez, hol ahhoz kerül az ember, akik semmit nem tudnak a gyerekekről.

A feleségem diktálta nekik, hogy mit írjanak fel

– jelezte nekünk Pál. Általában gyógyszert sem írnak fel gyerekeknek, mert azokat ott teljesen fedezi a társadalombiztosítás, és így akarnak spórolni. Pál úgy látja: az angol állami egészségbiztosító (NHS) folyton anyagi problémákkal küszködik, hathavonta sztrájkolnak, ami miatt egy csomó időpont törlődik. És ehhez jön még a kinti klíma, ami non-stop influenza szezon. Ez is fontos szerepet játszott abban, hogy Pálék végül visszaköltöztek Magyarországra.

Dórának sem voltak túl jó tapasztalatai Londonban. „Majd minden körzetünkben dolgozó gyermekorvos 70 közeli, vagy ha picit fiatalabb – az idősebbekhez hasonlóan nem vagy alig beszél angolul, és nem tájékozódik a legkorszerűbb terápiás eljárásokról.” A magánrendelőkben dolgozó gyermek fül-orr-gégészekkel viszont teljesen más a helyzet: nyelvtudás és naprakész szakmai ismeretek jellemzik őket, ennek megfelelően túl sok pénzbe is kerülnek a magyar átlagkeresethez képest. A háziorvosokkal más baj is volt. Dóra nőgyógyászati problémáival is csak hozzájuk fordulhatott, kenetet is ott vettek tőle, nőgyógyász szakorvoshoz azonban szinte soha nem jutott el Londonban. Így ott is rejtve maradt egy betegsége, amit amúgy előtte Magyarországon sem szúrtak ki a szakorvosok.

Csaba egy olyan indiai háziorvoshoz került, aki epekőnek diagnosztizálta a tüdőembóliát. Az orvos később azt mondta neki: szerinte ennyi évesen valakinek nem lehet tüdőembóliája. Egy vérvizsgálatot azért szerencsére elvégzett, így Csabát ezután már az egészségbiztosító hívta fel, hogy azonnal menjen be egy sürgősségi osztályra. Itt sikeresen kezelték. Olyan kórházba került egyébként, amelyet rossz minőségi mutatói miatt kórházi biztos felügyelete alá helyeztek. Ehhez képest étlapról választhatta ki, mit szeretne ebédelni:

sajtmártásos lazac lett, amit teljesen korrekt III-II. osztályú étterem szintjén főztek meg.

Csaba később Magyarországon ismét tüdőembóliát kapott. Ekkor már tudta, mit kell tenni. Hívta a mentőt, ami elvitte egy jónak számító vidéki kórház sürgősségi osztályára. „Betoltak egy szobába egy szívinfarktusossal meg egy ismeretlen problémájú bácsival, és elmentek. Ott voltunk mindenféle emberi vagy gépi felügyelet nélkül. Ha valaki csendben kimúlt volna, az így járt. Olyan fél-egy óránként benéztek, hogy le kell-e valakit vinni a hullaházba, gondolom.

Az angol sürgősségin előbb tették rám a második EKG-t, hogy az elsőt levették volna, nehogy egy másodperc is kimaradjon, és az emberek váltása is hasonlóképpen történt.

Csaba végkövetkeztetése: nem szabad szidni a magyar orvosokat. Nagyon rendesek, olyannal is találkozott, aki nem fogadta el a hálapénzt, de ő mégis inkább Angliában szeretne beteg lenni.

Gyógyszerturizmus Izlandról

Tamás Izlandon él. Főleg az 5, a 3 és a féléves gyerekükkel járnak orvoshoz. „Az elsővel még minden megfázással elmentünk. Az orvos reakciója kivétel nélkül az volt, hogy várjunk 2-3 napot, és ha még akkor is lázas, akkor menjünk vissza. Emiatt ma már el sem megyünk, csak ha valamelyikük több napja dögrováson van.”

Lázcsillapítót csak egészen kicsi, 1 évnél fiatalabb gyerekek kapnak főképp kúp formájában, de amint lehet, szirupot javasolnak. Tamás tapasztalatai szerint a vírusfertőzésre hatástalan antibiotikumok helyett általában tüneti kezelést javasolnak. Ez Tamás szerint is jó szemlélet, de az az eredménye, hogy

az óvoda egész télen tele van taknyos, köhögő gyerekekkel, akik igyekeznek maguktól meggyógyulni, mert két hétig senki nem marad otthon velük.

