Brüsszelben felfedte magát egy magyar álcivil szervezet

2017.04.26. 14:41 Módosítva: 2017.04.26. 15:59

Az Európai Parlament képviselői élőben is megismerkedhettek a magyar álcivil szervezetek ügyével, szerdán egykor ugyanis tüntetést tartott Brüsszelben a CÖF. Az álcivil szervezet a kormány propagandáját toló békemenetekről ismerhető. Legutóbb azzal kerültek a hírekbe, hogy vezetőjük elismerte, a Fidesz támogatásából, azaz közpénzből működnek.

Az álcivilek az EP előtt azt skandálták, hogy „ria-ria-Hungária”, és a Himnuszt is elénekelték. A CÖF elnöke két kormánypárti médiumnak adott interjút.

Csizmadia László az M1-nek és az Echo tévének elmondta, hogy  a népszavazáson 3,4 millió ember foglalt állást a gazdasági bevándorlók és a terroristák ellen. Csizmadia szerint azért is jöttek, hogy megakadályozzák, hogy Soros György „pénzuzsorás” meghatározza Európa sorsát.

Nem tudtak külföldiül, nem értették, mit akarnak a rendőrök

A tüntetésen harminc-negyvenen lehettek. A tüntetés vezetői információink szerint repülővel utaztak Brüsszelbe, ezzel valóra vált az a kormánypárti vízió, hogy egy álcivil szervezet repülőkkel utaztatja a tüntetőit.

A tüntetőket a rendőrök nem sokkal később elküldték, mert nem volt engedélyük. A Hvg.hu szerint a rendőrök csak nehezen tudták megértetni velük, hogy miért kell elhagyniuk a teret, a tüntetők ugyanis nem beszéltek külföldiül.

A CÖF-fel párhuzamosan kétszer annyian tüntettek a CEU mellett. Ők maradhattak, mivel bejelentették tüntetésüket.

A CÖF-öt amiatt utaztatták ki Brüsszelbe, mert az Európai Parlament szerdán foglalkozik a magyarországi helyzettel, többek közt a lex CEU-val is. A CÖF egyébként olyan szinten összefonódik a kormánnyal, hogy a külföldi nagykövetségeknek kormányutasításra kell partnereket keresniük az álcivileknek.