Az iraki erők napokra vannak Moszul visszafoglalásától, mondta az iraki hadsereg vezérkari főnöke a BBC-nek. Othman al-Ghanimi tábornok azt mondta, hogy reményeik szerint még a Ramadán május 26-i kezdete előtt sikerül legyőzniük az Iszlám Állam harcosait a városban.
Azt mondta, hogy a város északi részén nyomultak előre az elmúlt hetekben. Az IS harcosai autóbombákkal és orvlövészekkel próbálták hátráltatni az iraki katonákat.
![2017-05-11T112617Z 539520633 RC184606BD60 RTRMADP 3 MIDEAST-CRIS](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1693/16938/169384/16938418_4b18c7e05070ae348811decba85c3ee0_wm.jpg)
A kormányerők még tavaly októberben indították meg az offenzívát a szunniták legnagyobb városának visszafoglalására. Az Iszlám Állam 2014-ben foglalta el Moszult.
Az iraki erők januárban már visszaszerezték a város keleti felét. A becslések szerint az Iszlám Államnak még ezer fegyverese lehet a nyugati részen, ahol 450 ezer civil rekedt.
Tudósítónk ott járt Moszulban
Eljutottunk az ISIS-től frissen felszabadított városrészbe, ahol ünneplő lakók helyett gyilkos drónok fogadtak minket.
A lakók inkább csak zárt ajtók mögött meséltek a nyilvános kivégzésekről, európai fegyveresekről és az őrült törvényekről.