Megtört apát vagy egy gyerekgyilkos szörnyeteget hagytak meghalni rács mögött?

• "Billy Wayne Cope kegyetlen és önző egyén volt, aki saját beteg vágyait a lánya jólléte, boldogsága és végső soron az élete elé helyezte. Kizárólag a két életben maradt lányát sajnálom. Ahogy a nővérüknek, Amandának, nekik is szenvedést okozott. Miközben biztos vagyok benne, hogy békével fogadják a halálhírét, nem tudják nem gyászolni az apát, akit megérdemeltek volna".
• "Azokban az években, amíg képviseltük Billyt, mindvégig udvarias volt, derűlátó, tele hittel, és ilyen is maradt az elítélése utáni hosszú években is. Az, hogy képtelenek voltunk megvédeni ettől a sorstól, életünk és pályafutásunk egyik legnagyobb csalódása."

Két reakció az 53 éves Billy Wayne Cope halálára, aki két hete, 53 éves korában, természetes halállal halt meg egy dél-karolinai fegyházban. Az első az ügyészé, Kevin Bracketté, aki 2004-ben elérte, hogy a férfi élete végéig rács mögé kerüljön. A másik a Cope mögött felsorakozott ügyvédi csapaté, akik bő egy évtizeddel később is hisznek védencük ártatlanságában, és ha a bíróságok előtt kudarcot vallottak is, Amerikában tömegeket tudtak maguk mellé állítani, meggyőzni az igazukról. Ők most egy ártatlanul meghurcoltnak hitt apát gyászolnak.

Nyomor a Rich Streeten

Billy Wayne Cope az ezredfordulón egy mocskos, túlzsúfolt, rendetlen házban élt a dél-karolinai Rock Hill szegények laktak környékén feleségével, Mary Sue-val és három lányukkal, a 12 éves Amandával, a 11 éves Jessicával és a 7 éves Kaylával. A nagydarab, bő 175 kilós férfi számítógépes elektronikát tanult, közben részmunkaidőben, ételfutárként dolgozott. Mary Sue éjszakánként takarítani járt. A számláikat alig tudták fizetni.

A házuk - az ironikus módon valaki által - Rich Street névre keresztelt utcában még mindig jobb volt, mint az előző otthonuk, a lerobbant mobilház, ahonnan két évvel korábban a gyermekvédelmisek elvitték átmeneti állami gondozásba a lányokat, és vissza sem adták őket, amíg a szülők nem vettek részt tanácsadáson, és nem teremtettek élhetőbb állapotokat.

A takarót hibáztatta

2001. november 29-én este az anya szokás szerint elment dolgozni. Cope egyedül maradt otthon a gyerekekkel. A legkisebb lány időben lefeküdt, a két nagyobb sokáig fennmaradt matekleckét írni. Másnap hajnali hat órakor telefonhívás érkezett a 911-re a Cope-házból. Billy telefonált azzal, hogy holtan találta Amandát az ágyában. Azt mondta, tragikus baleset történt, a kislány, aki sokat forgolódik álmában, megfojthatta magát a takaró egy darabjával, ami álmában a nyakára tekeredett.

A kiérkező rendőröknek és mentőknek hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egészen más történt. A gyereket brutálisan megerőszakolták, ütlegelték és megfojtották. Billy Cope-ot bevitték kihallgatni. Az első nap végig tagadta, hogy köze lenne a bűntényhez, és maga kérte, hogy vessék alá hazugságvizsgálatnak. Ez a következő nap délelőttjén meg is történt. 

A vallomását - kisebb eltérésekkel - ezután még háromszor megismételte: volt, hogy saját kezével leírta, volt, hogy a helyszínen magyarázta, mutogatta el a rendőröknek, mi történt, és ezt videóra is vették.

