Épp ebédelt a metróvezető, miközben magával hurcolta a peronról a nőt
![K EPA20170717123](http://kep.index.hu/1/0/1783/17836/178362/17836270_216d1e1c2da11ec5069dba09f6854dac_wm.jpg)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy 43 éves nő a római metró Termini megállójánál, miután a jármű ajtajába szorult a karja, a metró pedig elindult vele.
A zárt láncú televíziós felvételen jól látszik, ahogy a szerelvény magával ragadta a nőt.
A nő habozott, eléri-e a metrót, végül nem akart rá felszállni, ám a vezető rácsukta az ajtót a karjára. Még nagyobb baj, hogy el is indult vele. A többi, peronon tartózkodó utas próbált segíteni, ám nem tudtak, a nőt egyre csak hurcolta a metró.
A hatóságok később azt közölték, hogy a nő fehérorosz, és túlélte, de súlyos sérülései vannak. A metróvezető ellen pedig vizsgálat indul, ugyanis a baleset pillanatában épp az ebédjét fogyasztotta, jelentette az MTI.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.