Nagyon inog Fillon elnökválasztási indulása
További Külföld cikkek
- Csaknem ezer halálbüntetést hajtottak végre Iránban egy év alatt
- Orbán Viktor osztrák szövetségese megerősítette, kivel tervez koalícióra lépni
- Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra
- Radikális váltás Németországban: a bűnözőket és terroristákat a lehető leggyorsabban kitoloncolják
- A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél
Felfüggesztette Francois Fillon elnökjelölti támogatását az eddig mögötte álló Demokraták és Függetlenek Szövetsége (UDI), az egyre súlyosabbá vált botrány miatt, amely szerint az előválasztáson meglepetésre a jobbközép elnökjelöltjévé lett egykori kormányfő felesége néhány év alatt 830 ezer euró fizetést vett fel férje parlamenti asszisztenseként – valójában azonban érdemi munka nélkül: a walesi születésű Penelope Fillonnak parlamenti belépője sem volt.
Az ügy miatt március 15-ére bíróságra beidézett Fillon gyilkos támadásnak minősítette az eljárást, amelynek vége az lehet, hogy Sarkozy egykori kormányfőjét közpénzek elsikkasztásával vádolják meg.
Fillon egyelőre kitart és támogatóit ellenállásra szólította fel. A politikus szerint az ártatlanság vélelmét is sutba dobta a bíróság, és a sajtó, hogy ezzel is befolyásolják a választást. Különösen az időzítésért neheztel: az idézés két nappal azelőttre szól, hogy a jelöltek hivatalosan is bejelentkezhetnek az elnökválasztásra, amelynek első fordulója április 23-án lesz.
A 62 éves Fillon nagy esélyesnek tűnt, hogy a népszerűtlenné vált szocialista Francois Hollande-ot váltsa az államfői poszton. Az előválasztáson Nicolas Sarkozyt és Alain Juppét is maga mögé utasította, négymillió szavazatot besöpörve.
A szocialisták – jóval kisebb érdeklődés mellett megtartott – előválasztásán szintén meglepetésgyőztes Benoît Hamon ugyan még nem előzi meg, de a felmérésekben így is csak a harmadik helyre került: előtte van a volt szocialista miniszter, a saját pártot alapított centrista Emmanuel Macron és a nacionalista Marine Le Pen is. Macron most a végső győzelem esélyesének is tűnhet, a második fordulóban ugyanis Le Pen a felmérések szerint nem tudja megszerezni a többséget.
Igaz, a Nemzeti Front vezetőjének hasonló ügy miatt fájhat a feje: ő az Európai Parlament képviselőjeként adott közeli ismerősének, Catherine Griset-nek biztosított fizetést. A nő feladata Le Pen képviselői irodájának vezetése lett volna, ám a parlament szerint Brüsszel és Strasbourg helyett inkább Párizsban dolgozott a Nemzeti Front központjában. Az EP azt követelte, Le Pentől, fizesse vissza a 300 ezer eurót, amit a pártelnök egyelőre elutasít.
A Republikánus Párt – a korábbi UMP, amely az új nevet 2015-ben Sarkozy javaslatára vette fel – egyelőre Fillon mögött áll, de kérdés, neki mernek-e vágni az elnökválasztásnak egy olyan jelölttel, aki egy jól kommunikálható, bonyolult körülmények ismerete nélkül is érthetővé tehető ügyben érintett. Másrészt legalább ennyire kockázatos lenne a pártnak ilyen kevéssel a választások előtt új jelöltet elővennie.