Az esküdteket meggyőzte a vád

Az igazságügyi szakértői vizsgálat azonban nem Billy Cope nyomait találta meg a holttesten, hanem egy másik férfiét, egy bizonyos James Sandersét. Sanders spermája volt a kislány bugyiján, a nyála a mellén, és egy harapásnyom is tőle származott. Csakhogy Cope egyik beismerő vallomásában sem tett említést semmiféle másik férfiról. Utólag pedig megtagadta a beismerő vallomásait, azzal állt elő, hogy nem mondott igazat, csak a nyomás alatt tört meg, és teljes mértékben ártatlan Amanda halálában.

A tényleges döntés Billy Cope sorsáról 2004-ben született meg: az esküdtszék bűnösnek találta, és még csak különösebben nagy fejtörést sem okozott nekik, úgy öt óra alatt dűlőre jutottak. Sanderst és Cope-ot egyaránt bűnösnek mondták ki a gyerek megerőszakolásában és meggyilkolásában, és mindkettejüket életfogytiglani börtönre ítélték.

Cope ügyvédeinek jogi természetű próbálkozásai sorra kudarcot vallottak. 2013-ban az állami fellebbviteli bíróság helybenhagyta az eredeti, 2004-es ítéletet, a legfelsőbb bíróság pedig 2014-ben megtagadta, hogy foglalkozzék az üggyel. De időközben, ahogy teltek az évek, Billy Cope elítélése hírhedtté és ezzel együtt igazán megosztóvá Amerika-szerte. Ez a makacs ügyvédeken múlott, de főként egy kétórás, Dateline című televízióműsoron, amelyet az NBC vetített 2010 nyarán.

Egy tévéműsor volt a fordulópont

A tévések több évnyi munkát pakoltak ebbe a produkcióba, amely - részben önhibájukon kívül, miután a vád képviselői elzárkóztak attól, hogy nyilatkozzanak nekik - a védelem narratíváját közvetítette, mégpedig rendkívül meggyőző módon, és tömegekben ültette el a kételyt az ítélettel kapcsolatban.

Ha szegény vagy, jelentéktelen, hatalom nélküli, hogyan néz ki az igazság a Rich Street 407-es szám alatti házból?

- a Dateline-műsor szerint ez volt a központi kérdés, amit fel kellett tenni.

Az ügyész nem hagyta magát

Billy Cope mögött hangos tábor sorakozott fel valódi igazságszolgáltatást követelve. A Facebook-csoportjuk ma is aktív, a helyi lapban nemrég érzelmes gyászjelentést jelentettek meg a "gyengéd és nagylelkű apáról", aki "mindent elveszített".

Eközben az ügyészség megelégelte a rá zúduló népharagot az ártatlanságot sulykoló Dateline-műsor miatt, és Kevin Brackett szokatlan lépésre szánta el magát. Az ügyész fogta magát, és egy honlapon nyilvánosságra hozta a per valamennyi anyagát, bizonyítékát, a teljes tárgyalási jegyzőkönyvtől kezdve Cope helyszíni videó-vallomásán át az eredeti 911-es telefonhívás hangfelvételéig, talán csak a holttestet megmutató fényképeket nem tette közzé. "Nekem nincs egymillió dolláros költségvetésem, hogy előálljak egy remekbe szabott termékkel, mint a Dateline. Csak én vagyok, egy kamera, néhány elkötelezett kolléga és az igazság. Tetszenek az esélyeink" - írta Brackett a honlap beköszönőjében.

A Dateline-műsor leirata és az ügyész honlapja segítségével összegyűjtöttük, mik a bűnügy kulcsai.

A 911-es hívás

Cope-ra rossz fényt vetett rögtön az első alkalom, amikor kommunikálnia kellett a hatósággal. Feltűnően furcsán beszélt egy olyan apához képest, aki az imént fedezte fel, hogy a lánya holtan fekszik az ágyában. Nem feldúltnak, inkább érzelemmentesnek tűnt, és bizarr volt a szóhasználata. Azt mondta Amandáról, "hideg, mint egy uborka". Nem véletlen, hogy a végső vádbeszéd alatt még egyszer lejátszotta ezt a hívást az ügyész az esküdteknek, azzal a megjegyzéssel, hogy Cope olyan hangnemben beszél, mintha csak pizzát rendelne.

