Helikopterről támadták meg a venezuelai legfelsőbb bíróságot
További Külföld cikkek
-
Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota
- Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről
- Megérkezett Kim Dzsongun válasza a nyugati fenyegetésre, nukleáris meghajtású tengeralattjárót építenek
- Ezek voltak a sortűz által kivégzett amerikai férfi utolsó szavai
- Felmászott egy férfi a Big Ben tornyára
Egy rendőrségi helikopterrel megtámadták a venezuelai legfelsőbb bíróság épületét – közölte kedden Nicolás Maduro szocialista elnök, aki szerint a kormánya megdöntését célzó összeesküvés részéről van szó. Maduro szerint a helikopterről rálőttek a legfelsőbb bíróság épületére, amelyre két gránátot is kilőttek, az egyik azonban nem robbant fel.
A támadás akkor történt, amikor Maduro éppen beszédet mondott a Miraflores-palota előtt, amit élőben közvetített az állami tévé. Az AP amerikai hírügynökség helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a beszéd közben fegyverropogást hallott, miközben egy helikopter elzúgott Caracas belvárosa felett.

Meg nem erősített beszámolók szerint a gép egy kormányellenes transzparenst húzott maga után. Időközben a közösségi médiában terjedni kezdett egy videó, amelyen egy férfi azt állítja, hogy ő a helikopter pilótája. A férfi, aki Oscar Pérezként mutatkozik be, azt mondja, hogy ő rendőr, és rendőrök, katonák és civilek egy csoportjával arra készül, hogy megdöntse Maduro zsarnok és bűnöző kormányát. Pérez videója szerint, amelyen maszkos, katonai ruhás fegyveresek veszik körül, a csoport nem tartozik semmilyen politikai párthoz, és nem a venezuelai biztonsági erők, hanem a kormány ellen akar harcolni.
Az elnök terrortámadásnak nevezte az esetet, és bejelentette, hogy minden fegyveres erőt mozgósított a rend védelmében. „Előbb vagy utóbb kézre kerítjük azt a helikoptert és mindazokat, akik az ország intézményei ellen irányuló fegyveres terrorista támadás mögött állnak” - mondta.
Az olajban gazdag dél-amerikai országban április eleje óta folyamatosak a kormányellenes tüntetések, a hatóságokkal vívott egyre durvább összecsapásokban legalább 75 ember halt meg. A venezuelai ellenzéknek a kormány mellett a legfelsőbb bíróságból is elege van, mert a testület döntések sorozatát hozta Maduro hatalmának megszilárdítására, miközben megpróbálta minden hatalmától megfosztani az ellenzéki többségű törvényhozást. Az ellenzék vezetői emellett jó ideje próbálják rávenni az ország fegyveres erőinek tagjait, hogy ne engedelmeskedjenek az általuk gyilkos diktátornak nevezett elnök parancsainak.
Maduro ezt egy nagygyűlésen mondta, az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztására július 30-ra kiírt szavazás mellett kampányolva. Tervei szerint a különleges felhatalmazású testület átírná az ország alkotmányát, és átvenné a szerepét más intézményeknek, köztük a jelenleg az ellenzék által uralt parlamentnek.
Beszédében Maduro kijelentette, hogy a nemzetgyűlés összehívása az egyetlen módja annak, hogy békét teremtsenek Venezuelában. Ellenzéke viszont a 2018 végén esedékes elnökválasztás előrehozását követeli, azt állítva, hogy a kormány el akarja csalni a nemzetgyűlési választást, amelynek valódi célja a szocialista elnök hatalmának megőrzése. Meghirdették a szavazás bojkottját, és nap mint nap tüntetnek a megakadályozására.
Maduro, aki azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy támogatja ellenfeleit és meg akarja kaparintani az ország olajkincsét, keddi beszédében azt jósolta, hogy
mindezért pedig Donald Trump amerikai elnök lesz a felelős. Az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztását célzó július 30-i szavazást a napokban elutasította Luisa Ortega Díaz főügyész és olyan egykor befolyásos kormányzati szereplők is, mint Miguel Rodriguez, a titkosszolgálatok volt vezetője. Rodriguez kedden sajtóértekezleten bírálta Madurót, amiért nem ír ki népszavazást még a nemzetgyűlés megválasztása előtt, ahogy azt elődje Hugo Chávez 1999-ben megtette. Mint kifejtette, a kormány az alkotmányt megkerülő megoldásokra törekszik, ami csak elmélyíti a válságot.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek
A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.
március 2., 20:53
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
március 2., 20:52
- Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban
Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.
március 2., 21:11
- Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze
Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.
március 2., 18:58
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek
Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.
március 2., 13:26
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít
A környező városok lakosságát evakuálták.
március 2., 21:38
- Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában
A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.
március 2., 21:24
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
március 2., 13:22
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
március 2., 13:00
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
március 7., 21:00
- Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére
Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.
március 2., 15:31
- Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
március 2., 21:09
- Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel
A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.
március 2., 15:01