Eszter, Eliza
EUR 382,06 Ft
USD 357,82 Ft
14 °C
24 °C

Alagutat építene Dánia és Svédország

2017.06.26. 11:10

A dán és a svéd kormány tárgyalásba kezdett egy alagútról, amely Helsingør és Helsingborg között teremtene közvetlen kapcsolatot – írja a Local dán kiadása.

A két várost jelenleg komp köti össze, ha megépülne a tervezett alagút, ez lenne a második út a két ország között a Koppenhága és Malmö között 2000-ben megnyitott Øresund híd után.

A projekt még nagyon kezdeti stádiumban jár, a két ország illetékes hatóságai közös megvalósíthatósági elemzést készítenek a dán közlekedési, építési és lakásügyi minisztérium hétfői közleménye szerint. Ez várhatóan három évet fog igénybe venni.

Egyelőre a közúti és vasúti kapcsolatot is számításba veszik. A dánok szerint az Øresund hídnál már bevált útdíjmodell biztos alapot jelenthet a közúti alagútnak is, a vasúti közlekedés lehetőségét pedig a svéd fél kérésére vizsgálják.

Svéd oldalról már korábban is felmerült az alagút ötlete, de a dánok ezt 2014-ben még elutasították. Tavaly októberben viszont már egy dán regionális közlekedésfejlesztési terv is prioritásként említette a közvetlen kapcsolat megteremtését.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Biztosítás