A kihallgatás

A Dateline-nál összeszámolták: Billy Cope a kihallgatás kezdetén összesen 650-szer tagadta, hogy bűnös lenne. Ugyanakkor a kihallgatás nem volt kegyetlenül hosszú, 4 órája tartott, amikor félbeszakították, hogy Cope kérésének megfelelően bevethessék a hazugságvizsgálót, ami után 180 fokos fordulatot vett az ügy.

A védelem szerint Cope nem bírta tovább a nyomást azután, hogy azt mondták neki, megbukott a hazugságvizsgálaton. Elkezdte megkérdőjelezni saját magát, és szerette volna, ha végre békén hagyják a rendőrök, ezért kezdett el olyasmiket mondani, amik nem történtek meg, érveltek.

Az ügyésznek erre az volt a válasza: nincs az az apa, aki így reagálna. Azt mondta: egy ártatlan ember előbb vágná pofán a rendőrt, és üvöltene rá, hogy keresse meg az igazi gyilkost, mintsem hogy hamisan beismerje a saját lánya megerőszakolását és megölését.

Cope mellett a kihallgatásakor nem volt ott a neki kirendelt ügyvéd. A férfi írásban utasította vissza, hogy beszélni akarna az ügyvéddel. A védelem utólag azt mondta: fenyegetéssel vették rá Cope-ot a cetli aláírására.

A beismerő vallomások

A beismerő vallomások megrázóan képszerűek és részletesek, de részletekben vannak különbségek közöttük. A videóra vett helyszíni vallomáskor, csakúgy, mint a 911-es telefonnál, Cope meglehetősen szenvtelennek tűnt, és készségesen megmutatta, hogyan ugrott rá az ágyon fekvő lányra. A beismerés - vallomásonként kisebb eltérésekkel - úgy hangzik, hogy Billy Cope már egy ideje, október óta éjjelente bejárogatott a lánya szobájába, és szexuálisan molesztálta. A gyilkosság éjszakáján rémálomra ébredt fel hajnalban, de ébren is tovább hallott valami gúnyos női kacagást. Felkelt, bement Amandához, és nem fogva fel, hogy a lánya fekszik ott, rátámadt a női alakra. Ráugrott, fojtogatta és egy partvisnyéllel megerőszakolta. Aztán amikor ráeszmélt, mit tett, visszahúzta rá a ruháját, és megpróbálta úgy elrendezni a takarót, mintha abba gabalyodott volna vele. Végül visszafeküdt aludni, és ébredéskor reménykedett benne, hogy az egész csak egy rossz álom volt.

A védelem szerint amit Cope előadott, a hamis beismerés klasszikus esete. Szereztek egy szociálpszichológust, egy bizonyos Saul Kissint, akinek ez a szakterülete. Ő tanúskodott is a bíróságon, de azt nem engedték meg neki, hogy részletesen beszéljen más, konkrét hamis beismeréses esetekről. A Dateline-műsorban ezt úgy állították be, mintha teljesen a szakértőbe fojtották volna a szót, de ez így nem igaz, több mint száz oldalnyi jegyzőkönyvet tesz ki Kissin vallomása. A hamis beismerés vallomás jelenségéről általánosságban beszélhetett. Közben viszont az ügyésznek egy mellékes kérdésben sikerült sarokba szorítania. Elismertette vele, hogy nem mondott igazat, amikor letagadta, hogy ő ajánlott poligráf-szakértőt az ügyvédeknek. Az ügyész szerint ezzel Kissin el is veszítette a szavahihetőségét az esküdtek szemében.

