30 millió dollárért vett ékszereket a maláj elnök a first ladynek
A 1Malaysia Development Berhad (1MDB) nevű malajziai állami fejlesztési alaptól ellopott pénzből 30 millió dollárt (8,269 milliárd forint ) ékszervásárlásra költötték Najib Razak maláj miniszterelnök felesége számára -írja az MTI. Ezt az amerikai igazságügyi minisztérium abban a beadványában állítja, amit a 1MDB-vel kapcsolatos botrány ügyében egy évvel ezelőtt elkezdődött perhez nyújtott be a tárca.
Malajzia farkasa
2015-ben derült fény arra, hogy a 1MDB-től vele kapcsolatban álló közhivatalok, bankok és cégek óriási összegeket sikkasztottak el, az amerikai igazságügyi minisztérium mostani állítása szerint összesen 4,5 milliárd dollárt. Amerikai ügyészek szerint a Razak által 2009-ben létrehozott alapból - fedőcégek révén, és részben amerikai bankokon keresztül - lopták ki a pénzeket, és nagy értékű ingatlanokat, luxustermékeket, Monet- és Van Gogh-festményeket, valamint egy repülőgépet vásároltak belőle, illetve a Wall Street farkasa című film finanszírozására költötték. A pénz egy része a malajziai miniszterelnök személyes számláira került. A malajziai Népi Igazság Párt szerint Razak a pénzt az 1957 óta hatalmon lévő Nemzeti Front kormánykoalíció 2013-as választási kampányában használta fel.
A beadványban a minisztérium nem nevezte meg a malajziai miniszterelnököt, sem feleségét, Rosmah Mansort, csak úgy hivatkozott rá, hogy "az egyes számú malajziai tisztségviselő felesége", de meg nem nevezett források korábban megerősítették, hogy róla van szó.
22 karátos gyémántok
A malajziai first ladynek vett ékszerek között van egy óriási értékű tétel, egy 27,3 millió dollár (7,1 milliárd forint) értékű, 22 karátos gyémántokból álló nyaklánc.
A beadvány újabb muníció lesz Najib Razak politikai ellenfeleinek, akik gyakran bírálják a kormányfő feleségét fényűző költekezéséért. Razak számára nagyon rosszkor jött az adalék a vádakhoz, mert sajtóhírek szerint arra készült, hogy még az idén előrehozott választásokat ír ki.