Izlandon a magyar patikákhoz képest nagyon szegényes a gyógyszerkínálat. Orrcsepp Izlandon nem kapható egyévesnél kisebb gyereknek, pedig a szoptatásnál nem túl jó a bedugult orr, de nehezen beszerezhető a fürdetőkrém, a popsikrém és a testápoló, vagy a tápszer a tejallergiás gyereknek. Ha egyszer-egyszer felírtak antibiotikumot, nem tudtak probiotikumot beszerezni, így a gyógyszer azonnal tönkrevágta a gyerek bélflóráját, ellenszer viszont nem kapható. Tamásék hazautazásai így egyben gyógyszerturizmusnak is minősülnek: itthon rendszeresen feltankolnak a szükséges szerekből.

„Ami általánosságban tetszik az itteni rendszerben, hogy feleslegesen nem tömik az embert gyógyszerrel, még ha ennek lassabb gyógyulás is az ára. Viszont a magyar orvosokat szakmailag felkészültebbnek tartom, az izlandi rendszer például 4 vizsgálat után sem volt képes megállapítani egy tejfehérje-allergiát, amit otthon simán felismertek. Ez egyébként kicsit érthetetlen, az izlandi orvosok nagy része ugyanis Debrecenben tanul és diplomázik" – írta Tamás.

A holland nemzeti étel

Réka Hollandiában többször fordult meg háziorvosnál, aki ott az első és kikerülhetetlen pont. Bármilyen problémával csak és kizárólag hozzá lehet fordulni. Ez viszont szerinte általában túl nagy falat nekik. Nem ismernek fel minden betegséget, és hajlamosak elbagatellizálni dolgokat. Míg például otthon a fogamzásgátlót egy vizsgálat után a nőgyógyász írhatja csak fel, addig Hollandiában a háziorvos utalja ki, de megfelelő kórisme nélkül. Tehát megeshet, hogy az első alkalommal fogamzásgátlót szedő fiatal lánynak vagy nőnek komoly mellékhatásokkal kell megküzdenie. 

Réka terhessége első szakaszát még Magyarországon töltötte, ezután megdöbbenve tapasztalta, hogy Hollandiában alig végeznek el bármiféle vizsgálatot. Ott ugyanis általában a nők a „verlooskundige”-hez járnak, ami bábának fordítható. Ők súlyt és vérnyomást néznek, de például vizeletből cukrot nem. Mikor egy vélhető fertőzés miatt felkerestem őket, és kértem, hogy adjanak beutalót nőgyógyászhoz, megkaptam (vizsgálat nélkül), hogy biztosan gombás fertőzésem van, ne zaklassam az orvosokat. Apró dolgokkal az orvost ott nem illik zavarni.

Ha nincs az ember a halálán, akkor egyszerűen azt javasolják neki, hogy vegyen a drogériában paracetamolt. A paracetamol gyakorlatilag holland nemzeti étel.

A német alaposság és az oltószoba

Rékának komoly összehasonlítási alapja van, mert még várandóssága idején Hollandiából átköltöztek Németországba. „Az ottani nőgyógyász és csapata majdnem szívinfarktust kapott, amikor megtudta, milyen vizsgálatoktól estem el. Ott minden egyes látogatáskor néztek vizeletet, vasat, vérnyomást, súlyt, magzatszívhangot, és gyakran volt ultrahangos és fizikai vizsgálat is, ami talán ebben a formában meg túlzás is.”

„Emlékszem, amikor először voltam itt Németországban orvosnál, az első, ami teljesen meglepett, hogy az orvos emberként kezelt, nem betegként.

Bementem a rendelőbe, kezet fogott velem és bemutatkozott. Apróságnak tűnik és utólag én is nevetek magamon, de hihetetlen, mennyit számít. És ez aztán nem pénz kérdése.”

Réka végül egy teljesen átlagos állami kórházban szült teljesen átlagos betegbiztosítással, de úgy érezte magát, mint egy hotelben. A vajúdás során a bába segédkezett, az orvos csak a szülésre jött be. A pár napos kórházi tartózkodása során minden reggel bement a szobába egy nő felírni, hogy következő nap mit szeretne enni reggelire, ebédre és vacsorára.

