Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Legalább kétszázan haltak meg a környezet védelmében 2016-ban

2017.07.13. 14:50

Legalább 200, minden korábbinál több ember adta életét a környezetért 2016-ban szerte a világon - idézi az MTI a Global Witness civil szervezet a jelentését. A legtöbben Brazíliában (49 ember), Kolumbiában (37 ember), a Fülöp-szigeteken (28 ember) és Indiában (16 ember) haltak meg a föld, az erdők és a folyók védelmében.

"A bolygónk védelméért folytatott küzdelem egyre hevesebb, és emberéletekben mérhető az ára, miközben egyre több embernek nincs más választása a harcon kívül földjeik kizsákmányolását és környezetük veszélybe kerülését látva" - írta közleményében a Global Witness egyik munkatársa.

A szervezetet aggasztja a környezetvédelem áldozatainak, illetve az érintett országoknak egyre növekvő száma. 2015-ben 16 országban 185-en vesztették életüket, míg 2016-ban 24 országban legalább kétszázan.

A halálesetek száma ennél jóval magasabb lehet, ha figyelembe vesszük, hogy nem minden ügyről érkezett hír. Az esetek 40 százalékában az áldozatok az őslakosok közül kerültek ki, akiknek nemzedékek óta öröklődő földjeit vállalatok, földbirtokosok vagy helyi hatalmasságok felvásárolták.