Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Csökkent Donald Trump népszerűsége

2017.07.16. 13:08

Csaknem hat hónappal hivatalba lépése után 36 százalékon áll Donald Trump amerikai elnök népszerűsége, ami csökkenést jelent a korábbi hónapokhoz képest – idézi az MTI a The Washington Post és az ABC News által megrendelt, vasárnap ismertetett felmérést.

Áprilisban még a válaszadók 42 százaléka szerint tette jól a dolgát az Egyesült Államok 45. elnöke. Jelenleg a többség, 58 százalék helyteleníti azt, ahogyan Trump kormányoz, közülük 48 százalék azt válaszolta, hogy erőteljesen nem ért egyet az elnök politikájával. A megkérdezettek szintén 48 százaléka véli úgy, hogy Trump januári hivatalba lépése óta gyengült az ország vezető szerepe a világban, míg 27 százalékuk szerint erősödött.

A válaszadók pont fele úgy látja, az elnök elődeinél rosszabbul teszi dolgát, míg 25 százalék foglalt úgy állást, hogy az elnök jobb munkát végez a korábbi elnököknél, és nagyjából ugyanilyen arányban vannak azok, akik szerint Trump se nem jobb, se nem rosszabb elődeinél. A válaszadók többsége, 55 százaléka úgy ítéli meg, hogy Trump nem ért el jelentős haladást az általa kitűzött célok megvalósítása terén.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!