Ferenc pápa és Donald Trump először találkozott a nagy beszólogatások után
További Külföld cikkek
- Meghalt a brit szexguru, aki milliókat világosított fel a nemi együttlétről
- Vörös listára helyezhetik az Interpolnál a Magyarországra menekült lengyel miniszterhelyettest
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
A Vatikánba utazott Donald Trump amerikai elnök, akit szerda délelőtt Ferenc pápa fogadott. A protokollszerű találkozó azért nevezhető pikánsnak, mert korábban, az amerikai választási kampányban elég heves szócsata zajlott a pápa és Trump között.
A pápa akkor emelte fel a szavát Trump ellen, amikor a republikánusok jelöltje egyértelművé tette, hogy falat akar építeni a mexikói határra. A pápa szerint „az az ember, aki csak falak építésére gondol... és nem a hidak építésére, nem keresztény”. És hogy ilyesmi „nincs az evangéliumban”.
Trump rögtön visszalőtt a pápára azzal, hogy ő egy „jó keresztény”, és egyébként sincs joga egy kereszténynek megítélnie egy másik keresztény hitét, illetve „szégyenletes” a pápa viselkedése. Trump egyik fő kampánytanácsadója még tovább ment, és egyenesen álszentnek nevezte Ferenc pápát, mivel a Vatikán is falakkal van körülvéve.
Később azt is mondta Trump, hogy „majd ha az Iszlám Állam megtámadja a Vatikánt”, akkor a pápa azt fogja kívánni, hogy bárcsak Trump lenne az amerikai elnök.
Ilyen előzmények után ment tehát az amerikai elnök a pápához, aki előzetesen annyit mondott: „Sohasem ítélek meg egy embert anélkül, hogy meghallgatnám. Ezt kell tennem. Meghallgatom, és majd megmondom, hogy mit gondolok.”
Ferenc pápa hangsúlyozta, minden helyzetben az a legfontosabb, hogy „keressük a be nem zárt ajtókat. Lépésről lépésre kell haladni.”
A pápa ajándékba adta egy körlevelét
Találkozásukkor az amerikai elnök a helyszínen tartózkodó újságírók beszámolója szerint azt mondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy találkozhat a katolikus egyházfővel. A pápa ekkor csak annyit mondott, hogy "Isten hozta!".
A közös fotózás után elvonultak a magánbeszélgetésre. A találkozó az elnöki találkozókra előírt húsz perces vatikáni protokollidőnél hosszabb, mintegy harminc perces volt, ami szívélyes találkozóra utal.
Utána Trump bemutatta Ferencet kísérete tagjainak, majd egy újabb fénykép készült, amelyen Trump felesége, Melania, Ivanka nevű lánya és veje, Jared Kushner is szerepelt.
Ferenc pápa ajándékba adta az amerikai elnöknek első önálló körlevelét, a klímaváltozásról szóló Laudato Si (Áldott légy!) címűt, újévi békeüzenetének egy példányát és egy olajágat ábrázoló medált - közölte a Vatikán.
Az AP amerikai hírügynökség szerint ezek az ajándékok bizonyos fokig Ferenc pápaságának és prioritásainak meghatározó jelképei, és éles ellentétben állnak Donald Trump politikájával és kampányígéreteivel, különösen a környezetvédelemmel és a jövedelemegyenlőtlenséggel kapcsolatban.
Trump könyveket adott
Trump ajándéka egy nagy kék dobozban volt. Az elnök azt mondta a néhai amerikai fekete polgárjogi harcosra utalva: "Könyvek Martin Luther Kingtől. Úgy gondolom, tetszeni fognak önnek, remélem."
Az újságírók észrevették, hogy Ferenc pápa nagyon figyelmesen fogadta a szlovén származású Melania Trumpot, és elmondta neki, mennyire kedvel egy szlovén édességet, a poticát.
Donald Trump római látogatásának idejére kiemelt biztonsági készültséget léptettek életbe: a római tömegközlekedés egyes járatainak útvonalát már kedd reggeltől módosították. Szerdán Vatikánváros környékét és Róma belvárosát majdnem teljesen lezárják a járműforgalom előtt, és a gyalogosok is csak biztonsági kapukon juthatnak be – jelentette az MTI. Trump szerdán egy óra után utazik el Rómából Brüsszelbe.