Német külügyminiszter: a menekültek számának mérséklésével kellene foglalkoznia az EU-nak

2017.06.24. 14:16

Az Európai Uniónak azzal kellene foglalkoznia, hogy miként lehetne csökkenteni a menekültek számát, nem pedig a menekültek elosztási kvótáin kellene vitatkoznia – jelentette ki az MTI tudósítása szerint Sigmar Gabriel német külügyminiszter szombaton Prágában.

„Nem arról van szó, milyen kvótáink vannak és miről vitatkozunk, hanem arról, mit teszünk a következő évtizedekben, hogy jelentősen csökkentsük a menekültek mozgását. Míg mi Európában arról vitatkozunk, hány menekültet fogadunk be, addig Afrikában egyre több ember mozdul meg, mert életkörülményeik katasztrofálisak” – mondta sajtótájékoztatóján a német diplomácia vezetője cseh kollégájával való tárgyalásai után.

Sigmar Gabriel és Lubomír Zaorálek a találkozó után elismerték, hogy a menekültprobléma megoldását Németország és Csehország továbbra is eltérő módon képzeli el. Prága, és az egész visegrádi csoport, továbbra is határozottan elutasítják a menekültek elosztását kvóták szerint.

A mostani tárgyalások alapján „jobban és mélyebben megértettem”, miért utasítja el a cseh a fél a kötelező kvótákat – mondta most Sigmar Gabriel.