Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

A több órás repülőút alatt állniuk kellett

2017.02.26. 14:07

Vizsgálat indult, miután pakisztáni lapok megírták, hogy a PIA állami légitársaság egyik gépe álló utasokkal repült Karacsiból Szaúd-Arábiába, írja a Guardian. A gép már tele volt, de állítólag a személyzettel együtt 409 ülőhelyes gépen további hét embert engedtek fel kézzel írt beszállókártyákkal.

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Bloomberg

A pakisztáni lapok szerint ezek az utasok helyet kerestek maguknak felszállás közben, de végül állniuk kellett. A számítógépes utaslistában a plusz utasok nem jelentek meg.

A megengedettnél több utas szállítása a biztonsági előírások súlyos megszegését jelenti, mivel az extra utasoknak oxigénmaszk sem jutna, illetve szükség esetén a repülőt is nehezebben lehetne evakuálni.

Anwar Adil pilóta azt mondta, hogy csak felszállás után értesült a plusz utasokról, akkor pedig már üzemanyagot kellett volna kiengednie, hogy biztonságosan leszállhasson.

A PIA légitársaság szóvivője azt mondta a BBC-nek, hogy belső vizsgálatot indítottak, és annak végén megteszik a szükséges lépéseket.

2013-ban azért került be a PIA a hírekbe, mert egy pilótájukat letartóztatták Leedsben, miután alkoholos állapotban próbált felszállni egy 180 utast szállító géppel. A veszteséges állami légitársaságot Navaz Sarif miniszterelnök tavaly megpróbálta privatizálni, de a parlament ebbe nem ment bele.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?