Réka férjének egyes típusú cukorbetegségével Hollandiában nem foglalkoztak túlságosan. Érdemi segítséget ott nem kapott, az orvosok nem is értették, minek akar naponta négyszer-ötször cukrot mérni. Németországban ezt is profin kezelik. Inzulinpumpája van, és bármikor mehetne tanácsadásra, egymást segítő csoportokba. De Németországban sem minden arany, ami fénylik. A városban már csak annál a háziorvosnál volt hely, akinél még Réka is felkészültebbnek érezte magát. „Egyetlen lehetőségnek a mindenre-oltást látta, de egy teljesen átlagos bőrgombát nem vélt felismerni.” A gyermekorvosuk pedig ugyan nagyon készséges nő, de abszolút túlterhelt, így a futószalagozás miatt olyan érzése van az embernek, hogy talán átsiklott valami felett.

Ma már sok magyarországi gyermekorvosi rendelő várójában van játszósarok, Réka azonban egy érdekes dologra is felfigyelt. Az oltásokat a gyerekorvosuk egy külön oltószobában adja be, hogy a gyereknek ne fűződjön kellemetlen élménye az orvosi rendelőhöz, ami amúgy gyerekrajzokkal, játékokkal van tarkítva. Azzal egyébként Réka sem ért egyet, hogy ott nincsenek kötelező, csak ajánlott védőoltások.

Ami alapvetően más itt, mint otthon, hogy a megelőzésre sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek. Az egészséges táplálkozást, mozgást propagálják, a biztosítok sokszor fizetnek bizonyos kurzusokat, például szülés utáni intimtornát, pilatest vagy fitneszedzést. 

Olaszország: antibiotikum-készletek otthon

Zalán tíz éve él Észak-Olaszországban, mióta megszületett gyermekük. Miután a gyerek szerencsére nem beteges, csak a rutin gyerekorvosi ellátást tapasztalták meg. Ez többé-kevésbé ugyanúgy néz ki, mint Magyarországon. Talán a leglényegesebb különbség az, hogy

az olasz házi gyermekorvosok tényleg csak a nagyon egyértelmű és egyszerű eseteket látják el (meg kiállítják a sportorvosi igazolást). Már egy magasabb lázzal is azonnal a kórház gyerekügyeletére küldik az embert.

Párszor jártak a kórházban is. Ott barátságosak és segítőkészek, sok a láthatóan afrikai orvos.

Szembeötlő, hogy torokgyulladás esetén mindig kérnek torokkenet-gyorstesztet Streptococcusra. Antibiotikumot csak akkor javasolnak, ha a kenet pozitív. Gyakran már a gyermekorvosnak is van gyorstesztje, ekkor az eredmény megvárható, amúgy kb. 12 euróért megcsináltatható magánlaborban, az eredményt pedig megküldik SMS-ben. Ettől függetlenül a világ legtermészetesebb dolgának számít, hogy mindenkinek van otthon készenlétben antibiotikuma. Az orvosi utasítás legtöbbször úgy szól, hogy ha pozitív a teszt, adják be a szirupot, és a beteg kap egy receptet is, hogy feltöltse az otthoni készleteit. További érdekesség, hogy gyakran használnak elektromos porlasztót gyógyszerbevitelre mind gyerekeknek, mind felnőtteknek. Eddig köhögés esetén mindig írtak fel olyan szereket is, amiket fiziológiás sóoldatban oldva kellett inhalátorral bevenni.  

Belgium: engedélyt kért az orvos a betegtől

H. szerint Belgiumban van a világ egyik legjobb egészségügyi rendszere. Neki is az volt a legmeghatározóbb tapasztalata, hogy az orvos partnernek tekintette. Egy kezeléssorozat során eljutottak egy olyan pontra, mikor azt mondta az orvos: van egy eljárás, ami elavultnak számít, sokan nem is csinálják már, de ő azt tapasztalta, hogy vannak esetek, amikor mégis működik, és szerinte nála működhet. Majd elmondta, hogy mi szól mellette és ellene, mik a veszélyei. „A végén pedig engedélyt kért, hogy az esetemet (természetesen név nélkül) belevegye a tanulmányba, amit éppen akkoriban írt.”

Magyarországon soha nem találkoztam azzal, hogy ennyire részletes felvilágosítást kaptam volna bármiről, vagy engedélyt kértek volna ahhoz, hogy a rólam szóló dokumentációt felhasználják.

A kezeléssel kapcsolatban az volt még megdöbbentő, hogy kevesebbet fizetett bizonyos gyógyszerekért Belgiumban piaci áron, mint hasonló helyzetben lévő ismerősei fizetnek Magyarországon ugyanazért a tb-támogatott gyógyszerért.