Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Az irakiak elfoglalták azt a mecsetet, ahol kikiáltották az Iszlám Államot

2017.06.29. 13:20

Az iraki erők elfoglalták csütörtökön annak a moszuli mecsetnek a romjait, amelyben az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet három évvel ezelőtt kikiáltotta "kalifátusát", írja az MTI.

Az al-Nuri nagymecset elfoglalása jelképes győzelem az iraki erők számára, amelyek több mint nyolc hónapja ostromolják Moszult. Az északi város gyakorlatilag az Iszlám Állam iraki fővárosa volt.

A dzsihadisták egy héttel ezelőtt felrobbantották a középkori építésű mecsetet és a híres ferde - "púpos" - minaretet, amikor az Egyesült Államok által támogatott iraki erők az előrenyomulás közben elkezdtek közelíteni az épületegyüttes felé. Az Iszlám Állam azt állítja, hogy egy amerikai légicsapás döntötte romba a mecsetet.

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője 2014 júniusában kiáltotta ki a kalifátust, amelyet azután kiterjesztettek Irak és Szíria nagy részére. A minaret 1172-ben épült fel, a város jelképe lett, és szerepel az ország 10 ezer dináros bankjegyén. 

A dzsihadisták kezén Moszulban már csak a Tigris folyótól nyugatra lévő óváros van.