Ellenzéki képviselőket vertek véresre kormánypártiak Venezuelában

K  AP20170705221
2017.07.05. 20:42

Betört a függetlenség napja miatt  ünnepi ülést tartó venezuelai parlamentbe szerdán egy erőszakos kormánypárti csoport, és véresre vert több ellenzéki képviselőt – írja az MTI.

A kormánypártiak az ünnepet kihasználva szerveztek tüntetést a parlament előtt, sokan közülük a kertbe is behatoltak, ahol petárdákat hajigálva nagy felfordulást okoztak. Több tucatnyi vörös ruhás, husángokkal felfegyverkezett támadó egészen az ülésteremig jutott, ahol szintén petárdákat robbantottak, valamint ülősztrájkba akartak kezdeni, de az őrség kiszorította őket. Az internetre feltett képek szerint eközben vertek véresre legalább két ellenzéki képviselőt, a parlament elnöke szerint összesen öten sebesültek meg.

Kapcsolódó
Gyógyszerek nincsenek, a boltok üresek, az utcákon polgárháborús állapotok

Gyógyszerek nincsenek, a boltok üresek, az utcákon polgárháborús állapotok

Szinte folyamatosak a több tíz-százezres tüntetések Venezuelában, ahol az infláció lassan négy számjegyű lesz, vécépapír sincs, Maduro elnök pedig katonai bíróságokkal próbál lecsapni a tiltakozókra. Chávez utódja tologatja a regionális választásokat, és még mentora alkotmányát is átírná.

Venezuelában április óta polgárháborús helyzet uralkodik, az emberek többek közt a parlamentben kisebbségben lévő szocialista Nicolás Maduro leváltását követelik, az utcákon pedig mindennaposak az összecsapások a tüntetők és a rendőrök között. Vannak ugyanakkor a fent említett csapathoz hasonló kormánypárti csoportok is, akik állításuk szerint a szocialista forradalmat védik és szemtanúk szerint sok tüntetővel ők végeztek.

A hatalmi harcok során egyelőre nem sikerült leváltani a kisebbségben lévő kormányt. Maduro elnök posztja megtartása érdekében alkotmányozó nemzetgyűlési választást írt ki július 30-ára, hogy felülírhassák a végrehajtó hatalom előtt álló jelenlegi korlátozó rendelkezéseket. A parlament erre válaszul 16-ára népszavazást írt ki az alkotmányozó nemzetgyűlés támogatásáról, vagy elutasításáról.

Jelentkezett a legfelsőbb bíróság támadója

Ide tartozik a kormányt támogató legfelsőbb bíróság esete is, ugyanis szerdán jelentkezett a nyilvánosság előtt az a rendőr, aki múlt héten helikopterről megtámadta a legfelsőbb bíróság épületét.

Videofelvételen azt jelentette be, hogy ez csak az első lépés volt, az akciót tökéletesített módszerrel folytatni fogja. Tettét a haza felszabadításának szándékával indokolta.

(Borítókép: Kormánypárti tüntetők ellenzéki politikusokra támadnak a venezuelai parlament előtt Caracasban 2017. július 5-én. Fotó: Fernando Llano/MTI/AP)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

A miniszterelnök nem kapott számlát.

tegnap, 18:15

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Címlapon
Meghalt Weiland Annamária

Meghalt Weiland Annamária

Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.

tegnap, 21:21

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

tegnap, 08:32

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

tegnap, 08:46

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.

március 2., 15:01

  • Címlapon
Fojtogatás: családon belüli erőszak miatt vették őrizetbe a sztársportolót

Fojtogatás: családon belüli erőszak miatt vették őrizetbe a sztársportolót

Ha bűnösnek találják, akár 10 év börtönbüntetést is kaphat.

tegnap, 20:10