Moszkvának köze volt a montenegrói puccskísérlethez
Az orosz állami intézményeknek is közük volt a 2016 októberében megkísérelt montenegrói puccshoz, mondta Milivoje Katnic a Prva TV-nek adott interjújában, írja az MTI. A podgoricai hatóságok húsz szerb férfit fogtak el még 2016 őszén, akik állítólag azt tervezték, hogy a parlamenti választás napján betörnek a parlamentbe és megölik Milo Djukanovic akkori miniszterelnököt.
Katnic szerint
Az akció célja oroszbarát pártokat hatalomra juttatása lett volna, ugyanis a jelenleg is kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártja (SZDP) NATO-tagságra törekszik, amit sem az oroszbarát ellenzékiek, sem Moszkva nem néz jó szemmel. Sőt, az ellenzékiek szerint az egész puccsot a SZDP rendezte meg, hogy a megfélemlített szavazók így a NATO-barát pártokra adják a voksukat.
Orosz állami intézményekhez vezetnek a szálak
Katnic állítása szerint a puccskísérlet előkészületeit Eduard Sismakov, feltétezett orosz katonai kém hangolta össze, aki Eduard Sirikov névre kiállított útlevéllel utazott be Szerbiába. Ilyen dokumentumot pedig csak bizonyos orosz állami szervek tudomásával lehet kiállítani.
Moszkva tagadja a vádakat, szerintük az állítások abszurdak és felelőtlenek, ráadásul semmilyen bizonyíték nincs rájuk. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Oroszország sem eddig, sem pedig a jövőben nem fog beleavatkozni más országok belügyeibe. Különösképp igaz ez Montenegróra, hisz remek viszonyt ápolnak.