A poligráf

És ha már a poligráfnál tartunk: a védelem tehát egy saját szakértőt bízott meg Cope eredeti hazugságvizsgálatának újraelemzésére. Ez a szakértő, Charles Honts azt állította, hogy a hatóság által felkért eredeti szakértő rosszul értékelte ki az eredményt, és Billy Cope nem is hazudott, amikor tagadta a gyilkosságot. Az ügyészség viszont azzal érvelt, hogy Honts korántsem mondható pártatlannak. Megszerezték az emailt, amiben Cope ügyvédje felkérte a munkára Honts-t, és a levélben elég konkrét feladat szerepelt, nem pedig felkérés egy független, friss szemű újraelemzésre. "Szükségem van valakire, aki helytelen poligráf-használatról tud tanúskodni. Tud nekünk segíteni?"- így szólt a kérdés a levélben.

De kicsoda egyáltalán Sanders?

A férfi, akinek a DNS-ét megtalálták a holttesten, csupán hat héttel a gyilkosság előtt szabadult a

börtönből, és költözött mindössze két háztömbnyire, 5 percnyire Cope-éktól. James Sanders 42 éves volt ekkor, és 20 évre visszanyúló priusszal büszkélkedhetett. Addigra már 11-szer ítélték el, betörés, rablás, ilyesmik miatt, az életének úgy felét rács mögött töltötte.

Sokáig hihette azt, hogy megússza, amit Rock Hillben Amandával tett. Csak 11 hónappal a gyilkosság után tartóztatták le más, a környéken elkövetett támadások miatt. Ekkor vettek tőle DNS-mintát, és fedezték fel az egyezést a kislány holttestén talált nyomokkal. Sanders letartóztatása után az apa ügyvédei szerint az lett volna a logikus lépés a rendőrök részéről, hogy elengedik Billy Cope-ot. Ehelyett született meg a hatóságoknál az az elképzelés, hogy a két férfi összejátszott, és együtt követték el a bűncselekményt.

Hogy került Sanders a házba?

Ami egyértelmű tény, hogy erőszakos behatolásnak nem találták nyomát, az ajtót nem feszítették fel, az ablakot nem törték be. A vád szerint azért nem, mert Cope egész egyszerűen beengedte a házba Sanderst. A védelem szerzett egy szakértőt, aki azt mondta a bíróságon, hogy a Cope-ház ajtajának zárján erőszakoskodás nélkül, egy egyszerű bankkártya segítségével is ki lehetett fogni, de ezt a vád vitatta.

Sanders sorozata

Cope ügyvédei kiderítették, hogy az Amanda halála utáni időszakban Sanders több nőt is megtámadott a közelben. Négy ilyen eset is volt, a támadás mindig éjjel történt, Sanders egymaga volt, és nem történt erőszakos behatolás a házakba. 

Az állami fellebbviteli bíróság 2013-as végzésében viszont 3-2 arányban a bírónak adott igazat ebben, és meg is indokolta, miért: a többi Sanders-féle bűncselekmény szerintük nem hasonlított eléggé az Amanda ellen elkövetetthez. Bár kétségkívül vannak hasonlóságok, a különbségeket fontosabbnak látták: a többi esetben nem gyerek volt az áldozat, nem történt anális behatolás, nem használt az elkövető idegen tárgyat, nem tisztogatták le végül az áldozatot, és a támadás nem okozott halált.

DNS és más nyomok

Amanda holttestén csak Sanders nyomait találták meg, de az ügyészség szerint ebben nincs semmi meglepő, mert az apa tárgyat használt az erőszakhoz, egyébként távolabb állt, miközben maszturbált. Cope egyébként szinte rögtön figyelmeztette a nyomozókat, hogy a bőrdarabkáit esetleg megtalálhatják majd a kislány körme alatt, mert - állítása szerint - előző este a gyerek megvakargatta a hátát. Ennél fontosabb, hogy egy szakértő szerint a kislányon olyan sérülések voltak, mintha egy 150 kilónál súlyosabb férfi térdelt volna rajta. Cope azóta a börtönben durván lefogyott, de a gyilkosság idején 175 kiló volt. Sanders csak 100.

