Edit
9 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Megkezdődött az Iszlám Állam fővárosának visszafoglalása

2017.06.06. 14:23

A Washington vezette szövetségesek által támogatott arab-kurd Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szervezet megkezdte a hadműveletet Rakka visszafoglalására az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől. Az Egyesült Államok vezette koalíció úgy tudja, hogy 3-4 ezer dzsihadista sáncolhatta el magát a török határtól mintegy 90 kilométerre található Rakkában.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet közlése szerint az SDF támadást indított hajnalban az IS szíriai fellegvárának számító város keleti részén található al-Maslab körzet, illetve a 17. hadosztály bázisa ellen a város északi peremén. A rohamot éjszakai légicsapások előzték meg, amelyekben egyes források szerint tizenketten, más források szerint huszonegyen vesztették életüket. Az áldozatok között nők és gyerekek is vannak.

A demokratikus erők szóvivője, Talal Szilo a Reuters hírügynökségnek telefonon úgy nyilatkozott, hogy már hétfőn elkezdődött a hadművelet, és az SDF katonái a város északi, keleti és nyugati részén indítottak támadást. A felkelők heves harcokra számítanak, mert Szilo szerint az Iszlám Állam dzsihadistái akár életük árán is megvédik fővárosukat. A SANA szíriai állami hírügynökség úgy tudja, hogy számos család csónakokon menekül az Eufráteszen át a közelgő ütközet elől.

A terrorszervezet 2014-ben foglalta el Rakkát a szíriai ellenzéktől, amely azóta a Nyugat ellen irányuló támadások műveleti központja volt. Az SDF november óta azon dolgozott, hogy ostromgyűrűbe zárja a várost. A rakkai ostrom célja, hogy tovább növelje a nyomást az Iszlám Államon, amely az iraki Moszulból is csaknem teljesen kiszorult, illetve Szíria-szerte visszavonulásra kényszerült.

Stephen Townsend, a koalíciós erők főparancsnoka keddi közleményében azt írta: "hosszú és kemény" küzdelem várható Rakkáért, amelynek célja, hogy végső csapást mérjen az Iszlám Államnak mint területtel rendelkező kalifátusnak az eszméjére.

Washington kedden közölte, hogy megkezdte a fegyverek kiosztását a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia rakkai műveletekben részt vevő harcosainak, ami Törökország nemtetszésébe ütközött. Ankara nem nézi jó szemmel a kurd erők terjeszkedését határa közelében, és a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bábjának tartja az YPG-t.