A partvison, amellyel az erőszakot elkövették, ott kellett volna maradjon a kislány DNS-e, de hiába vizsgálták meg a házban talált összes partvist, egyiken sem találtak semmit. A védelem szerint ez is azt bizonyítja, hogy Billy Cope beismerése hamis volt, csak egy kitalált történet. A vád szerint viszont az apa egyszerűen csak megszabadult a partvistól, amit egyébként elég specifikusan körülírt a vallomásában (kék, fanyelű).

Ujjlenyomatot egyáltalán nem rögzítettek a rendőrök a házból, és más tárgyi bizonyítékokat is figyelmen kívül hagytak, mint például az anya pénztárcáját, ami Amanda ágyán hevert, rótta fel a védelem. A tárcának azért lett volna jelentősége, mert Sanders szokása volt lopni a megtámadott nőktől. Az ügyész elismerte, hogy ebben hibáztak, de szerinte nem lett volna túl nagy jelentősége a tárcának amúgy sem.

A Sanders-Cope viszony

A bíróságok viszont arra az álláspontra helyezkedtek: igaz, hogy közvetlen bizonyíték nincs erre, de közvetett viszont bőven van, és ez elegendő. Ilyen momentum például, hogy a házban uralkodó rettenetes rendetlenségben segítség nélkül egy idegen behatoló nem tudott volna keresztülvágni Amanda szobájáig.

Sanders lényegében meg sem mukkant a tárgyaláson.

Az ügyész a vádbeszédben ezt az egyszerű logikai lépést ajánlotta az esküdtek figyelmébe: ha külön-külön Sandersről és Cope-ról is bebizonyosodik, hogy bűnösök, akkor csakis együtt követhették el a tettüket. Márpedig az ügyész szerint Sanders bűnösségéről a DNS-bizonyíték miatt nem lehet vita, de Cope-nál is akad még pár dolog a beismerő vallomásán túl is. Például az, hogy ha nincs ott a bántalmazásnál, miért beszélt volna éppen partvisnyéllel elkövetett erőszakról. Akkor még nem mondta neki senki, hogy a nyomozók már tudják: a lány sérüléseit biztosan idegen tárgy okozta.

De az is Cope szerepét bizonyítja a vád szerint, hogy a kislányt úgy-ahogy visszaöltöztették, sőt, letisztogatták a támadás után. Egy idegen, besurranó támadó, Sanders egymaga nem valószínű, hogy bajlódott volna ezzel, kockáztatva, hogy felébrednek a háziak, és rajtakapják.

Az ügyész erre kétféle választ tudott adni. Az egyik gyengébb, úgy szól, hogy ha az ember felkínálja egy másik embernek a lányát, az még rosszabb, mintha maga bántalmazta volna, nehezebb ezt bevallani. A másik válasz meggyőzőbb: Cope a beismeréseiben elkezdett megágyazni egy olyan védekezésnek, hogy nem volt beszámítható, ezért beszélt rossz álomról meg arról, hogy nem volt eszénél. Ez a védekezés azonban már nem állhatott volna meg, ha kiderül, hogy egy másik elkövetővel működött együtt.

Nem apa, csak Billy

Billy Cope felesége néhány héttel a férj őrizetbe vétele után meghalt, a két kisebb gyerek előbb állami gondozásba, később nevelőszülőkhöz került. A lányok gyűlölik az apjukat, nem is hajlandóak apának nevezni, csak Billyként utalnak rá. A bíróságon azt vallották: őket is verte és molesztálta.

A Dateline-műsor nagyon felzaklatta őket, egyikük az NBC oldalára dühös kommentet is írt. Miután 2014-ben Billy Cope utolsó jogi próbálkozása is kudarcot vallott, írásos nyilatkozatot küldtek a Rock Hill Herald nevű helyi lapnak. Azt írták:

Az elmúlt 13 évben Billy egy sor hazugságot mondott, amikből ő jött ki áldozatként. A világ elfelejtette, hogy egy 12 éves gyerek életét vesztette. Ő az áldozat.